Bohemian Wine Souls

Volt 1x1 - Baranyai Béla Istenhegy Furmint 2015 ( 21-es hordó )

2020. május 31. 16:22 - Winesoul

Bő fél éve kóstoltuk a címszereplőt, de mivel nem tudtam, hogy hogyan  is vezethetném fel, egészen mostanáig úgymond a "fiókba került" .

Magam se tudom miért, de sokszor éjjel mielőtt elszundítanék eszembe jut egy-egy gondolat a bloggal kapcsolatban. Mondhatnám akár úgy is, hogy megszáll az ihlet. Ne is kérdezzétek miért van ez így, mert magam sem értem. Jó esetben lefirkantom egy jegyzetfüzetbe amit az ágyam mellett tartok ilyen esetekre, rosszabb esetben lusta vagyok és úgy állok hozzá, hogy úgyse felejtem el... Hmm nos és ilyenkor másnap mindig verem a fejem a falba, mert vagy teljesen homályba vész az ötlet vagy csak részleteket tudok felidézni és a végeredmény nem olyan mint amit félálomban elképzeltem valahogy nem áll össze egy egészé. Most mondjuk pont szerencsém volt...

December elején amikor Bohemian még idehaza volt került sor a kóstolásra vele és kedves ismerősünkkel, aki a Z generáció hőse és nem nagyon mozog a boros berkekben . Ő az akinek igazából  köszönhető, hogy a felvezető szöveg megszületett. Azért, mert visszagondolva eszembe jutott, hogy milyen őszinte meglepetés ült ki az arcára mikor kóstoltunk. Mintha egykori önmagamat láttam volna, hogy ilyen élményeket is okozhat egy bor. Mint amikor ( Rólunk-ban is elmeséltem) a sokat emlegetett Sommelier Úr letett egymás után az asztalra 3-4  pohár bort és  elsőre nem mondott egyikről se semmit. Hihetetlen élmény volt, pedig akkoriban már kóstolgattam több borvidékről is, de eléggé hullámzó volt a tetszési index. Nos elmondása alapján hősünknek is meglepő élmények bizonyult, pedig kóstolt már olykor-olykor különböző borokat. Véleményem szerint a tokaji borvidéken születő  boroknak van egyfajta varázsa, amely képes elképesztő meglepetéseket okozni és az arra befogadó közönséget elkápráztatni.

Számomra nagyon érdekes, hogy mennyire megváltozhat egy pillanat alatt az emberek borhoz fűződő viszonya. Hiszen suhanc korunkban leginkább a hatás miatt vbk-tunk(bizony még Én is) , ha meg a fehérbor került a poharunkba az biztos, hogy egy aszú vagy szamorodni volt. Igaz sokak fejében még mindig az van, hogy Tokaj= édes bor, de szerencsére számuk fokozatosan csökken ahogy felfedezik micsoda kincsekre is lelhetnek még a tokaji nedűk között.

 

80668907_771980643271437_8329727936856850432_n.jpg

 Ahogy a fotón is látszik igazán limitált borral van dolgunk, amely a 2016-os Nagy Tokaji Borárverésen került licit alá. Baranyai Béla a területeit 2007-ben vásárolta és 2015-től Godhill név alatt futó saját pincészetére fókuszál.

A szigorú hozamkorlátozás,  a minimális beavatkozás a borok készítése során és a hagyományos technológia alkalmazása mind azt az érzést erősítették bennem, hogy jól választottam. Mert itt nincs mellébeszélés, mivel a borász megérzésem szerint maximalista, így csak azt adja ki a kezei közül, ami tényleges tökéletes.

A bor hordóban erjedt, majd két kisebb fahordóban érlelődött a palackozásig.

Megjelenés: Arany reflexek

Illat: Némi botritisz, majd virágos jegyek, halványan méz és só tűnik fel. Ahogy melegszik mézes vajas süti is megjelenik.. 

Íz: Vitális, széles korty, hosszú sós-édes lecsengéssel.A maradékcukor 4gr/l. 

Ár/Érték: Én akciósan 1990 Ft-ért jutottam hozzá, az eredeti ára 3350 Ft-volt.  Véleményem szerint még alapáron is megérte, mert ritkán lehet kóstolni ilyen szép, érett, csúcsán lévő furmintot. 

Cheers!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://b-w-s.blog.hu/api/trackback/id/tr7315378382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása