Június legelején ismét a nagybetűs Fellegvár felé "suhant" a vonatom és bár nem voltam időhöz kötve, mégsem tudtam lelkesedni a késésért. Úti célom újra a Haris Park volt, amely most Tar Ferenc nevéhez fűződő FineWines sétálókóstolónak adott otthont. A házigazdának véleményem szerint sokat köszönhetnek az exkluzív tételekre vadászó illetve azokat kedvelő hazai borisszák. A Borrajongós kollégák és Táncolómedve sok izgalmas borsorról, kóstolóról számoltak már be az oldalaik hasábjain. S bár mióta zártkörű borklubbá vált a FineWines, majd végérvényesen bezárt a Carpe Diem borbár sokkal kevésbé kerül szóba az általa forgalmazott termelők borai. Való igaz kicsit furcsa számomra, mint üzleti modell, ez a borklubbá átalakulás, de lehet bennem van a hiba.

Azon túl, hogy sok remek borral kápráztatta el a nagyérdeműt bő 10 év alatt, példamutatónak tartom azt is, hogy amikor szó szerint padlót fogott, megvolt benne az erő és az akarat az újrakezdéshez. Mikor olvastam az interjút, amit Szabó Edit készített Vele négy évvel ezelőtt, konkrétan ledöbbentem. Hihetetlen mi mindenen ment keresztül Tar Ferenc. Az az út amit megtett, és ahogy újrakezdte az hatalmas önmagába vetett hitet és erőt sugallt. Ez pedig számomra egyfelől inspiráló,másfelől azt kell mondanom, hogy Ő egyfajta példakép is, hiszen kevés olyan ember akad, aki ilyen hamar és ilyen szinten képes az újrakezdésre és megvan benne a tenni akarás eme szintje.

Ez már a második alkalom volt, hogy találkozhattam Vele. Az első még 2019-ben volt a Borjour Magnum-on, akkor Umathum és Krutzler volt csak a terítéken, így ideje volt kicsit mélyebbre ásni a szortimentjében. Alapvetően egy béta verzió meg volt osztva a Finewines közösségi oldalán, így komplett kóstolótervvel készültem. Viszont azért adtam lehetőséget a pultok gazdáinak, hogy meglepjenek, ha netán valami egyediről maradnék le. 

A Felétek prezentált borokról nem kóstolási sorrendben, hanem tematika szerint mesélek, de már csak a kép alatt!

Kezdésként a buborékos standnál megélt élményeim következnek!

Érdekes volt egymás mellett  kóstolni a Jacqesson 744 és 743-as tételét, s bár kedvelem a zéro dosage kategóriát, de az a 0,75 gr/l-nyi (!!!) dosage, ami a '16-os évjáratra alapuló 744-ben volt sokkal kerekebbé varázsolta, ebben citrusok és alma dominált. A Jacqesson 743 ehhez képest egy jóval szikárabb szerkezetű, szigorúbb arcú champagne , de kóstolva a citrusok mellett van némi krémes vonal is, ami meglepett.  

Nagy várakozással vártam Bruno Paillard Premier Brut Cuvée-jét és szerencsére nem kellett csalódnom. Ebben a pinot noir dominál(45%), mellette a pinot meunier aránya egész magas (22%) és a többi chardonnay. Viszonylag friss degorzsálás volt, mégis volt benne egyfajta szépség, ami persze nem meglépő hisz Champagne-ban járunk. Kimondottan feszes struktúra jellemezte, a bubik közepes méretűek,érettebb almás ízvilág emellett citrusok is megjelentek. 

Ezzel szemben az új-zélandi Quartz Reef Methode Traditionelle Brut NV már kimondottan érettebb arcát mutatta. A csúcsán volt, túlérett sárga alma fogadott a pohárba szimatolva, kóstolva is ezt hozza meg némi éretlen barackot. A buborékok meglepően apróak.

Végül a pezsgő szekciót egy piemonti tradicionális rosé pezsgővel zártam a G.D. Vajrától. Ez a tétel az összetételéből fakadóan volt kuriózum számomra, mert 50-50%-ban nebbiolo és pinot noir alkotja és 5 évig volt seprőn tartva. Apró buborékok jellemzik és gyümölcs fronton málna, eper, a legvégén pedig grapefruit jelenik meg.

Ezután a rajnai rizling stand felé vettem az irányt!

  A Dönnhoff Riesling trocken 2020 a maga citrusos és egyúttal feszes struktúrájával jó indítója volt a sornak, továbbá pici cukorkás jegy és éretlen barack jellemezi. Ezután visszalépünk egy évet és két magnum palackos tétel következett.A Mosbacher Riesling trocken 2019 Magnumnál a gyógynövényeken és a reszelt almán túl már megjelent az érett rizlingekre jellemző petrol, de egyúttal feszes szerkezet és citrusosság is meg van benne. Szóval furcsa kettősség volt a borban. Ehhez képest a Von Volxem Saar Riesling 2019 Magnum-ja jóval fiatalosabb, de ugyanakkor kerekebb arcát mutatta. Ennél a citrom mellett grapefruit, vérnarancs és virágosság jellemzi. Még tovább lépkedve a múltba, elérek egy olyan borhoz, ami e két magnumnak az egyvelegét hozza, de meglepő és egyben nem várt termőhelyről. Ez a bor a Dry River Craighall Riesling 2017 és bármily meglepő Új-Zélandon járunk. A Loch Stoveler Riesling 2018 volt a pulton, amit a leginkább vártam és számomra ez volt a nap fehérbora. Illatában trópusi gyümölcsök, mint narancs és némi ananász, belekóstolva meg mintha őszibarackba haraptam volna. A korábbi tételekhez képest jóval magasabb a maradékcuki, de ettől volt olyan szép kerek és behízelgő. A kóstoló végén, kvázi kilépőként visszatértem eme pulthoz Joh. Jos. Prüm Graacher Himmelreich Spätlese 2017 miatt. Volt benne egy visszafogottabb gyógynövényes vonal, jó sav-cukor egyensúly jellemezte. Kóstolva pedig a fehér húsú barack és a gyógynövényesség adják egymásnak a kilincset, a lecsengése közepesen hosszú.

Fehérboros téren még osztrák és új-zélandi tételeket pécéztem ki:

Az osztrák Zull Weites Land Gemischter Satz 2020 kiugró virágossággal fogad, kellemesen gyümölcsös csak a korty végén elég markáns kesernyével búcsúzik, így megosztó bor. A legnagyobb meglepetést Markus Huber Gelber Muskateller 2021, mert teljesen más dimenzióba kalauzolt el, mint amit idehaza megszoktunk a fajtától. Beleszippantva menta és borsmenta duettje dominál, mellettük pici virágosság is befigyel. Kóstolva a fehér húsú gyümölcsök mellett is előtűnnek a herbális, fűszeres jegyek és a lecsengésnél még, mint végszóként a citrusokat érezni.

 Új-zélandi fronton a Black Canvas Sauvignon Blanc Holdaway 2021 a kiugróan intenzív, harsányabb, zöldebb oldalát mutatta a fajtának. Ezzel szemben a Man O' War Sauvignon Blanc 2020 sokkal kedvesebb és gyümölcsösebb, de a lecsengés ehhez képest meglepően szikár.

A rozék közül egyet említenék csak és ez Markus Huber Moments Rosé 2021, ami bár számomra túl harsány volt, de sokaknak pont emiatt tetszhet. Látszik is, hogy már csak elvétve fogyasztok rosét.

Ezután megkezdtem a vörösek kóstolását, aminél Burgundia, Rhone és Piemont borai landoltak a poharamba.

Burgundiából a Domaine Joblot két tételét néztem meg. A L'Empreinte 2019, több premier cru gyümölcsét tartalmazza, elég légies, lágy és kellemesen gyümölcsös, szóval remek pinot noir, de a Clos Marole 2019 még erre is rátesz egy lapáttal. Ez a keleti elhelyezkedésű dűlőből származó bor az eleganciája mellett jóval lédúsabb, szofisztikáltabb, rétegzettebb és hosszabb a korty íve illetve a lecsengése.

Rhone felé véve az irányt egy északi területről származó bort kóstoltam. A Chateau de Saint Cosme régóta bakancslistás volt, így örömmel töltött el, hogy végül kipipálhattam a képzeletbeli kóstolólistámon. A Crozes-Hermitage 2018 csupán 20%-a volt újfában a többi fele-fele arányban másod- és harmadtöltésű hordókba került. Grafitosság jellemzi, lágy, elegáns, van test és tartalom, de eközben a gyümölcsök is szóhoz jutnak, meg persze a syrah-ra jellemző borsosság is megjelenik.

Végül megérkeztem az olasz pulthoz és a piemonti borokat vettem jobban szemügyre - volt még szicíliai bor is - , mivel alapvetően az itteni borok csak hosszas érlelés után válnak jól fogyasztatóvá. A G.D. Vajra Claré J.C. Nebbiolo Langhe DOC,2020, bár még fiatal kellően érvényesül és megjelenik a ribizlis-cseresznyés gyümölcsösség. Még e pincénél maradva életem első dolcetto-ját is megnéztem, ami a 2015-ös Dolcetto Coste & Fossati volt. Mélyebb színe van, de sokkal zártabb, visszafogottabb az illata és kora ellenére markáns tanninja van, viszont eközben nagyon kellemes piros bogyós ízjegyei mutatkoznak. A vörös sort Cesare Bussolo Barbera Santa Lucia 2015-tel zártam, melynek egészen mély színe, a korty sokszínűséges és rétegzettsége, valamint kellemesen cseresznyés jegyei kedvemre valóak voltak!

Cheers!