Ahogy az egyik korábbi posztunkban már írtam, különleges alkalomhoz, különleges bor dukál. Még március közepén a Bakó Rajnai-s bejegyzésben említett egyik borboltos úriembernél gyerkőc érkezett a házhoz. Így miután lecsendesedtek a körülmények gondoltam meglepem egy, a millenniumi évből származó soproni nedűvel, amely egy véletlenek sorozata által került hozzám és koccintunk a kis legény egészségére.

Őszintén szólva magam se tudtam, hogy mire számítsunk a bort illetően. De végül Fortuna kegyes volt hozzánk és kellemes csalódásban illetve nagyszerű kóstolóélményben volt részünk. Igaz ahhoz, hogy megkóstolhassuk meg kellett küzdenünk a dugó kivarázsolásának nehézségeivel, amely végül csak darabokban jött ki. Egy gyors bevásárlás a szűrőt illetően és már neki is veselkedhettünk a palacknak. (Úgy néz ki ezzel is bővíteni kell mindenkinek az alapfelszerelését, ami eddig a bornyitó és a cseppőr volt)

Amúgy a kóstolás közben furcsa volt belegondolni, hogy amikor ez a bor készült a blog összes tagja és az újdonsült apuka is még javában az általános alsó/felső tagozatának padjait koptatta. Huh még most is mikor írom, beleszédülök a gondolatba, hogy már eltelt 20 év. Mondjuk felmerül a kérdés, hogy mivel ennyi minden van már a hátunk mögött vajon észrevesszük-e az ismétlődő eseményeket, amiknek megvan a maguk tanító szerepe? Mert ha igen, akkor ezekből melyek akár próbatételnek is megfelelnek, sokat tanulhatunk és ezáltal fejlődhetünk. De ha nem figyelünk, akkor újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk anélkül, hogy tanulnánk belőle. Ilyenkor előfordul, hogy az adott személy belesüllyed az önsajnálatba, önostorozásba, szóval mondhatni egy negatív spirálba kerül, amiből marha nehéz kijönni. Hiszen semmi sem sikerül, ha úgy állunk hozzá illetve ha nem döntjük el fejben a kitűzött célokat.

No, de kicsit elkalandoztam. A rovat első posztjában azt ígértük, hogy csak az elmúlt pár év (max 2008-2009-ig gondoltunk visszamenni elsőre) kincseiből mutatunk be nektek palack érett borokat. Most viszont az a kérdés, ami oly sokszor elhangzik mégpedig: - Meddig tartható el egy bor? -újfent feladta a leckét nekünk. Bevallom, kicsit cinikusan álltam ahhoz, hogy jó lesz. Pedig páran mondogatták már, hogy top formában fogom találni. Azért álltam így hozzá, mert tavaly októberben elég sok 1999-es és 2000 évek eleji hazai bort sikerült kóstolni egy rendezvényen és többségük nagyon hamar nem sokkal a bontás után szétesett . A tovább mögött pedig megtaláljátok, hogy milyennek találtuk ezt a bort. 

Egyébként kicsit hadilábon állok a Weninger borokkal, számomra elég hullámzó a tetszési index. Az alapborokat, mint a Gneisz és Csillám és az Organic Red igencsak kedvelem és szívesen ajánlom is az arra fogékony borkedvelőknek. A komolyabb borok közül a Höllesgrund és egy '13-as Steiner Kékfrankos volt az, ami elnyerte a tetszésemet. Az alap kékfrankost csak azért nem írom, mert nagyon régen kóstoltam, de annyit elárulok, hogy tervbe van véve. Azon borokat amik nem mentek át a tetszési indexemen fenntartom, hogy lehet nem az én világom, míg mások viszont örömöt lelhetnek bennük. Mondjuk jól is van ez így, hisz nem vagyunk egyformák.

Megjelenés: A szélek már tégla vöröses-barnás árnyalatban jelezték, hogy egy érett borral van dolgunk. De középen még élénkebb rubinvörösben tündöklött.

Illat: Folyamatosan változó, volt benne bontás után kis óboros jelleg meg némi animalitás is, de hamar tovaszállt. Majd a konyakmeggy tűnt elő és zöldségjegyek úgy, mint zöldpaprika, petrezselyem, zeller, karalábé, pici cékla ami mellett villanásnyi kakaópor és kávés is előbukkant. 

 Íz: Markáns és még meglepően élénk savak. Kóstolva érett, de nem túlérett pirosbogyós gyümölcsök, kakaóporos, szép tanninos tapadás. Meglepően hosszú lecsengéssel búcsúzik.

Konklúzió: Nos mondhatjuk úgy is, hogy történelmet ittunk. Kellemes csalódásban és nagyszerű élményben volt részünk. Nem tudom szerencsénk volt-e a palackkal vagy az összes ilyen remek formában van. De annyit még hozzátennék, hogy 2 nap alatt fogyott el a palack és másnap is egy az egyben tartotta magát semmi megingás nem volt se ízben se illatban. Jelen pillanatban egyikünk se tudott olyan hazai  vörösbort mondani, ami ehhez hasonló élményt tudna nyújtani a 2000-es évek elejéről. Mert a legtöbb sajnos amikkel az elmúlt pár évben találkoztunk már lejtmenetbe kapcsolt. Persze ha vannak tuti tippjeitek, amiket szívesen ajánlotok és még hozzáférhetőek és nem horribilis árazással szívesen vesszük!

Alapvetően már az ilyen muzeális és ritka borokhoz nem egyszerű hozzájutni és bizony a palackvariáció esete itt fokozottan előfordulhat. De ha valaki mégis kísérletezne akkor innen még lehet rendelni 2000-es évek eleji Weninger borokat. 

Cheers!