Közel 2 éve annak már, hogy legutoljára a Haris Parkban jártam, így mikor végre ismét lehetőségem adódott nem voltam rest, kapva-kaptam az alkalmon.

Mivel a korábban már mesélt Balassa kóstoló után voltam, így már előre elterveztem kiknek a standját fogom felkeresni. A jól megszokott Sziegl-SanzonTokaj duó mellett a mátrai Páger, a tokaji Szóló pincészet és a viszonylag új keletű Unger Bormanufaktúra borait pécéztem ki magamnak.

A legutóbb kicsit rohanósra sikeredett, így most kicsit több időt szántam eme eseményre, bár még így is sikerült kicentiznem a hazautat. Ezt felfoghatjuk pozitív gondolatnak is, hiszen annyi újdonságot volt szerencsém kóstolni, hogy csak röpült az idő

A kép alatt a számomra legjobban tetsző borokról fogok mesélni!

Indításként és frissítő gyanánt a buborékos felhozatalt vettem jobban szemügyre.

A Sanzon Habzó '21-el indítottam a sort, ez továbbra is hozza azt, amiért megszerettem, tehát friss, üde és kellemesen gyümölcsös. Ezután maradva a tokaji régióban a Szólótól a furmintból készült '20-as Boogie Pet-natját kóstoltam, bár az illata visszafogott volt, a korty kárpótolt és kellemesen gyümölcsösség jellemezte. A korty közepi erőteljes kesernye se volt számomra zavaró. Érdekesség volt, még a mátrai Páger pince Pinot Gris Pét Nat 2021-es tétele, ez már toastos illattal fogad, van benne egy jó kis krémes érzet, de ezt árnyalja a tapadás és a korty végi markáns kesernye, amit csak az édeskés utóíz tompít. Utóbbi okán került be végül a beszámolóba.

A csendes szekcióra rátérve száraz fehérből csak a Sziegl-ék nem túl régóta létező birtok fehérborának, a Jónásnak a friss '21-es évjárata nyerte el csak a tetszésemet, amely még mintaként volt kóstolható. Egészen egyedi házasítás, mert olaszrizling, rajnai rizling, hárslevelű és cserszegi fűszeres alkotja. Technológiában is változatos külön-külön erjesztve és érlelve, de volt benne hordós, amforás és tartályos rész is. No, de milyen a bor? Hát annak ellenére, hogy nem sokkal a kóstoló előtt volt letöltve, nem volt annyira kócos és megviselt, mint amire számítottam. Akadt benne érett barack, pici cukorkásság és trópusi gyümi.

Vörösbor téren a kőszegi Unger Bormanufaktúra kékfrankos sora volt kiemelkedő, amik számomra még túl frissek voltak, de egy kis palackos érleléssel kerekedhetnek és egy vakteszten még burgenlandi-nak is lehetne nézni ezeket a borokat. Azért is gondoltam azt, hogy megemlítsem Őket, mert még ha nem is írok a boraikról mélyenszántó, minden részletre kiterjedő elemezést - mivel ez a pincészet biodinamikus - a borok annyira tiszták illatban és ízben, illetve gyümölcsösek, hogy azt tanítani lehetne. Ilyet pedig a '19-ben megélt Drop Shop portfólió kóstolón tapasztaltam, hogy lehet patikatisztaságú biodinamikus borokkal is örvendeztetni a fogyasztókat. Viszont mikor a natúr boros közeg kereszteslovagjai még ódákat zengenek egy szinte pöcegödör ízű vagy illatú borról vagy más nem odaillő jegyekkel rendelkező tételekről, akkor az ilyen tiszta borok bizony-bizony hátrányba kerülnek. Hiszen a fogyasztó alapvetően a jó bor élményt várja el a termelőtől és nem a süketelést a borásztól, hogy ez attól egyedi, mert nincs benne a "csúnya" kén vagy ez így természetes.

A kóstolót az édes szekcióval zártam. Elsőként a Sanzon Szamorodni 2018-al kezdtem, az előző évjárat is azért tetszett, mert már az is moderáltabb maradékcukorral rendelkezett ezáltal pedig egy jól iható desszertborként vonult be a kóstolómemóriámba. Az új évjárat még erre tesz rá egy lapáttal, a maradékcukor már "csak" 66 gr/l a sav pedig 6,5 gr/l. Elképesztően légies, csupa barack és bájosság jellemzi. Ezt követően a Szóló Dolce 2019-et néztem meg, amit 70%-ban furmint és 30%-ban kabar alkot, a maradékcukor 137 gr/l és ehhez 7 gr/l-nyi sav társul. Ez pedig alapvetően szép egyensúlyt produkál, de a korty végén azért a cukor kerekedik felül. Teás, zöldfűszeres, mézes jegyek dominálnak. A 100%-ban sárgamuskotály alkotta 2019-es Dolce Musa-nak alacsonyabb a maradékcukija 103,5 gr/l és 6 gr/l-es a sav. Ez természetesen fajtából adódóan jóval virágosabb, illatosabb és persze az alacsonyabb cukornak köszönhetően lendületesebb, de élmény volt egymás mellett kóstolni ezt a két bort.

Kilépőként két aszút kóstoltam, amik bár teljesen eltérőek voltak, mégis mindkettő elvarázsolt.

A Sanzon Aszúja 2016-ből érett, már aszalt barackosság jellemzi, de emellett feszes, van benne pici citrusosság is, a lecsengés is szép hosszú. (Maradékcukor kb:165 gr/l Sav: 7,5gr/l Alk: 11,5). A '17-es Szóló Aszúban lévő maradékcukor ehhez képest brutális 240 gr/l. Szóval nagyjából hasonlóan magas, mint a korábban mesélt Villő. A magas cukorból adódóan ez is nagyon behízelgő, mézes-krémes és szép hosszú lecsengés jellemzi..

Az, hogy egy nap alatt 3 aszút is kóstoltam katartikus élményként éltem meg és elgondolkoztatott. 

Természetesen az eltérő évjáratokból, a különböző borász stílusokból, a beltartalombeli különbségekből, túl sok következtetést nem lehetne levonni. Viszont egy kiemelkedő aszús évjáratban, mint a 2017 volt egy mélyebb, koncentráltabb borok készültek, amik nagy valószínűséggel hosszabb életpályát tudnak befutni, így pedig érdemes elrakni belőlük pár palackkal, mert később is nagyot fognak szólni. Ezzel szemben a 3*-os kihívásokkal teli 2016 ( a Tokaj Guide évjárat táblázatát figyelembe véve), a nehézségei ellenére lehetővé tette az aszú modern arcának, úgymond újhullámos stílusbeli megfogalmazását. Legalábbis számomra ezt adta a Sanzon, mivel úgy volt édes, hogy közben jól iható volt.

Ebből kiindulva - bár lehet ez csak a szakmabelieknek vagy a tapasztalt borfogyasztóknak lesz érdekes, vagy csak Nekem - szerintem egy újabb lehetőség adódik a hegyaljai termelők számára, hogy a mai "cukorfóbiás" időkben, megmutathassák azt, hogy az aszú milyen sokrétű, különleges ital is valójában és új közeget tudna megszólítani. Mivel csak a terroir szemléletű hozzáállás és az aszúk egyfajta "modernizálása" lehet a kulcs ahhoz, hogy e vidék sokkal komolyabban kitűnjön a boros világban, mint ahol jelenleg tart. Vagy esetleg olyan különlegességgel, mint vörösbor Tokajból. Utóbbi meglátás lehet szentségtörésként hangzik, de napjainkban a folyamatos megújulás és az újdonságokkal való elkápráztatás az elvárás a fogyasztói oldalról.

Ez pedig elég komoly teher és kihívás a tokaji borászoknak, de hiszem, hogy képesek rá! 

Cheers!