Hajónapló: Csillagidő: -301192.7 avagy 2022 március 11-e
Helyszín: Az egykori Mogentianae kvadráns, amely napjainkra már Somlóvásárhely néven ismert.
Hűvös márciusi nap volt, amikor először útra keltem a híres-neves Somló vidéke felé. Utazásom célpontja a Cartwright Éva nevéhez kapcsolódó Somlói Borok Boltja volt. Akkor már 10 éve volt annak, hogy megalapította a boltot és emberfeletti erőt, időt és energiát vitt bele, hogy a somlói borvidék és a vulkanikus borok még szélesebb közönség előtt ismertebb legyenek. Így, bevonva a javarészt helyi borászokat kicsit pihenőre vonult és kezdetét vette a Borász a boltos elnevezésű rendezvénysorozat. Szerencsére egy egész szép listát tett közzé az ó nagy interneten, így sikerült kiválasztanom, mely borászokkal szeretnék találkozni, ha már ilyen lehetőségem adódott.
A mostani bevezetőmben a legelső ottani úti élményemet osztom meg feletek.
Bölcs, öreg mentorom Karak már ódákat zengett e borvidékről. Sokáig úgy voltam vele, hogy kissé elfogult lehet, tudniillik eltöltött pár évet ezen borvidéken. Emellett meg, jó ideig nem találtam kedvemre való bort onnan. Természetesen azon a nyáron mikor már a harmadik különböző termelőtől származó és számomra tetsző somlói nedű landolt a poharamba, akkor eldöntöttem előbb-utóbb felkerekedek Somló felé. S bár Mi ketten sokszor eltérő nézeteket vallunk, be kell lássam, hogy tévedtem és a jó "öreg" Karak-nak volt igaza. Tehát Somlónak van egy fajta különleges varázsa, bája, ami semmi máshoz nem fogható.
Számomra, mint városi "ficsúr" elsőre a legfurcsább a végtelen csend volt, amit elvétve 1-1 autó zaja tört csak meg, amíg kaptattam fel a hegyre. A jól megszokott nagyvárosi nyüzsi után nem meglepő, hogy fura volt az ekkora csend. A boltban eltöltött idő és egy kiadós vacsora után szép lassan rám sötétedett és mivel Karak-ot feltartották, úgy jó 1,5 órát fagyoskodhattam, míg értem tudott jönni. Közben, hogy ne unatkozzak és felidézve és egyben megfogadva a vadnyugati Fekete Démon Sunshine-nak adott sok-sok évvel ezelőtti tanácsát, tehát: „Mozogni kell és akkor nem fogsz fázni!” a hegy lábánál le-fel sétálgattam. Végül az impozáns és egyben modern Somló kapuja elnevezésű épület előtt kötöttem ki. Ekkor visszatekintve a hegyre fogadott, a második meglepő élmény, hogy az egész hegy sötétségbe borult és csak a sziluettjét lehetett kivenni. Végül pedig tekintetemet az ég felé fordítottam és olyan tündöklő, csillagfényes eget láthattam, amelyhez foghatót utoljára a vadkeleti Kenézlőn tapasztaltam és annak is vagy jó 20-25 éve már.
Mindeközben, amíg Én csodáltam és békésen szemléltem a hegyet illetve a csillagokat a mellettem el-el suhanó autósok hírét vitték a helyi sheriffnek, hogy egy "sötét alak" császkál Somló kapujánál. Pont Karak-kal egyidőben ért oda hozzám a sheriff, így látva, hogy autóba pattanok, vette a lapot és utunkra engedett minket. Mi pedig csapattunk vissza a vadnyugat fellegvára felé.
Bevezetőm végszójaként pedig köszönöm a borászoknak -Tóth Péternek(Kőfejtő Pince); Kis Tamásnak (Somlói Vándor) és Csetvei Krisztinának (Csetvei Pince)- a kedves fogadtatást, a vendéglátást, a rengeteg információt és szinte biztosra ígérem, hogy visszatérek, még valamikor a jövőben Somlóra!
A kép alatt pedig egy olyan borpárosról mesélek, amit a közelmúltban kóstoltam és e mesés vidékről származik!
Nem sokkal Padavanom távozása után, új pártfogolt került a "szárnyaim" alá, akire a jövőben csak ifjú Novíciaként hivatkozok. Mivel a borok világa oly végtelen, mint az óceán és mindig vannak újdonságok, vakfoltok minden borissza számára, legyen az mezei fogyasztó vagy akár szakmabeli, így elkezdtük felderíteni mik azok amik eddig kimaradtak nála.
Ezzel pedig el is jutottunk a mai nap prezentált borhoz!
Mivel hiába töltött el a kisasszony több évet a vadnyugat Fellegvárában lévő klasszikusnak nem nevezhető borbárban (vagy ahogy én nevezem a gazdagok sznob kocsmájában) nem kóstolt még emlékezetes szürkebarátot.
A kép alatt pedig, előbb egy kis szakmai merengés következik, majd rátérek a borra is és végül egy filmajánlóval egybekötött emlékek közti időutazás is megjelenik.
Néha, úgy érzem, hogy e fajta, mármint a szürkebarát, idehaza eléggé mostohagyerekként van kezelve egyfelől a fogyasztói részről, de a szakmai oldalról is. Igaz, jómagam is a közelmúltig egyetlenegy olyan hazai pinot gris-t tudtam volna mondani, ami megadta a nagybetűs borélmény pillanatát. Talán 2019-ben történt mielőtt Bohemian kiutazott volna Sógorékhoz. Akkor Vele és Sunshine-nal a néhai Bussay doktor egy érett, nagytestű, tömör struktúrájú szürkebarátját bontottuk meg, ami mintha 2014-es évjáratú lett volna. Kellemes kóstolóemlékként tekintek vissza rá és meglepetést szerzett vitalitásával és ízjegyeivel. Akkor figyeltem fel először e fajtára, majd ismét feledésbe merült részemről.
Viszont, köztudott, hogy a taljánok Alto Adige-ben és a gallok Alsace-ban elég komolyan veszik e fajtát és csúcsborokat/dűlős tételeket is alkotnak, így kedvet kaptam egy kis kalandozásra.
Ennek első állomása a tagyoni területről készült és a Káli Kövek szortimentjéből származó bor.
Háttérinfó: Az alapanyag a Balla Márton családjának Tagyon-hegyi mészköves talajú Bárócza-dűlőben található 31 éves tökéiről lett kézzel szüretelve. A préselés nélküli must 700l-es fahordóba került, amiben 2 hónapig tartott az erjesztés , majd további 4 hónapig az érlelés. A palackot pedig DIAM10-es dugóval zárták, amin bevallom meglepődtem. Maradékcuki: 8,6 gr/l ; Sav: 7,85 gr/l ; Extrakt: 20,6 ; Alk.: 13%
A bor: Illata piskótára emlékeztetett, talán ez a palackérlelésnek tudható be és sós fuvallat is megcsapott amikor jó mélyen beleszimatoltam a poharamba. A puha, kerek korty követi az illatban megismert jegyeket, melegedve citrusok és mandula is megjelenik. Szép savszerkezet jellemezte.
Konklúzió: A DIAM10 dugó ellenére a palackom a csúcsán volt jó, hogy nem tartogattam tovább. Egyúttal ez a bor, olyan szép halkan, sőt andalítóan szól az arra fogékonyaknak, ami nem mindig adatik meg. Nincsen benne semmi harsányság, semmi túlzás, de mégis megfogott. Nem vonta el a figyelmet és tökéletes társnak bizonyult egy kellemes tavaszi nap során egy délutáni baráti beszélgetéshez.
Bár ennek a bornak klasszikus folytatása nincs, '21-ben vagy '22-ben (nem emlékszem pontosan) készült egy alap fajtabor illetve faluborok között a Balatonhenye válogatás. Ez utóbbi biztosan teljesen más , más technológia, vulkanikus terület, de elkapott a kíváncsiság.
Filmajánló:
Mr. Holland's Opus / Csendszimfónia/Amerikai szimfónia: Kezdjük a szinkronnal elsőre furcsa volt Dörner György -aki nem mellékesen Bruce Willis állandó magyar hangja- orgánumán hallani a főszereplőt játszó Richard Dreyfuss-t. A történet 30 évet ölel fel, egy zenészről, aki kényszerből tanárnak áll, majd szép lassan formálódik a karaktere. Ennek a kiindulópontját véleményem szerint az igazgatónő egy észrevétele adta, ami nem mellékesen a végszavam is. A film során több tanítvány is reflektorfénybe kerül, akikkel különórák során Mr Holland foglalkozik és idővel előhozza a bennük rejlő potenciált. Akad olyan, akivel nulláról kezdte, más már kicsit tapasztaltabb. Számomra kellemes meglépetés volt, hogy a korszakokat/korszakváltásokat jelölve a filmbe bevágtak korabeli archív felvételeket, kitűnőek a zenei betétetek és jók a korabeli ruhák is. Jót derültem, amikor a film elején még az igazgatóhelyettes kifogásolta a szoknya hosszát, majd 30 év elteltével, amikorra már Ő lesz az igi bá a diákok belőtt punk séróval császkálnak és közeben javában megy a hip-hop korszak. Jól felépített több részre bontható lassú sodrású film, de mégse válik számomra monotonná a maga 143 perces játékidejével. Való igaz, a főszereplőn túli karakterekbe nem mennek mélységekig bele, de látható a fejlődés. Biztos lesznek olyanok akiket nem fog a székhez szögezni a film, de hát nem vagyunk egyformák. Úgy vélem ez egy elgondolkoztató, magával ragadó és földhöz ragad film, amit manapság már vadászni kell. A Richard Dreyfuss mellett a többi színész is remekül játszott. Kiemelném közülük William H. Macy-t - aki a Shamless-Szégyentelenekből lehet ismerős sokaknak- remekül alakítja az irritáló igazgatóhelyettest.
Köztünk szólva kedves Olvasóim, ahogy a főszereplőnek, úgy nekem se volt türelmem anno a (be)tanításhoz. Erről amúgy hosszasan tudna mesélni a Hegymagason tevékenykedő ifjú Borkedvelő Kisasszony vagy akár Freja is, de hála az évek múlásának sokat lágyultam. Ennek köszönhetően pedig a feltörekvő millenniumi növendékeim- Padavan-om illetve a Novíciám - a jóval békésebb, megértőbb mondhatni zen mesteri énemmel találkozhattak. Mondjuk az is lehet, hogy a kezdetek kezdetén túlságosan elvoltam kényelmesedve és jó dolgom volt Bohemian és Sunshine mellett, mivel én csapódtam hozzájuk, kvázi szerény személyem volt az újonc. Egy érdekes párhuzamot is felállítanék, mert a filmben elhangzik: "A zene nem csak papírra vetett hangjegyekből áll", valahogy úgy vélem ezt az állítást a borok világára/ borokról való beszámolókra is átlehet formálni, bár kicsit kacifántos gondolatmenet következik!
Kezdjük azzal, hogy a borokról való leírások, beszámolók vagy akár a rendezvények sokszor önmaguk ismétlődései. Viszont a szakma olyan szinten misztifikálta a borokról való kommunikációt, hogy az alkalmi fogyasztók tipródnak a multik polcai előtt a borsoron és szinte félve lépnek be egy szaküzletbe. Ezt követően már-már bocsánatkérően, hebegve-habogva szólítják meg az eladót, mivel nem értenek a borokhoz. Amivel nincsen baj, hiszen egyfelől bárki, bármit mond kis hazánkban nincsen széles körben borkultúra továbbá azért van ott az adott személy, hogy segítse az alkalomra megfelelő bort kiválasztani. Ahogy mindig mondom, hogy a legalapabb fajtajegyeket leszámítva, mindegyikünk érezhet/felfedezhet más-más jegyeket, de ha nem tudjuk beazonosítani az se gond a lényeg, hogy kellemes ízérzetet adjon a megvásárolt bor. Ne feledjük mindenki elindult valahonnan, a boros világban senki se csúcsborokat vagy champagne-kat szürcsölgetve kezdte az "ipart" csak hát erről gyakran elfelejtkeznek az érintettek.
Véleményem szerint a bor nem csak egy alkoholos ital a sok közül. Viszont nem feltétlenül kell a nagy boros trubadúrok által megénekelt borokat fogyasztani ahhoz, hogy élvezzük a borozás adta élményeket. A lényeg, hogy jó közösségben, mértékletesen fogyasszunk, ha kedvünk tartja játékosan elemezgethetünk vagy csak simán kiülve a szabad ég alá egy kis kerti sütögetés során borozgassunk olyan személyekkel, akik fontosak Nekünk és közben csacsogjunk mindenről, amiről kedvünk tartja. Ezek egésze alkotja számomra a borok világát.
Viszont a fogyasztást illetően ne essünk át a ló túlsó felére és a legfontosabb sose nyomd fullba, ha a szakmázol!
Végszó:
Még hónapokkal később is, amikor felemelgettem ezt a bort a Novíciámnak, megjegyezte, hogy milyen jó is volt az a nap. S be kell vallanom, ekkor kissé elérzékenyültem, mert jó érzés a pártfogoltjaimnak élményt adni, de még jobb később visszahallani Tőlük, milyen jó is volt és hogy köszönik. Nézzétek el ezt Nékem kedves Olvasóim, nem az egoizmus beszél belőle, de vénségemre egy másik elmék időződött fel.
Amikor sok év után tavaly a legelső növendékem felbukkant és elszívtuk a békepipát egy olyan mondatot mondott, ami miatt még fontosabbnak érzem, hogy az eljövendő nemzedék sznobizmustól mentesen élje meg a minőségi borozás adta élményeket. E pártfogoltam, akit úgy tudnék jellemezni, hogy a nagybetűs Díva a javából és sokszor próbára tette a türelmemet és az ép idegrendszeremet csak annyit mondott, hogy: "Hiányoznak a közös borozások és nekem köszönhető, hogy megszerette a bort"
Számomra ezek azok a pillatok, amiért úgy érzem megéri újra meg újra rálépni a mentorálás útjára és talán ezt érezhette Richard Dreyfuss karaktere is a film záróetapjában.
Záróakkordként pedig a filmben az igazgatónő által elhangzó idézettel zárom soraimat, amit jó sokáig magam sem vettem figyeltembe:
"Egy tanárnak két dolga van. Ismeretet adni a fiataloknak igen,de ennél is fontosabb útmutatást adni nekik, hogy a felhalmozott tudás ne vesszen kárba!"
Sors, végzet, karma mind-mind olyan dolgok, melyekben akár hiszünk, akár nem, mégis kihatással vannak egész életünkre. Számomra ezek -bár Ti lehet nem értetek egyet Velem kedves Olvasóim - az életutamat és az életcélomat jelölik és kísérik. Mellettük pedig van még két fontos tényező, az elfogadás és az önmagunkba vetett hit. Hiszen ezek megléte nélkül mit sem ér a földi lét és csak vagyunk a nagy semmiben, de e kettő kivitelezése és megléte a legnehezebb.
Természetesen vannak buktatók életünk folyamán, amelyek kisebb-nagyobb leckeként szolgálnak a későbbiekben. Végül is mindannyian valamiféle cél miatt vagyunk itt a Földön. Igaz sokszor elsőre még nem tudni mi az és az se biztos, hogy a mostani életünk során fogjuk beteljesíteni a Végzetünket, de eljön majd mindannyiunk számára a pillanat. Igazából, ha visszatekintek az elmúlt 37 évemre rengeteg újra és újra ismétlődő, nagyfokú hasonlóságot mutató esemény, szituáció kísérte az életemet. Bevallom sokáig fel se tűnt, egészen addig amíg Bohemian-nel nem kezdtünk ilyen témáról beszélgetni. Hiszen semmi sem történik véletlenül, vagy ahogy Bohemian szokta mondani: "Minden épp akkor jön vagy távozik életünkből amikor annak be kell következnie".
Csak, hogy értsétek kedves Olvasóim, hogy miről is beszélek, egy réges-régi posztban mesélt karantén "mókát" egy ominózus esemény előzte meg. Ez pedig, hogy Sunshine életében oly mértékű krízis helyzet alakult ki amit egy meteorbecsapódáshoz tudnék csak hasonlítani. Az, hogy az Én kedves lektoromat kínlódni láttam, olyan mértékű dühöt és haragot váltott ki belőlem amelyet rég nem éreztem. Egyszerűen tehetetlennek éreztem magam és a másfél-két napnyi fortyogáson és tomboláson túl, mardosták lényemet a keserű gondolatok, majd addig feszítettem azt a bizonyos képzeletbeli húrt, hogy rosszul lettem.
Miért is osztom meg mindezt és mi ennek a lényege?
Az, hogy szép gondolat az elfogadás és minden okkal történik életünk folyamán, de ha egy hozzánk közelállóval vagy akár velünk történik valami, akkor bizony első blikkre nem e magvas gondolatok jutnak az ember eszébe. Hanem a negatív erők és érzések veszik át a gyeplőt és ezek egyaránt mérgezik a testünket és a lelkünket is. Azt pedig, hogy hogyan előzzük meg a negatív spirálba kerülést egyenlőre magam sem tudom, csak remélem, hogy idővel eljutok a megvilágosodás eme szintjére.
A kissé hosszúra nyúlt filozofikus gondolatmenetem után következzenek a borokról való benyomásaink, amit a kép alatt találtok!
Sokat emlegetett bölcs Mentorom - akire az engedelmével a jövőben csak Karak-ként fogok hivatkozni - időről-időre fel-fel horkan, amikor szóba kerül, hogy mennyire kedvelem a kis palackszámú, kísérleti tételeket és sokszor ilyen borokat is ajánlok az arra fogékony személyeknek. Természetesen akad a nagyobb volumenű, a majd minden évben készülő borokból is sok kedvenc, de ezeknél a boroknál valami egyedit kap a borissza a pénzéért, legalábbis szerintem. Tény, már-már annyira beépült az ilyen borokról szóló mondókámba a "Kis tétel" szóhasználat, hogy ha 2017 szeptembere óta minden egyes alkalomkor Karak kapna egy 100 €-ost, napjainkra lehet már milliárdos lenne, de ha nem is, akkor is a leggazdagabb magyarok közé fixen bekerülne.
No, de félre a tréfát és jöjjön a lényeg, amiért ma billentyűzetet ragadtam! Történt ugyanis, hogy a nagy lezárások alatt/után, majd a sok stressz a saját zűrjeim miatt, valamint a mi kis falkánk tagjaiért való folyamatos aggódás közepette, időközben megfeledkeztem a mai nap során prezentálandó borról - bár az is lehet csak azért felejtettem el mert már nagyon- de-nagyon öreg vagyok- s végül egy kora nyári este az esélytelenek nyugalmával reccsentettem meg a csavarzárat.
Arra, hogy végül mi fogadott, már a kép alatt derül fény!
Izgalommal vártuk Frejával a tavalyi novembert, mivel a '22-es évben sajnos nem tudtuk összehozni a közös kóstolást e jeles ünnepnap idején. Csak reménykedni tudtunk, hogy idén végül sikerül kivitelezni.
A kóstoló végül kiscsoportos foglalkozás volt, mondhatni családias hangulatban telt. Kevesebbet jegyzeteltünk, de annál többet csacsogtunk és közben futottunk a mindenre is kíváncsi gyerkőcök után.
Annak idején való igaz, azt írtam fogytán vannak a különleges csemegék a kincseskamrámban, az elmúlt 2 év alatt elég sok tétel halmozódott fel, szóval kalandokkal teli év-évek elé nézünk.
Jelen alkalomra pedig, ahogy a legelső alkalomnál ismét olasz-magyar sort raktam össze. Ezúttal egy különleges észak olasz fajta párjául, újfent a szekszárdi Heimann pincészet repertoárja tette teljessé a sort.
A sokszor hosszúnak, máskor egy szempillantásnak tűnő életszakaszaink során korszakok jönnek s mennek. A közelmúltban pedig egy ilyet éltem meg.
No, de kedves Olvasóink nyugalom nem kell megijedni, nem Mi köszönünk el és zárjuk be a blog kapuit!
Történt ugyanis, hogy kicsivel több mint 1,5 év után ifjú Padavanom, a kedves párjával továbbállt és a Vadnyugat Fellegvárából visszatér szülőföldjére, amit a nagyérdemű a Hűség Városaként ismer.
Ahogy anno Bohemian első Sógorékhoz való kiutazása előtt is tettem, úgy most is különleges tételekkel zártam le életünk egy fejezetét. Mivel az én kedves tanítványom még nem oly régen csöppent bele a borok világába kevésbé zárkózik el a kísérleti és egyedi tételektől, Ez pedig a finom megfogalmazás!
Viszont,ha kevésbé szofisztikáltan kéne mondanom, akkor Őt - köztünk szólva hála az égnek- elkerülte a sznobizmus, ami ha magunkba tekintünk kedves Olvasóink bizony-bizony megtudja fertőzni a borkedvelőket és keményen áthatja boros szakmát és az idehaza manapság istenített natúr, büdi boros imádat/őrület se szippantotta be. Sok egyéb pozitív tulajdonsága mellett ezt is becsülöm Benne!
A rövidke bevezető után pedig a kép alatt, már a borokkal folytatom!
Sok idő után rosé alrovatunkban újfent Provence felé vesszük az irányt és ismételten a Chateau D'Esclans háza tájára tévedtünk.
Történt ugyanis, hogy Sunshine-t egy korábbi születésnapja alkalmából megleptük a posztban szereplő magnum palackos tétellel, ami jó gondosan el is rakott akkoriban egy jeles alkalomra, amely végül most jött el.
Arra jutottam, mivel kissé szkeptikusok voltunk mi is fogad majd minket a palack bontása után, bedobom a közösbe azt a bort, amit úgyis Vele szerettem volna megpattintani. S így került a képbe a pince 7 tagot számláló termékpiramisának második tagja, a The Palm ( szerz. megj.: A folytatása már The Beach néven fut, de itthon sajnos per pillanat nem elérhető)
A kép alatt pedig már Freja, Sunshine és szerény személyem együttes meglátása következik!
Ahogy a korábbi posztban meséltem, arra a döntésre jutottam, hogy nem tartogatom tovább az elmaradt kóstolóra szánt Demeter Zoltán által készített boraimat.
Viszont az, hogy a mai nap prezentált bor végül nem a Szerelmi Hárs posztban szerepelt annak akad egy nyomós oka, amire már csak a kép alatt derül fény!
Eredetileg a most prezentált borokat már 3 éve terveztem betenni egy tervezett kóstolósorra, ahol a főszerepben az általam nagyra tartott Demeter Zoltán és az általa készített borok lettek volna, de hááát tudjuk mi történt akkoriban, így nem is ragozom tovább.
Most viszont arra a döntésre jutottam, hogy eljött az ideje kicsit redukálni a felgyülemlett készletemet, emellett pedig fényt deríteni a bennem felmerülő kérdésekre. Ezek pedig, hogy vajon milyen élményt tud nyújtani ennyi év távlatából a legutolsó palack '16-os Szerelmi Hársom - ami sok évvel ezelőtt mind engem, mind Bohemian-t elvarázsolt - illetve a '15-ös év szülötte vajon kibírta-e az idő viszontagságait?
Erre a kalandos felfedezőútra társamul most a boros világba nem is oly rég belecsöppenő ifjú Padavan tartott Velem, aki a kóstolás közbeni észrevételeivel mindig meg tud lepni.
A tavalyi syrah kóstoló olyan sikert aratott a házigazdáknál, hogy idén ismét megtartottuk amikor Freja párja egy újabb strigulát húzott a kicsiny világunkon eltöltött éveihez.
Reményeim szerint évről-évre megtudjuk tartani eme szeánszt, s ha szerencsénk van - és miért ne lenne? - még legalább 40-50 ilyen esemény összehozhatunk.
Sajnos, újfent kiscsoportos foglalkozás volt, de legalább több jutott Nekünk!
Idén már jó korán elkezdtem Freja hathatós segítségével a borsor felépítését, de többször újra kellett terveznem, mert a kinézett tételek időközben vagy készlethiányossá váltak, vagy késett a kereskedőnek a szállítmánya. Így, legnagyobb szívfájdalmamra, kimaradt Rhone északi része, meg a kisebb létszám miatt végül ignoráltuk olasz hont, Új-Zélandot és Svájcot is.
A kép alatt pedig már a végleges sorról való benyomásaimmal folytatom!
Majd bő félévet vártam, mire végül rászántam magam, hogy a sok ideje az egyik hazai kereskedés polcán "roskadozó" káli sbl bekerüljön a kosaramba. Mivel a címkét elnézve megjárta a hadak útját, nem tudtam milyen körülmények között tárolhatták, nem kapott-e hő- vagy fénysokkot. Kicsit kutatva a neten, 2 éve annak, hogy debütált a nagyérdemű borissza nép előtt, szóval ki tudja hol és merre járt már a palackom.Tudom-tudom, ha azt nézzük kétezerpárszáz Ft nem a világ vége és vannak, akik hajlandóak sokkal drágább borokkal kísérletezni, amik végül a lefolyóban kötnek ki
Igaz, más blogger kollégák általában sokkal kísérletezőbb kedvűek, mint jómagam, de Ők rendre a natúr boroknál futottak bele finoman fogalmazva mazohistáknak szánt és bornak titulált lőrékkel. Őszintén szólva nem irigylem őket, de nagyra becsülöm a kitartásukat és a bátorságukért igazán kitüntetés járna.
Viccet félretéve részben azért döntöttem végül a palack megvétele mellett, mert mostanság eléggé elkapott a sauvignonos hangulat. Ehhez még vegyük hozzá, hogy az általam nagyra tartott Szabó Gyula alkotta meg e bort és az Ő keze alól kikerülő borokhoz sok szép emlék fűz illetve a balatoni terroir meglepő élményeket tud produkálni.
Ezek figyelembevétele mellett nincs mese, pikk-pakk már ki is perkáltam a palack árát és rongyoltam haza, hogy górcső alá vegyem az új szerzeményemet. Drágassszágomat, -hogy Szméagol szavajárását idézzem-. kellőképpen behűtöttem és közben mantráztam, hogy nem fog semmi gigszer adódni és jó kóstoló élményben lesz részem.
Viszont, hogy végül mi fogadott miután a poharamba töltöttem a nap főszereplőjét, arról már a kép alatt mesélek!
Még tavaly év végén egy kis időre Bohemian hazalátogatott és természetesen jó szokásomhoz híven alaposan felkészültem egy kóstolócsomaggal a jövetelére, hiszen mindig ünnepnapnak tekintem, amikor hazatér.
Most sajnos nem tudtunk helyből nekiesni a tesztelésnek, mert kissé gyengélkedett, majd rohamosan közeledett a tiroli hegyekbe való visszatérésének dátuma.
Végül Fortuna kegyes volt hozzánk és több napot is tudtunk találni a közös kóstolásra, ennek első állomása, a mai nap prezentált bor, amelyről már a kép alatt mesélek!
Hiába követem oly sok éve a Gilvesy pincészet munkásságát, a mai poszt szereplőjét sokáig, majdnem egy teljes évig ignoráltam a kóstolási tematikámból.
Persze közben el-el kapott egy kósza gondolat erejéig a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet, de a józan ész mindig leterelt. Egyfelől időhiány miatt, másfelől, ha folyamatosan full house van a borissza kincseskamráiban akkor talán nem kéne még tovább halmozni a megbontásra várakozó borok számát...
Végül egy kora őszi napon mégiscsak elérkezett a pillanat, amikor sor került a kóstolásra és a kép alatt folytatom a mondókámat!
Pár héttel a Barakonyi-vertikális után újabb borkóstolón volt szerencsém részt venni. Ezúttal a Káli-medence borai kerültek a poharainkba, egészen pontosan a Pálffy pincészet nedűi.
A többes szám nem a véletlen műve, se nem elgépelés, mert eme kóstolóra Freja volt oly kedves és velem tartott.
A végső beszámolóba a nekünk leginkább tetsző borokról szóló összbenyomásaink kerültek.
Közel 2 éve annak már, hogy legutoljára a Haris Parkban jártam, így mikor végre ismét lehetőségem adódott nem voltam rest, kapva-kaptam az alkalmon.
Mivel a korábban már mesélt Balassa kóstoló után voltam, így már előre elterveztem kiknek a standját fogom felkeresni. A jól megszokott Sziegl-SanzonTokaj duó mellett a mátrai Páger, a tokaji Szóló pincészet és a viszonylag új keletű Unger Bormanufaktúra borait pécéztem ki magamnak.
A legutóbb kicsit rohanósra sikeredett, így most kicsit több időt szántam eme eseményre, bár még így is sikerült kicentiznem a hazautat. Ezt felfoghatjuk pozitív gondolatnak is, hiszen annyi újdonságot volt szerencsém kóstolni, hogy csak röpült az idő
A kép alatt a számomra legjobban tetsző borokról fogok mesélni!
A borok érlelhetősége mindig is foglalkoztatott Minket. Néztünk sztenderd palackos milleniumi vöröset, volt szerencsém részt venni több vertikális kóstolón és érett magnum palackos pinot noir is szerepelt már a blogon.
Viszont a feles palack, tehát a 0,375 l-es kiszerelésű borról ezidáig nem írtunk. Ez köszönhető annak, hogy csekély azon magyar termelők száma, akik ilyen kiszerelésben palackoznak, másfelől ha már külhoni bort rendelünk akkor a legtöbbször jobban járunk a normál palackkal.
Így, amikor anno '21-ben a vadnyugat Fekete Démonának köszönhetően egy csúcsévjáratból származó St Andrea borhoz hozzájutottam nem kellett kétszer mondania, sem erőszakot és korbácsot alkalmaznia, hogy elfogadjam a palackot. Csúcsévjárat ide vagy oda, nem voltak nagy elvárásaim, főleg annak tükrében, hogy "alap"/belépő szintű borról volt szó.
A beszerzés után még további bő fél évet pihent a kincses kamrámban várva az elkerülhetetlen sorsát. Végül egy hideg téli estén, egy mélyen szántó gondolatokkal teli beszélgetés után kvázi kedvderítőként került megbontásra.
Arra, hogy végül mi fogadott minket, már a kép alatt mesélek!
Mielőtt még Freja édesanyja visszaindult volna a messzi, kies és zord északi havasokba - a változékony időjárású január közepén - a kissé tavasziasnak is mondható időből fakadóan egy különleges rosé sorral búcsúztattuk.
A sort egy régi ismerős pét-nat indította, aminek volt szerencsém az eddigi összes évjáratát követni. Másodikként Freja által leszállított rendhagyó dél-afrikai bor következett, ami után végül egy limitált villányi roséval zártuk az ominózus estet. Mivel a syrah variáció nagyot ment egy korábban beszámolt kóstolón, így izgatottan vártuk mit ad ez utóbbi kísérlet rosé.
Hogy végül melyik tétel mit adott arról már csak a kép alatt derül fény és emellett akad némi meglepetés is!
Ahogy Bohemian-nek az olaszrizling, a kékfrankos illetve- több kitűnő osztrák bornak köszönhetően - a sárgamuskotály vagy Freja párjának a syrah, úgy számomra a pinot noir az egyik nagy liebling szőlőfajta, bár manapság már csak elvétve kerül a poharamba.
Való igaz, jó pinot találni idehaza ritka és persze kényes is a fajta, de szerencsére akad pár olyan "elvetemült" borász, aki évről-évre profi borokat tud készíteni a szőlők királynőjéből. Meséltünk is már ilyen borról, meg olyanról is, ami kissé atipikus, de szívünknek mégis kedves, részben a borász személyéből fakadóan. A jó külhoni pinot élményekért pedig már mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba és olyat kifogni elsőre, ami tetszik, ahhoz mázli is kell. Jómagam kóstoltam mind óvilági, mind újvilági pinot-kat és mindkettőnél találtam zseniálisat is, meg persze olyat is, aminél az arcomon csak az tükröződött, hogy "Ezen mi a fészkes fene kerül ennyibe...?" A számomra leginkább tetsző külhoni pinot noir-ok a Matua, Thibault Liger-Belair és Domaine Joblot keze alól került ki.
A szervezés során sokat agyaltam, hogy mely pinot noir-kat bontsuk meg. Végül arra jutottam, hogy a kisebb létszám miatt csak 2015-ös borok kerülnek megnyitásra. Persze pót tételt is vittem, ami frissebb évjáratból volt, de szerencsére nem volt rá szükség. A ráhangoló - fehérboros technológiával készült - pinot pedig vakvágány volt, így be se raktam a végső beszámolómba.
Mindegyik termelő szerepelt már a blogon, sőt a Valóban Méltó-nak ez már a második évjárata, amiről írhatok és a harmadik, amit volt szerencsém kóstolni (Szerzői megjegyzés: A harmadik évjárat a 2011-es volt, de azt jóval a blog indulása előtt 2017 telén kóstoltam, ami egy akkori pinot kóstolón a legjobb volt a sorból)
A kép alatt pedig a borokról való benyomásainkkal folytatom!
Arra jutottam, hogy a legutóbbi nagy pezsgős poszt után ismételten buborékos poszttal zárom és búcsúzok a tavalyi évtől, így egy újabb hagyományt hozok létre a blog életében. Sajnos az óévben kimaradt az éves Bohém vertikális és a Születésnapi borkóstoló, de ha minden jól megy, van még pár jó évtizedünk és alkalomadtán azért egy-egy kimaradhat.
Egyszerre mozgalmas és végtelenül hosszú évet tudhatunk magunk mögött. Volt részünk örömben-bánatban, különféle kalandokban és felismerésekben. Mindeközben kevesebb idő jutott az írásra, bár való igaz ahogy korábban többször is említettem már csak akkor osztunk meg Veletek egy-egy írást, ha azt teljesen késznek érezzük. Akkor, amikor már írás közben megvan a flow élmény és annak végeztével elégedetten dőlhetünk hátra.
A kép alatt pedig mesélek a tavalyi legszebb champagne élményeimről/élményeinkről és fény derül a rejtélyes személyre is, akit említettem a blog közösségi felületén
Már egy teljes év telt el a legutóbbi Szent György-hegyi látogatásom óta, így időszerű volt az ismétlés.
Sok-sok egyeztetés után végül a szeptember elején megrendezett Szent György-hegyi Matinéra sikerült ellátogatnom. Tanulva a tavalyi évből kicsit jobban megterveztem, hogy miket kóstoljak és kikhez látogassak el. Való igaz végül nem teljesen sikerült kivitelezni a terveket, de legalább lesz egy újabb indoka a legközelebbi hegymagasi utamnak.
A kép alatt pedig a Szászi Pincészetnél és a Borbolt a Völgyben-nél kóstolt, számomra tetsző borokról írom meg a benyomásaimat!
