Bohemian Wine Souls

Volt 1x1 - Lionel Carron Beaujolais Nouveau 2019

2020. március 05. 23:35 - Winesoul

Gondolom felmerült bennetek a kérdés, kedves Olvasók, hogy egy francia újborról szóló beszámolónak van-e értelme, így több mint 4 hónap után. Viszont arra a döntésre jutottam, hogy bár a szezonja mostanra távolinak tűnik e nehéz időkben, mégiscsak illő lenne megosztanom veletek a tapasztalatainkat.

Nem igazán szoktam újbort fogyasztani. Az elmúlt pár évben el is került ennek szele (leszámítva tavalyelőtt egy, na jó, két pohárnyi Günzer Szüret Portugieser) . Úgy 5-6 évvel ezelőtt a Bortársaságnál volt egy kóstoló, ahol az újborokat lehetett ízlelgetni és őszinte leszek, nem igazán győztek meg akkor a létjogosultságukról.

A francia újborok körül kialakult őrület miatt viszont kíváncsiak lettünk arra, hogy vajon mit tudhatnak ezek a borok, amelyeknek a november harmadik csütörtökén való megjelenése, illetve piacra kerülése ekkora kultusszá vált. Így, amikor egy kedves ismerősünktől, DJ-től kaptunk egy palackkal, neki is vágtunk a tesztelésnek. Annyira tetszett, hogy elhatároztuk, végigkóstoljuk a hazai piacra került beaujolais-k közül amit csak tudunk. Végül összesen öt bor került a poharunkba, de az első szintjét egyik se közelítette meg, tehát okosabbak se lettünk, hogy van-e értelme erőltetni e műfajt?

71928447_2377929179191184_263917558426501120_n.jpg

Lionel Carron Beaujolais Nouveau 2019

Megjelenés: Élénk rubin és szélei lilás árnyalatban tündökölnek. 

Illat:  Tömény fűszeres szilvás illatfelhő.

Íz: A kortyban is feltűnik az illatban már felismert szilva, amely mellé fahéj csatlakozik és a többi beaujolais-hoz képest csak halványan tűnik fel a nouveauk-ra jellemző banán.

Konklúzió: Annó  2950 Ft-ba került a Bortársaságnál és ezen az áron a többi beaujolais-hoz képest best buy. Ha a hazai borokhoz kéne hasonlítanom, akkor a bisztró vörös kategória alá lőném be. Mindent figyelembevéve, ha a forgalmazó idén is eléhetővé teszi a hazai borkedvelőknek Én biztos vevő leszek a folytatásra.

Vigyázzatok magatokra! Cheers!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-w-s.blog.hu/api/trackback/id/tr6115322432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása