Bohemian Wine Souls

Volt 1x1 - Moulin de Gassac Picpoul de Pinet 2017

2019. december 27. 18:47 - The Bohemian

 Kellemes októberi délután volt. Földanya megáldott minket és mintha nem is az ősz kellős közepén lennénk, bársonyos meleg és napsütés töltötte be az egész napot. Én pedig szabad voltam mint a madár. Így hát Winesoul-al egyeztetve neki indultunk biciklis túránknak, ma meghódítjuk Gyirmótot!

Nekem kultikus hely, nehéz megmondani miért. Talán a csend miatt, ami uralta a tájat általában vagy vidéki jellege miatt. Passz. A lényeg hogy szerettem volna újra megfürödni a békében, na meg nem utolsó sorban egy finom bort is elfogyasztani a természet lágy ölén egy jó baráttal. 

Tehát elindultunk, majd röpke 40 perc múlva már célt is értünk. A nap sejtelmesen szúródott át az út mellett aranykapuként hajladozó fák között. Varázslatos volt.

 -Keressünk egy csendes stéget!

Máris döcögtünk is a föld úton a kedvenc helyem felé. Ahogy máskor úgy most se volt egy lélek se rajtunk kívül.

-Van meglepetés! -és már bele is került a pohárba az ismeretlen, amit Winesoul gondosan elrejtve hozott magával.

 Mondanom sem kell páratlan páros volt a helyszínhez és zseniális segítő a bennem feszülő kérdéskör megosztásához. Egy jó ideje tombolt bennem már ez a döntés és végre megtaláltam a megfelelő alkalmat és módot, hogy elmondhassam jó barátomnak Winesoulnak.

73364294_2429122350660225_1311385014482501632_n.jpg

Amellett tehát, hogy egy elképesztően izgalmas tételt sikerült kóstolni, ami egyszerre volt komplex, sós és hihetetlenül citrusos-virágos, ugyanakkor fantasztikusan illeszkedett az atmoszférához, a beszélgetéshez és a tálaláshoz. Valahogy úgy tudnám nektek leírni, ahogy én is szépen felépítve nyíltam meg, úgy követte metamorfózisomat a bor is.

Egészen pontosan így nézett ki: 

Megjelenés: Tiszta, bodza zöldes árnyalatok.

Illat: Gyümölcsös, egyszerre citrusos és sós.

Íz: Az íze követi az illatjegyeit, kis fanyarság és a végén jól eső kesernye.

Ár: 3250Ft volt és jelenleg a 2018-as elérhető itt.

Konklúzió: Jó szívvel ajánlom tehát mindenkinek, annak is aki hasonló nagy beszélgetések előtt áll és szeretne komplex könnyedséget belevinni és annak is aki csupán egy zamatos, jó ár/érték arányú franciát nyalintana...

U. I.: Utólag is köszönöm Winesoul a felejthetetlen hazautat, sötétben, hidegben, lámpa nélkül!!! Veled mindig kaland.. Ne csináljátok utánunk! :D

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-w-s.blog.hu/api/trackback/id/tr2515265676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása