Sokat emlegetett bölcs Mentorom - akire az engedelmével a jövőben csak Karak-ként fogok hivatkozni - időről-időre fel-fel horkan, amikor szóba kerül, hogy mennyire kedvelem a kis palackszámú, kísérleti tételeket és sokszor ilyen borokat is ajánlok az arra fogékony személyeknek. Természetesen akad a nagyobb volumenű, a majd minden évben készülő borokból is sok kedvenc, de ezeknél a boroknál valami egyedit kap a borissza a pénzéért, legalábbis szerintem. Tény, már-már annyira beépült az ilyen borokról szóló mondókámba a "Kis tétel" szóhasználat, hogy ha 2017 szeptembere óta minden egyes alkalomkor Karak kapna egy 100 €-ost, napjainkra lehet már milliárdos lenne, de ha nem is, akkor is a leggazdagabb magyarok közé fixen bekerülne.

No, de félre a tréfát és jöjjön a lényeg, amiért ma billentyűzetet ragadtam! Történt ugyanis, hogy a nagy lezárások alatt/után, majd a sok stressz a saját zűrjeim miatt, valamint a mi kis falkánk tagjaiért való folyamatos aggódás közepette, időközben megfeledkeztem a mai nap során prezentálandó borról - bár az is lehet csak azért felejtettem el mert már nagyon- de-nagyon öreg vagyok-  s végül  egy kora nyári este az esélytelenek nyugalmával reccsentettem meg a csavarzárat.

Arra, hogy végül mi fogadott, már a kép alatt derül fény!

Izgalommal vártuk Frejával a tavalyi novembert, mivel a '22-es évben sajnos nem tudtuk összehozni a közös kóstolást e jeles ünnepnap idején. Csak reménykedni tudtunk, hogy idén végül sikerül kivitelezni.

A kóstoló végül kiscsoportos foglalkozás volt, mondhatni családias hangulatban telt. Kevesebbet jegyzeteltünk, de annál többet csacsogtunk és közben futottunk a mindenre is kíváncsi gyerkőcök után.

Annak idején való igaz, azt írtam fogytán vannak a különleges csemegék a kincseskamrámban, az elmúlt 2 év alatt elég sok tétel halmozódott fel, szóval kalandokkal teli év-évek elé nézünk.

Jelen alkalomra pedig, ahogy a legelső alkalomnál ismét olasz-magyar sort raktam össze. Ezúttal egy különleges észak olasz fajta párjául, újfent a szekszárdi Heimann pincészet repertoárja tette teljessé a sort.

A két alatt pedig már a borokról mesélek!

A sokszor hosszúnak, máskor egy szempillantásnak tűnő életszakaszaink során korszakok jönnek s mennek. A közelmúltban pedig egy ilyet éltem meg.

No, de kedves Olvasóink nyugalom nem kell megijedni, nem Mi köszönünk el és zárjuk be a blog kapuit!

Történt ugyanis, hogy kicsivel több mint 1,5 év után ifjú Padavanom, a kedves párjával továbbállt és a Vadnyugat Fellegvárából visszatér szülőföldjére, amit a nagyérdemű a Hűség Városaként ismer.

Ahogy anno Bohemian első Sógorékhoz való kiutazása előtt is tettem, úgy most is különleges tételekkel zártam le életünk egy fejezetét. Mivel az én kedves tanítványom még nem oly régen csöppent bele a borok világába kevésbé zárkózik el a kísérleti és egyedi tételektől, Ez pedig a finom megfogalmazás! 

Viszont,ha kevésbé szofisztikáltan kéne mondanom, akkor Őt - köztünk szólva hála az égnek- elkerülte a sznobizmus, ami ha magunkba tekintünk kedves Olvasóink bizony-bizony megtudja fertőzni a borkedvelőket és keményen áthatja boros szakmát és az idehaza manapság istenített natúr, büdi boros imádat/őrület se szippantotta be. Sok egyéb pozitív tulajdonsága mellett ezt is becsülöm Benne!

A rövidke bevezető után pedig a kép alatt, már a borokkal folytatom!

Sok idő után rosé alrovatunkban újfent Provence felé vesszük az irányt és ismételten a Chateau D'Esclans háza tájára tévedtünk.

Történt ugyanis, hogy Sunshine-t egy korábbi születésnapja alkalmából megleptük a posztban szereplő magnum palackos tétellel, ami jó gondosan el is rakott akkoriban egy jeles alkalomra, amely végül most jött el.

Arra jutottam, mivel kissé szkeptikusok voltunk mi is fogad majd minket a palack bontása után, bedobom a közösbe azt a bort, amit úgyis Vele szerettem volna megpattintani. S így került a képbe a pince 7 tagot számláló termékpiramisának második tagja, a The Palm ( szerz. megj.: A folytatása már The Beach néven fut, de itthon sajnos per pillanat nem elérhető)

A kép alatt pedig már Freja, Sunshine és szerény személyem együttes meglátása következik!

Ahogy a korábbi posztban meséltem, arra a döntésre jutottam, hogy nem tartogatom tovább az elmaradt kóstolóra szánt Demeter Zoltán által készített boraimat.

Viszont az, hogy a mai nap prezentált bor végül nem a Szerelmi Hárs posztban szerepelt annak akad egy nyomós oka, amire már csak a kép alatt derül fény!

Eredetileg a most prezentált borokat már 3 éve terveztem betenni egy tervezett kóstolósorra, ahol a főszerepben az általam nagyra tartott Demeter Zoltán és az általa készített borok lettek volna, de hááát tudjuk mi történt akkoriban, így nem is ragozom tovább.

Most viszont arra a döntésre jutottam, hogy eljött az ideje kicsit redukálni a felgyülemlett készletemet, emellett pedig fényt deríteni a bennem felmerülő kérdésekre. Ezek pedig, hogy vajon milyen élményt tud nyújtani ennyi év távlatából a legutolsó palack '16-os Szerelmi Hársom - ami sok évvel ezelőtt mind engem, mind Bohemian-t elvarázsolt - illetve a '15-ös év szülötte vajon kibírta-e az idő viszontagságait?

Erre a kalandos felfedezőútra társamul most a boros világba nem is oly rég belecsöppenő ifjú Padavan tartott Velem, aki a kóstolás közbeni észrevételeivel mindig meg tud lepni.

A kép alatt pedig már a borokról mesélek!

A tavalyi syrah kóstoló olyan sikert aratott a házigazdáknál, hogy idén ismét megtartottuk amikor Freja párja egy újabb strigulát húzott a kicsiny világunkon eltöltött éveihez.

Reményeim szerint évről-évre megtudjuk tartani eme szeánszt, s ha szerencsénk van - és miért ne lenne? - még legalább 40-50 ilyen esemény összehozhatunk.

Sajnos, újfent kiscsoportos foglalkozás volt, de legalább több jutott Nekünk!

Idén már jó korán elkezdtem Freja hathatós segítségével a borsor felépítését, de többször újra kellett terveznem, mert a kinézett tételek időközben vagy készlethiányossá váltak, vagy késett a kereskedőnek a szállítmánya. Így, legnagyobb szívfájdalmamra, kimaradt Rhone északi része, meg a kisebb létszám miatt végül ignoráltuk olasz hont, Új-Zélandot és Svájcot is.

A kép alatt pedig már a végleges sorról való benyomásaimmal folytatom!

Majd bő félévet vártam, mire végül rászántam magam, hogy a sok ideje az egyik hazai kereskedés polcán "roskadozó" káli sbl bekerüljön a kosaramba. Mivel a címkét elnézve megjárta a hadak útját, nem tudtam milyen körülmények között tárolhatták, nem kapott-e hő- vagy fénysokkot. Kicsit kutatva a neten, 2 éve annak, hogy debütált a nagyérdemű borissza nép előtt, szóval ki tudja hol és merre járt már a palackom.Tudom-tudom, ha azt nézzük kétezerpárszáz Ft nem a világ vége és vannak, akik hajlandóak sokkal drágább borokkal kísérletezni, amik végül a lefolyóban kötnek ki

Igaz, más blogger kollégák általában sokkal kísérletezőbb kedvűek, mint jómagam, de Ők rendre a natúr boroknál futottak bele finoman fogalmazva mazohistáknak szánt és bornak titulált lőrékkel. Őszintén szólva nem irigylem őket, de nagyra becsülöm a kitartásukat és a bátorságukért igazán kitüntetés járna.

Viccet félretéve részben azért döntöttem végül a palack megvétele mellett, mert mostanság eléggé elkapott a sauvignonos hangulat. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az általam nagyra tartott Szabó Gyula alkotta meg e bort és az Ő keze alól kikerülő borokhoz sok szép emlék fűz illetve a balatoni terroir meglepő élményeket tud produkálni.

Ezek figyelembevétele mellett nincs mese, pikk-pakk már ki is perkáltam a palack árát és rongyoltam haza, hogy górcső alá vegyem az új szerzeményemet. Drágassszágomat, -hogy Szméagol szavajárását idézzem-. kellőképpen behűtöttem és közben mantráztam, hogy nem fog semmi gigszer adódni és jó kóstoló élményben lesz részem.

Viszont, hogy végül mi fogadott miután a poharamba töltöttem a nap főszereplőjét, arról már a kép alatt mesélek!

Még tavaly év végén egy kis időre Bohemian hazalátogatott és természetesen jó szokásomhoz híven alaposan felkészültem egy kóstolócsomaggal a jövetelére, hiszen mindig ünnepnapnak tekintem, amikor hazatér.

Most sajnos nem tudtunk helyből nekiesni a tesztelésnek, mert kissé gyengélkedett, majd rohamosan közeledett a tiroli hegyekbe való visszatérésének dátuma.

Végül Fortuna kegyes volt hozzánk és több napot is tudtunk találni a közös kóstolásra, ennek első állomása, a mai nap prezentált bor, amelyről már a kép alatt mesélek!

Hiába követem oly sok éve a Gilvesy pincészet munkásságát, a mai poszt szereplőjét sokáig, majdnem egy teljes évig ignoráltam a kóstolási tematikámból.

Persze közben el-el kapott egy kósza gondolat erejéig a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet, de a józan ész mindig leterelt. Egyfelől időhiány miatt, másfelől, ha folyamatosan full house van a borissza kincseskamráiban akkor talán nem kéne még tovább halmozni a megbontásra várakozó borok számát... 

Végül egy kora őszi napon mégiscsak elérkezett a pillanat, amikor sor került a kóstolásra és a kép alatt folytatom a mondókámat!

Pár héttel a Barakonyi-vertikális után újabb borkóstolón volt szerencsém részt venni. Ezúttal a Káli-medence borai kerültek a poharainkba, egészen pontosan a Pálffy pincészet nedűi.

A többes szám nem a véletlen műve, se nem elgépelés, mert eme kóstolóra Freja volt oly kedves és velem tartott.

A végső beszámolóba a nekünk leginkább tetsző borokról szóló összbenyomásaink kerültek. 

Közel 2 éve annak már, hogy legutoljára a Haris Parkban jártam, így mikor végre ismét lehetőségem adódott nem voltam rest, kapva-kaptam az alkalmon.

Mivel a korábban már mesélt Balassa kóstoló után voltam, így már előre elterveztem kiknek a standját fogom felkeresni. A jól megszokott Sziegl-SanzonTokaj duó mellett a mátrai Páger, a tokaji Szóló pincészet és a viszonylag új keletű Unger Bormanufaktúra borait pécéztem ki magamnak.

A legutóbb kicsit rohanósra sikeredett, így most kicsit több időt szántam eme eseményre, bár még így is sikerült kicentiznem a hazautat. Ezt felfoghatjuk pozitív gondolatnak is, hiszen annyi újdonságot volt szerencsém kóstolni, hogy csak röpült az idő

A kép alatt a számomra legjobban tetsző borokról fogok mesélni!

A borok érlelhetősége mindig is foglalkoztatott Minket. Néztünk sztenderd palackos milleniumi vöröset, volt szerencsém részt venni több vertikális kóstolón és érett magnum palackos pinot noir is szerepelt már a blogon.

Viszont a feles palack, tehát a 0,375 l-es kiszerelésű borról ezidáig nem írtunk. Ez köszönhető annak, hogy csekély azon magyar termelők száma, akik ilyen kiszerelésben palackoznak, másfelől ha már külhoni bort rendelünk akkor a legtöbbször jobban járunk a normál palackkal.

Így, amikor anno '21-ben a vadnyugat Fekete Démonának köszönhetően egy csúcsévjáratból származó St Andrea borhoz hozzájutottam nem kellett kétszer mondania, sem erőszakot és korbácsot alkalmaznia, hogy elfogadjam a palackot. Csúcsévjárat ide vagy oda, nem voltak nagy elvárásaim, főleg annak tükrében, hogy "alap"/belépő szintű borról volt szó.

A beszerzés után még további bő fél évet pihent a kincses kamrámban várva az elkerülhetetlen sorsát. Végül egy hideg téli estén, egy mélyen szántó gondolatokkal teli beszélgetés után kvázi kedvderítőként került megbontásra.

Arra, hogy végül mi fogadott minket, már a kép alatt mesélek!

Mielőtt még Freja édesanyja visszaindult volna a messzi, kies és zord északi havasokba - a változékony időjárású január közepén - a kissé tavasziasnak is mondható időből fakadóan egy különleges rosé sorral búcsúztattuk.

A sort egy régi ismerős pét-nat indította, aminek volt szerencsém az eddigi összes évjáratát követni. Másodikként Freja által leszállított rendhagyó dél-afrikai bor következett, ami után végül egy limitált villányi roséval zártuk az ominózus estet. Mivel a syrah variáció nagyot ment egy korábban beszámolt kóstolón, így izgatottan vártuk mit ad ez utóbbi kísérlet rosé.

Hogy végül melyik tétel mit adott arról már csak a kép alatt derül fény és emellett akad némi meglepetés is!

Ahogy Bohemian-nek az olaszrizling, a kékfrankos illetve- több kitűnő osztrák bornak köszönhetően - a sárgamuskotály vagy Freja párjának a syrah, úgy számomra a pinot noir az egyik nagy liebling szőlőfajta, bár manapság már csak elvétve kerül a poharamba.

Való igaz, jó pinot találni idehaza ritka és persze kényes is a fajta, de szerencsére akad pár olyan "elvetemült" borász, aki évről-évre profi borokat tud készíteni a szőlők királynőjéből. Meséltünk is már ilyen borról, meg olyanról is, ami kissé atipikus, de szívünknek mégis kedves, részben a borász személyéből fakadóan. A jó külhoni pinot élményekért pedig már mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba és olyat kifogni elsőre, ami tetszik, ahhoz mázli is kell. Jómagam kóstoltam mind óvilági, mind újvilági pinot-kat és mindkettőnél találtam zseniálisat is, meg persze olyat is, aminél az arcomon csak az tükröződött, hogy "Ezen mi a fészkes fene kerül ennyibe...?" A számomra leginkább tetsző külhoni pinot noir-ok a Matua, Thibault Liger-Belair és Domaine Joblot  keze alól került ki.

A szervezés során sokat agyaltam, hogy mely pinot noir-kat bontsuk meg. Végül arra jutottam, hogy a kisebb létszám miatt csak 2015-ös borok kerülnek megnyitásra. Persze pót tételt is vittem, ami frissebb évjáratból volt, de szerencsére nem volt rá szükség. A ráhangoló - fehérboros technológiával készült - pinot pedig vakvágány volt, így be se raktam a végső beszámolómba.

Mindegyik termelő szerepelt már a blogon, sőt a Valóban Méltó-nak ez már a második évjárata, amiről írhatok és a harmadik, amit volt szerencsém kóstolni (Szerzői megjegyzés: A harmadik évjárat a 2011-es volt, de azt jóval a blog indulása előtt 2017 telén kóstoltam, ami egy akkori pinot kóstolón a legjobb volt a sorból)

 A kép alatt pedig a borokról való benyomásainkkal folytatom!

Arra jutottam, hogy a legutóbbi nagy pezsgős poszt után ismételten buborékos poszttal zárom és búcsúzok a tavalyi évtől, így egy újabb hagyományt hozok létre a blog életében. Sajnos az óévben kimaradt az éves Bohém vertikális és a Születésnapi borkóstoló, de ha minden jól megy, van még pár jó évtizedünk és alkalomadtán azért egy-egy kimaradhat.

Egyszerre mozgalmas és végtelenül hosszú évet tudhatunk magunk mögött. Volt részünk örömben-bánatban, különféle kalandokban és felismerésekben. Mindeközben kevesebb idő jutott az írásra, bár való igaz ahogy korábban többször is említettem már csak akkor osztunk meg Veletek egy-egy írást, ha azt teljesen késznek érezzük. Akkor, amikor már írás közben megvan a flow élmény és annak végeztével elégedetten dőlhetünk hátra.

A kép alatt pedig mesélek a tavalyi legszebb champagne élményeimről/élményeinkről és fény derül a rejtélyes személyre is, akit említettem a blog közösségi felületén

Már egy teljes év telt el a legutóbbi Szent György-hegyi látogatásom óta, így időszerű volt az ismétlés.

Sok-sok egyeztetés után végül a szeptember elején megrendezett Szent György-hegyi Matinéra sikerült ellátogatnom. Tanulva a tavalyi évből kicsit jobban megterveztem, hogy miket kóstoljak és kikhez látogassak el. Való igaz végül nem teljesen sikerült kivitelezni a terveket, de legalább lesz egy újabb indoka a legközelebbi hegymagasi utamnak.

A kép alatt pedig a Szászi Pincészetnél és a Borbolt a Völgyben-nél kóstolt, számomra tetsző borokról írom meg a benyomásaimat!

Az elmúlt pár évben egyre több hazai borász vált köztudottan kísérletezőkedvűvé. Ennek egyik eredménye a hazai narancsbor "dömping" vagy mondhatnám a pét-nat őrületet, esetleg azt, hogy egyre többen készítenek tradicionális pezsgőt és a sort még folytathatnám.

Biztos felmerül bennetek a kérdés kedves Olvasóim, hogy egy narancsbor miért kerül be egy olyan rovat a rovatban szériába ahova alapvetően a félédes illetve félszáraz borokat terveztem összefogni.

Őszintén szólva pofonegyszerű a válasz: Mind a fogyasztók jelentős része, mind a szakma kevésbé kísérletező tagjai - ami elég magas százalék- kétkedve fogadják ezeknek a hazai boroknak a létezéshez való jogát. Köztük jómagam is!

Kiválasztottam pár tételt és egy hét alatt több napra elosztva megkóstoltam - igaz némi segítséggel- azt, ami vagy narancsbor kategóriába tartozik vagy ahhoz közelít. Az eredmény siralmas és elkeserítő volt, pedig elsőre akadt egy olyan, aminek bődületes illatvilága volt, de megkóstolva jött a pofára esés, egy másiknál pedig olyan zavaró volt a tannin, hogy azzal büntetni lehetett. Persze ezen nem lepődtem meg, főleg a Natúr Sümeg után, ahol beleszaladtam pár pofonba... Tudom-tudom, aki házhoz megy a pofonért, annak ne sírjon a szája :D

Ezért aztán arra a döntésre jutottam, hogy jószívű leszek és a segítőmet nem kínzom tovább, megkegyelmezek neki, még mielőtt egy életre elmenne a kedve a borok kóstolásától. Így a legutolsó tarsolyomban lévő bort már egyedül vettem szemügyre. Az esélytelenek nyugalmával kaptam elő a jól behűtött palackot, hogy aztán végül mi fogadott és mi a történet vége, arra már csak a kép alatt kaptok választ!

Amikor a tavalyi Bortörténelmi Napokról megosztottam Veletek a benyomásaimat, a blog közösségi felületén a posztban azt írtam, hogy vegyes érzésekkel vágok neki az előttem álló négy napnak. Természetesen nem lehet mindig minden tökéletes és nem lehet illetve nem is kell mindenki elvárásának megfelelni, de hiszem, hogy van ennél még minőségben feljebb.

A tavalyi évhez képest sokkal pozitívabban tekintek vissza a rendezvényre, de így is akadt pár olyan negatív élmény és benyomás, ami erőteljesen árnyalta az összképet!

A kép alatt a borokról alapvetően nem kóstolási sorrendben írok, hanem a könnyebb áttekinthetőség érdekében borászatonként foglaltam össze.

Tudom-tudom már megint egy rovat a rovatban, "Minek még egy?"- tehetitek fel a teljesen jogos kérdést kedves Olvasóink!

Nos, a lényegre térve megfigyeltem azt, hogyha egy-egy alkalmi vagy akár rutinos fogyasztóval beszélgetést folytatva szóba kerül, hogy az adott borban van némi maradékcukor vagy meghallja, hogy félédes-félszáraz borról van szó, akkor totál bezárkózik. Már csak a szentelt víz és az ördögűzésre hivatott pap hiányzik, olyan megvető, tűzben égő tekintetekkel lehet néha találkozni, amikor ilyen bort dobok fel ajánlásra. Mintha fel lenne háborodva, hogyan merészelek ily gaztettet elkövetni felé, hiszen Ő szofisztikált fogyasztó és a félédes-félszáraz az nem bor vagy jájj- jujj, ördögi, csúnya, rossz maradékcuki, ami a mai fitnesz- egészségtudatos életbe/értékrendbe nem fér bele. De azért 1-1,5 liter colát/cukros üccsit simán elfogyasztanak a félszáraz-félédes-édes bort elutasítók táborának tagjai. Ebben csak az a "vicces", hogy cukortartalmat tekintve a cukros italoké vetekszik az aszúval, míg a borban a természetnek köszönhetően van a cukor, addig az üdítőkben hozzáadott-mesterséges édesítés van.

Ügye milyen szép is az, hogy nincs edukáció?

A tréfát félretéve, az olyan minőségi félszáraz-félédes bor ritka, aminél megvan a sav-cukor egyensúly és szépség adta együttállás.

Mi egy ilyen bort kerestünk, amit egy étel mellé választottuk, mivel nem csak éhesek, hanem szomjasak is voltunk Bohemian-nal, így gyorsan átnéztük a boros kincses kamrát és végül a mai nap sztárjára esett a választásunk.

A kép alatt pedig jön a bor-étel ajánló!