A borok érlelhetősége mindig is foglalkoztatott Minket. Néztünk sztenderd palackos milleniumi vöröset, volt szerencsém részt venni több vertikális kóstolón és érett magnum palackos pinot noir is szerepelt már a blogon.

Viszont a feles palack, tehát a 0,375 l-es kiszerelésű borról ezidáig nem írtunk. Ez köszönhető annak, hogy csekély azon magyar termelők száma, akik ilyen kiszerelésben palackoznak, másfelől ha már külhoni bort rendelünk akkor a legtöbbször jobban járunk a normál palackkal.

Így, amikor anno '21-ben a vadnyugat Fekete Démonának köszönhetően egy csúcsévjáratból származó St Andrea borhoz hozzájutottam nem kellett kétszer mondania, sem erőszakot és korbácsot alkalmaznia, hogy elfogadjam a palackot. Csúcsévjárat ide vagy oda, nem voltak nagy elvárásaim, főleg annak tükrében, hogy "alap"/belépő szintű borról volt szó.

A beszerzés után még további bő fél évet pihent a kincses kamrámban várva az elkerülhetetlen sorsát. Végül egy hideg téli estén, egy mélyen szántó gondolatokkal teli beszélgetés után kvázi kedvderítőként került megbontásra.

Arra, hogy végül mi fogadott minket, már a kép alatt mesélek!

Háttérinfó: Kékfrankos, merlot, cabernet franc és syrah Alk.: 13,5%

Megjelenés: Barnás-rozsdás árnyalatú szél/karima és egészen sötét mag.

Illat: Ibolya, étcsoki megspékelve pici vegetalitással 

Íz: Kóstolva meggylikőrős és holland kakaós, pici fanyarság és meglepően még élő savak jellemezték. A közepesen hosszú lecsengés során a savérzet is megmaradt.

Konklúzió: A végső lejtmenet előtt, a csúcsán csíptük el. Mindenesetre szép, hogy már egy alapszériás bikavér is ilyen kóstolóélményt tud adni főleg ennyi idősen.

Cheers!