Ha azt mondom, hogy a magyarok egy igencsak borúlátó nép, akkor azzal szerintem nem túlzok. Valahogy bennünk nincs meg az, ami például az olasz népnél megvan és amit én La Dolce Vita életérzésnek nevezek. Direkt használtam többes számot, mert magamat nem is borúlátónak, sokkal inkább cinikusnak tartom. Ahogy jelen volt például a  2000-es Weninger-nél egészen a bontás és a kóstolás pillanatáig, úgy az élet más területein sokszor előjön ezen tulajdonságom. De vallom, jelenlegi fejemmel és élettapasztalatommal, inkább legyek cinikus, mint naiv, mert az előbbi esetnél, ha meglepetés ér, maximum kellemesen csalódok. Ha viszont túlságosan naiv az illető, akkor bizony nagy a pofára esés lehetősége. Amúgy a megfelelő irány valahol a kettő között van. Szóval adott számomra a feladat az önfejlesztés terén!

Persze senki sem tökéletes, de elgondolkoztam: vajon ez a negatív életszemlélet, ami ránk annyira jellemző egyáltalán a saját élettapasztalatunkból adódik vagy inkább a felmenőinknek köszönhető? Ami tudatos vagy sem nem túl szerencsés a végkifejletet tekintve. Vajon ez már születésünktől belénk van kódolva? ( Jó, tudom kezdek átmenni sci-fibe... ) Mondjuk tény, hogy az elmúlt több mint 100 évben nekünk magyaroknak bőven kijutott az úgymond balsorsból. Ha kicsit végiggondoljuk, akkor minden generációban történt valami törés, ami meghatározta elődeink további életét. Ez pedig csak halmozódott és halmozódott, amíg el nem érünk a jelenbe.

Azt amúgy már a gondolatmenetem elején helyből kizártam, hogy a mai rohanó világunk az oka. Mivel más nemztek tagjain, mikor olykor-olykor találkozok velük, ritkán látni. Mondhatnátok, hogy persze, mert álarcot visel, hogy elfedje! De még ha az lenne rajta akkor is valami mást tükröz a testbeszéde, az egész lénye.

Ha a nem is oly távoli tavaszra visszatekintünk, a mi népünk szerencsés volt az olaszokéval ellentétben. De ők, elnézve a neten keringett videókat, mégse keseregtek, hanem próbálták a közös erővel megszépíteni a négy fal között eltöltött napjaikat. Például Firenzében egy operaénekes a Nessun Dormát énekelte az erkélyéről, ami egészen elképesztő volt számomra. (A beszámolóm legvégén megtaláljátok a videót). Nos kedves Olvasóim: Szerintetek, ha idehaza lett volna ilyen mi történt volna? Szerintem jó esetben csak anyázás, rosszabb esetben a rend éber őreit ráhívnák az emberre. Hát ilyenek vagyunk mi magyarok, de vajon az eljövő nemzedékeknek is ilyen életet szeretnénk? Hiszen a változáshoz való út kezdeti lépéseinek megtétele csak rajtunk múlik!

Ezzel el is értünk gondolatmenetem végére és a mai napra szánt borokhoz. Mindkettő Dél-Olaszországból érkezett, bár eltérő borvidékekről és más fajtákat rejt a palack, de mindegyik bor a 2015-ös év gyümölcsét tartalmazta.

Az első bor Puglia-ból származik, amelyre a házigazda még egy nyaralás során tett szert. Ő a kicsi, de lelkes csapatunk legújabb tagja, aki a zord, vad és kies észak szülötte. Szóval köszöntsétek nagy tapssal a mi új be/kisegítő lektor, fotós, kóstolótárs röviden mindenesünket Freja-t.

Vecchia Torre 50 Th Anniversario Salento IGP 2015

Háttérinfó: Fele-fele arányban osztozik a negroamaro és a syrah. Az erjesztés acéltartályban történt, majd 1 évig barrique hordóban érlelték.

Megjelenés: Közepes rubin és szélei már gránit árnyalatúak. 

Illat: Elég intenzív, vanília, dohány, bőr,érett eper, feketecseresznye lekvár 

Íz: Szép,savszerkezet, dzsemes, cseresznyelekváros ízjegy és étcsokoládés lecsengéssel búcsúzik a bor. Idővel pici fahéj és némi gyógynövényes vonal is feltűnik a kortyban.

Planeta Plumbago 2015

Az előzővel szemben e borászat már jóval ismertebb a hazai borfogyasztók körében.

Háttérinfó: Színtiszta Nero d'avola. Az erjesztés acéltartályban történt, majd 10 hónapig érlelődött használt fahordókban.

Megjelenés: Mély rubin árnyalat, a szélek már kissé gránitba hajlóak. 

Illat: Érett szeder, szilva, dohány, medvecukor. Később, ahogy melegszik ibolya tűnik fel.

Íz: Az illatban érzett mély gyümölcsösség hűvösebben fogyasztva fel se tűnik, maximum némi riblizli, idővel előbukkan a dohány is. Erőteljesebb savgerinc jellemzi (bár ez a szicíliai boroknál alap!), a tannin még minimálisan húz, szóval lett volna még érni. Harmad nap visszakóstolva a sav csitult, a bor barátságosabbá vált.

Konklúzió: Nos, mindegyikben bőven akad még potenciál, de hiába csipegettünk mellé falatkákat, nagyon elütött egymástól a két bor. A Vecchia egy hedonista vonalat képviselt, behízelgőbb, nagyobb test és a hazai szájnak elsőre helyből befogadhatóbb (Villány fanok előnyben!). Bár az általam eddig kóstolt pugliai borok is hasonló élményt nyúltottak. A Plumbago-nál a magasabb savérzetből kifolyólag lehet, hogy a kevésbé savtoleránsabbaknál hátrányból indul. Viszont azoknak, akik a filigránabb borokat kedvelik, gondolok itt a már beszámolt H&F borok, esetleg burgenlandi, piemonti illetve hasonlóan feszes savgerincű borok híveinél nyerő lehet. Valahogy úgy érzem, hogy Szíciliára meg kell érni és mikor már van elég tapasztalatunk, akkor fogjuk tudni igazán értékelni az onnan származó borokat.

Cheers!