Verőfényes áprilisi nap volt, amikor útra keltem a fővárosba avagy a nagybetűs Fellegvárba. Úti célom egy érdekesnek, sőt jobb szó rá az, hogy izgalmasnak ígérkező tokaji kóstoló volt, ami Balassa István boraiból állt.

Való igaz egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor kóstoltam Tőle bort és két bora szerepelt is már a blogon, de itt volt az ideje kicsit jobban elmerülni a borász műveiben.

Számomra Ő egyike azoknak, akik kimondottan terroir szemléletűek. Persze mondhatjátok, hogy hát ez, majdnem minden tokaji borászról elmondható. Részben igazatok is van, de a csavar a sztoriban, hogy Ő a desszertboraiban pontosabban a parcella válogatott szamorodnijaiban is törekszik erre.

Ez meg kiváltképp ritkaságszámba megy, a kép alatt pedig folytatom a borokkal!

A sort 6 tétel alkotta a sztenderd birtok furminttól kezdve, a dűlős furmintokon át végül pedig desszertborokhoz megérkezvén egy szamorodnival és egy aszúval zártuk az eseményt

A Borok:

A sort a 2021-es Furmint mintával -( ami már időközben forgalomba is került) -kezdjük, ami belépő szint negyedik évjárata, de ha szigorúan csak a kacsás címkét vesszük, akkor a harmadik. Illata virágos, cukorkás, kóstolva kellemesen gyümölcsös, barackos, pici krémessége is van a kortynak.

Ezután még mindig a '21-es évnél és a mintáknál maradva rátérünk a dűlős szekcióra, amit a Nyulászó Furmint képviselt. Sokkal intenzívebb, virágosabb illat fogad a pohárban, plussz volt még benne valami egyedi jegy, amit nem tudtam beazonosítani. Kóstolva feszesebb struktúra, mélyebb és egyben tartalmasabb, szép íve van a savgerincnek. Még a citrusosság dominált benne és a korty végén hordós jegyek is jelezték, hogy kell még némi palackos érlelés, de érdemes lesz majd visszatérni rá. A bor, amúgy három parcella gyümölcsét tartalmazza.

Két évet ugorva az időben, - a forgalomban lévő tételekre térve-, megérkeztünk 2019-hez és elsőként a Betsek Furmint került a poharainkba. Itt már kézzel fogható volt az érettség, mert illatát kevésbe lehetett szálazni. Nagyon szépen összekerekedett a palackban a bor. Illatában és ízben is kellően gyümölcsös , pici kesernyét is kapunk a legvégén, van a kortyban egyfajta "tüzesség", de semmi se túlzó benne. Amúgy, mint megtudtuk 2006-ban Balassa István volt az első tokaji termelő, aki száraz bort készített e dűlőből. Ez azért fontos pillanat, mondhatni mérföldkő a vidék életében, mert addig alapvetően desszertborok készültek innen és legfőképp az egyik legjobb aszús termőterület.  

A száraz sor zárásaként a szintén 2019-es Szent Tamás Furmintra tértünk rá. Mivel, anno az előző évjárat nagy hatással volt rám, kicsit izgultam ismét képes lesz-e elbűvölni. A félelmem alaptalannak bizonyult, bár való igaz, most számomra zártabb arcát mutatta a bor, mégis meg volt az a plussz, amit vártam. Az első három tételhez képest sokkalta mélyebb illata és szerkezete van, mandula, némi vaníliát és barackot véltem felfedezni. Ahhoz képest, hogy nagy testű borról van szó, mégse válik nehézkessé. A hordós jegyek még simulni fognak, de már most is jól fogyasztható. Pici garatmelegség is van.

Kíváncsi vagyok milyen lesz pár évnyi érlelés után és még a végén egy vertikális kóstoló keretében lehet le is tesztelem.

Túl a sor 2/3-án elértünk a nagy hajrához, azokhoz a bortípusokhoz, ami anno Tokajt naggyá tette. 

Elsőként a 2018-as Szamorodnival ismerkedünk, amely csak furmintból áll. Egyszerre citrusos, barackkompótos és mézes, ami ha nem jött volna a következő bor elnyerte volna a sorból legjobban tetsző bor díját. Nincs mese, tokaji kóstoló nincs aszú nélkül, így megérkeztünk a 2017-es Villő Aszúhoz, amely szintén csak furmint és a Betsek-ből van. Olyan szép és intenzív zöldfűszeres jegyei vannak, amihez rég volt szerencsém. Kóstolva mézes-krémes és emellett még mandula is feltűnik, de az illatban érzett zöldfűszeresség is jelen van. Amiért végül bekerült azok közé a borok közé, amiket életem végéig fixen emlegetni fogok az a végtelen hosszú, percekig tartó lecsengés  

Konklúzió: Érdekes és egyben nagyon informatív kóstoló volt. A borokat illetően az alapfurmint remélem később is hozza a most megtapasztalt gyümölcsbombát, mert ez volt e bornak az első évjárata, ami igazán tetszett. Ha továbbra is ilyen lesz, akkor a mindennapok furmintjaként jó választásnak bizonyul majd. A dűlőseknél borról-borra érezhető volt a szintlépés, szépen kidolgozott termékpiramist hoz létre a borász. Végül az édes szekció sem okozott csalódást, szép egyensúlyos tételekhez volt szerencsém, a Villő be is került a Top3 aszús élményeim közé.

Végszómhoz Balassa István szavait használom fel- s merem remélni, hogy nem veszi zokon -,: "Tokaj a világ legbonyolultabb borvidéke"-mondta Ő, de a kóstoló végén körbetekintve a többi résztvevőn, ismét megtapasztaltam azt, hogy e bonyolultság és az édes borok nehezebb piaci helyzete ellenére egy dűlős furmint, egy szamorodni vagy egy aszú oly mértékben képes elvarázsolni a fogyasztót, ami semmi máshoz nem fogható!

Cheers!