A craft avagy kisüzemi sörök világában( én is azok közé tartozom akik nem szeretik a kézműves szót mert már kissé elcsépelté vált) sokszor sőt egyre többször előfordul, hogy két főzde összeáll egy-egy főzet erejéig és valami egészen egyedit dobnak piacra. Ezen egyszeri nedűket nevezzük collab söröknek.

Nem mostanság kóstoltuk e sört és igaz már korábban publikáltuk máshol, de úgy voltam vele, hogy kirakom ide a blogra is. Viszont sokáig parkolópályára került, melynek oka pont az egyediségéből és collab mivoltából fakadt (ami miatt csak részben illeszkedik az alap sörös rovatba). De mikor megszállt az ihlet rájöttem, hogy ahogy a különleges rosék, úgy ezen sörök is kaphatnak egy külön besorolást.

Elértünk az idei év harmadik, egyben utolsó rosé posztjához. Sokat gondolkoztam, hogy oké, Provance-ból tudtunk felmutatni régebbi évjáratból származó és élményt adó rosékat. De felmerül a kérdés (természetesen jogosan!), hogy vajon a hazai berkekben találhatunk-e hasonlót? Egy bor helyből az eszembe jutott, amiről fix meggyőződésem, hogy tökéletes lenne. Ez pedig Figula Misi Bella Rosa roséja 2017-ből (itt még pár palackkal fellelhető). Viszont mivel valami újdonságra vágytam, így a Bella Rosát meghagytam az ízemléktáram kincsei között. Ezután nem volt mit tenni nekiálltam keresni-kutatni és mint tudjuk aki keres az talál is.

Szerzeményem Sándor Zsolt zweigeltből készült 2017-es roséja a bükki borvidékről.

Gondolom sokak számára akár a borvidék, akár a borász újdonságnak hathat, mert hát őszintén valljuk be, Bükk  jelenleg nem a legfelkapottabb és legismertebb területeink közé tartozik. Bevallom én is csak idén kóstoltam onnan először és pont Zsolt által készített turánt. Az Ő személye volt a vízválasztó. De erre majd még később visszatérek, most beszéljünk kicsit a borvidékről, azért mégis illő lenne ha pár alapinformáció szerepelne.

Számomra Bükk olyan hely, ami mintha a téli álmából ébredezve lassan megmutatja, hogy mire is képes. Pedig már 1970 óta bejegyzett borvidék. Tavaly 14 pincészet összefogott és megalapította a Szövetség a Bükki borvidékért-et, amely által új kétszintű szabályzásrendszert hoztak létra. Ez a jelenlegi OEM-en alapul, de a két szint merőben eltér egymástól: az egyik a Classic Bükk, a másik Terroir Bükk néven fut. Örömmel tölt el, hogy újabb borvidéken képesek a borászok az összefogásra a közös cél érdekében. (Bővebben: http://terroirbukk.hu )

A mi kis rosé rovatunk második felvonásában maradunk még a Chateau D'Esclansnál és a poharainkba most az alap roséjának 17-es évjárata került. Bevallom izgatottan vártuk, hogy mit ad ez majd a nagytesóhoz képest. Hát személy szerint másra számítottunk, mert mindketten kóstoltunk korábbi évjáratot, amik kiemelkedőek voltak akkor számunkra. Félre ne értsetek bomba savakkal rendelkezik, elképesztő formában van ahhoz képest,hogy 2017-es. Csak hát kevésbé a provance-i stílust képviselte eleinte és ezért kicsit megszeppentünk elsőre..

Ha figyeltetek az előző mondat végén, akkor már tudjátok, hogy második blikkre változáson esett át a bor. Mint az alább látható kép is ábrázolja önmagunkat nem kímélve vérverítékes munkával, folyamatos elemzésnek vetettük alá a tesztalanyt, ami által hipp-hopp ki is ürült a palack.

Nem is oly rég, amikor lehetőségem nyílt e tételre szert tenni, úgy voltam vele hogyha már leszállóágban van a bor vagy palackvariációba futok bele akkor csak 2000Ft-ot bukok be. Most viszont amikor már túl vagyok a kóstoláson kissé bánom, hogy csak egy palackkal rendeltem, mivel mostanra a webshopban elfogyott.

A Betsek-dűlő számomra azért különleges, mert az első komoly száraz fehérboros tokaji élményemet pont e dűlő adta bor nyújtotta. Akkor sok évvel ezelőtt egy vakkóstolón Orosz Gábor 2009-es dűlős furmintja volt az aminél megvolt az a bizonyos "aha" élmény. Amit úgy értsetek, hogy előtte nem kóstoltam olyan száraz bort Tokajból ami ennyire rétegzett és hosszan megmaradó élményt adott volna. Egyszerre volt komplex illatokkal rendelkező, jóivású és tartalmas is. Sokan a közönségből (köztük jómagam is) hársnak tippelték és bizony nagy volt ám a meglepődés, amikor a szervező felfedte mit is rejt  a palack.

 A dűlő a tokaji borvidéken az egyik legnagyobb egybefüggő területe és több külön részre osztható.  Változatos a talaj szerkezeti összetétele. Nevét a korábbi tulajdonosokról kapta.

 Hála a Borrajongó-s úriembereknek és Ripka Gergely blogjának (tancolomedve.hu), még a múlt évben a pincészet borai felkerültek a boros bakancslistámra. Nőnapkor tehát a Cherchez la Femme kóstolón, mivel jelen volt Rácz Erika a boraival, sort is keríthettem a kóstolásukra. Akkor többek között a posztban szereplő tétel folytatását kóstoltam (Blanc 2017) és lenyűgözött a feszessége és frissessége, pedig egy olyan borról beszélünk ami csak tartályos érlelést kapott! 

Komolyan leesett az állam, így amikor lehetőségem nyílt akciósan vásárolni a 2016-os évjáratból kapva kaptam az alkalmon, mert hajtott a kíváncsiság, hogy ha a 2017-es az év elején peckes,fiatalos , a 2018-as szeptemberben a Winelovers Top100 kóstolón behízelgőbb és barátságosabb volt, vajon milyen lehet a 2016-os?

Ugyan nem volt hideg, de a szél viharosan fújt. Sietve kapkodtam csülkeimet a belváros felé. Kis késéssel megérkezve baktattam lefelé a lépcsőn, amikor a jellegzetes pinceszag és emberzsivaj csapta meg érzékszerveimet. Winesoul már foglalta nekem a helyet, én pedig igyekeztem amennyire csak lehetett feltűnésmentesen elhelyezkedni és felkészülni a soproni borászhölgy, Luka Enikő kóstolójára.  

Amit viszont aznap este átéltem, arra azt hiszem semmi sem tudott volna felkészíteni. (SPOILER ALART - testet-lelket lebilincselő élmény!) 

"Nem hiszek a véletlen találkozásokban.... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.." (Márai Sándor)

Biztos ismerős számotokra ez a kiragadott idézet töredék. Talán sokat használt és elcsépelt, de örök igazság. Én sem hiszek a véletlenekben, ahogy ez a kóstoló sem volt az. Se nekem, se a résztvevőknek, sem a borász hölgynek.

Szeretem az emberi találkozásokat, még ha elsőre rendezetlennek is tűnik és nem látjuk a miértjét. Szeretem a borászokkal is az ilyen különleges élményeket, amikor betekintést engednek életükbe, megmutatva emberi oldalukat, esendőségüket. Amikor realizálódik, hogy ők is ugyanúgy sírnak-nevetnek, szeretnek-nem szeretnek, mint mi. Amikor rájövünk, hogy őket is érheti hatalmas veszteség..ahogy ez történt Enikővel is:
2002-ben, édesapja elvesztésével egyszerre kellett a mérhetetlen fájdalmat feldolgoznia és egyúttal a borászat vezetését is átvennie.

Édesapja halálát követően egy-két évvel került sor arra az ikonikus kóstolóra, aminek történetével indította az estét Enikő. Elmesélte, hogy nehezen tudott rendesen koncentrálni, a fájdalom még gyötrő volt. Ezt megosztva a közönséggel, a vendégek is megosztottak egy-egy élményt életük sötét időszakából. Ezek az emberek ott, akkor értek meg egymásra. A  létezés varázslatos. A történet tovább folytatódott  és mi megtudtuk, hogy a tökéletes időben, egy zseniális gag oldotta fel ezt a mély hangulatot: az egyik résztvevő kabátujja lángra kapott egy gyertyától. Így a már-már pszichodráma beszélgetés egy hatalmas nevetéssé fordult át :) 

De mit is akartam Nektek elmondani ezzel a hosszabb bevezetővel?

Nos azon túl, hogy szerettem volna megmutatni, milyen elképesztő csavarokkal tud minket megajándékozni az élet ( hogy a legsötétebb órákban is mindig van egy kis fény) , azt is szerettem volna Nektek bemutatni, hogy egy borász élete, munkássága, öröksége, személye mennyire jól tükröződik a boraiban is. 
Mert persze elemezzük szakmailag, figyelembe vesszük a technológiai és természeti adottságokat, de amitől igazán szép ez a szakma az nem más mint az emberi tényező, a borász.
Ha belegondoltok nagymamánk sütije is azért volt a legfinomabb, mert a legfontosabb hozzávalót, a szeretetét tette bele. És én személy szerint Luka Enikő boraiban is megéreztem ezt a titkos hozzávalót, ezek a borok bizony szívvel-lélekkel készültek.

Most pedig következzenek a borok, hogy ne csak a szívetek de a nyálatok is csorduljon.. :)

Ha csak annyit mondunk, hogy portugieser akkor sokaknak elsőre egy egyszerű, viszonylag olcsó könnyű bort adó szőlőfajta jut eszébe. Persze Villányban minden pincészet portfóliójában megtalálható fajtaborként illetve a Redy borok alapanyagát is e fajta adja, de a portugieserből komolyabb vagy izgalmasabb tételt egyenlőre csak pár kisebb villányi pincészet készít. A most kóstolt boron túl, én Bakonyi Pétertől kóstoltam egy kivételesen hosszú lecsengésű zamatos fajtabort. Rajtuk kívül már hallottam hírét, hogy érdemes próbálkozni Iványi Zsófi keze közül kikerült borokkal is, valamint a Jackfall és a Wassmann pincészetek portugiesereivel is.

E fajta szerintem kicsit hasonló cipőben jár, mint a kadarka (de persze mondhatnám akár a kékfrankost vagy a zweigeltet is). A bordói szőlőfajták előretörésével, mintha kicsit háttérbe szorultak volna e fajták. Ezt megfejelve még, a nagyközönség a szoci időkben és az azt követő 10-15 évben( míg fel nem tűntek a a mostanra mérvadó borászatok) tapasztalt rossz élmények hatására be is skatulyázta ezeket. Pedig kadarkából a teljesség igénye nélkül már páran leraktak maradandót az asztalra, úgy mint: Bott Frigyes, Balla Géza, Sauska, St Andrea, Szekszárdról pedig a Heimann családi pincészet. 

Az augusztusi Vince magazinban volt egy nagyon érdekes cikk Nagy Sebestyéntől (Ő a Borjour atyja) , mégpedig a magyar borok árairól. Igazából ezt abból az apropóból tette, hogy a Szepsy Furmintért vicc áron konkrétan egy ezresért, hozzájutott egy egyébként kiemelkedő, példamutató magasabb árú borhoz. Miután megosztotta a nyilvánossággal hamar eljutott az ifj. Szepsy-hez az eset és Sebestyén végül levette a megosztott tartalmat.

Ez a cikk elgondolkodtatott és fel is merült bennem két kérdés.

• Vajon az ilyen mértékű leakciózások a borászatok presztízsét mennyire rontja?
• Illetve hogyan magyarázható meg logikusan a borszaküzletekbe betérő vásárlóknak a lényeges árkülönbség? 

Igaz amit én vettem ilyen kiárusítás során más pályán játszik, de velem is előfordult, hogy egy amúgy 15-20 ezer forintos csúcs minőségű testes spanyol bort 1000 vagy 2000 Ft -ért vásároltam meg.

Vadkeleti hazalátogatásomat követően, zaklatott lélekkel és kusza gondolatokkal tértem vissza a vadnyugat mekkájába. Örömmel konstatáltam, hogy sikerült alkalmazni ars poetikámat, miszerint érték a mérték, és így egy könnyed vörössel zárhatom a napot, megemésztve az otthon eseményeit és az utazás fáradalmait. A Jóisten, a létezés, vagy az univerzum kinek hogy tetszik mindig jelen van. Ahogy ott volt most is és szinte mérnöki pontossággal illesztette az időjárást lelkiállapotomhoz és a kóstolt borhoz, ami az Etyeki Kúria Red 2016 volt.

A villányi vörösborokkal (leszámítva a bisztró vörös kategóriát) kissé hadilábon állok. A magasabb árfekvésben lévő illetve a nagyobb testű tételek fiatalon ritkán tudnak számomra élvezetet nyújtani. Természetesen akad azért kivétel is, elég csak Jekl Flóra Il Primo-ját, a Günzer Családi Pincészet Ördögárok cuvée-jét vagy a régi/új tételét a Villus cuvée-t illetve  Sauska-ék két C7-es tételét említeni. Az első vörösboros illetve óboros élményemet pont a Sauska pincészet adta sok-sok évvel ezelőtt. De ezek ellenére, inkább előbb emelek le a polcról egy komolyabb szekszárdit, már csak azért is, mert fiatalabban is megközelíthetőek és fogyasztóhatóbbak az arról a borvidékről kikerült csúcsborok, mint Villány nedűi.

Mivel a Borjour, egy olyan rendezvényt szervezett, ahol Villány került a középpontba, így kapva kaptam a lehetőségen, hogy kicsit elmélyedjek e borvidék boraiban. Őszinte leszek, okosabb nem lettem. Csak egy maréknyi bornál éreztem az egyensúlyt, a harmóniát és ezek közül emeltem ki a beszámolóba került tételeket. Természetesen mivel nem vagyunk egyformák másoknak biztos sokkal több bor tetszett volna. 

  Sok bornál vagy a stílus nem feküdt nekem vagy túl nyersnek találtam az adott bort. Picit hiányoltam a korábban említett eleganciát, ami a fiatalabb komoly szekszárdi vörösöknél megjelenik.

Vajon a  generációváltások beköszöntével eljön-e majd azaz idő amikor egy hasonló rendezvényen én is több olyan bort fogok találni, amit most nem sikerült?

Feleim!

Nemrég kóstoltuk Winesoul-al a Monyo és Pfneiszl lányok kooprodukciójából származó Hungarian Terroir Sopron - Kékfrankos Russian Imperial Stout-ját.

Sok évvel ezelőtt azt olvastam, hogy anno 2010 elején egy szekszádi borász szerint túlságosan elvannak kényeztetve az egymás utáni jó vagy kiemelkedő évjáratokkal és ideje lenne kicsit megküzdeni a borokért. Kívánsága teljesült is az év során , ami országos szinten gyengének bizonyult. Utána megint 3 jobb évjárat következett és ezzel el is érkeztünk a 2014-es évjárathoz, amelyből e bor is készült és ami egy szintén sok viszontagsággal és csapadékkal teli év volt. Mivel hajt minket a kíváncsiság, egyfelől az érlelhetőségi szempontból, másfelől vajon milyen bort tud alkotni  ilyen évjáratból egy kiemelkedő hazai borász, ezért a választásunk a St Andrea Kadarka Superior 2014-re esett.

 A címet olvasva már biztos beindult a nyálelválasztásotok, de még mielőtt rátérnénk a lényegre, engedjétek meg, hogy pár szóban bemutassuk a söri sorozatot, mint új topic-ot.

A megnevezés nem véletlen. Időnket és energiánkat nem spórolva, kerestünk-kutattunk az ókori és azt megelőző, keleti és nyugati bölcseletek között, hogy mi is fejezhetné ki legjobban viszonyunkat a craft sörök világával. S bár Hammurapi törvényei, és Lao-ce Tao Te King-je is bővelkedik életre szóló útmutatásokkal, mégis a leginkább kifejező elnevezést, az örök alapigazság adja: egy sör, nem sör. Továbbá szerettük volna azt is sugallni ezzel, hogy a kézműves sörök beerodalmában (szívesen :D ) szerencsére bőven találunk számos olyan alkotást, amiből nem lesz elég csak egyet magunkhoz venni.. :)

És most következzék a sör, ami ezt az egészet ihlette:)

A címben írt Túl a tutti-fruttin megjegyzés egyfajta rovat a rovatban-t jelöl, ahol egyedi, nem egykaptafa rosékat mutatunk be. Olyanokat amelyeknek egyéniségük, stílusuk van, esetleg tükrözik a termőterületet.

Ezen beszámolók minden alaprovatunkba besorolhatóak lesznek. A volt1x1-be, mert kifutó/kis tétel, ha elérhetőek a nagyközönség számára akkor az egypercesek közé sorolhatóak. De ha egy csokorra valónyit szedünk össze akkor meg a kitekintőbe fog bekerülni.

A mostani tételnél van egy plussz csavar is, mégpedig az évjárata ami 2016. Sokan mondogatják, hogy a rosé egynyári ital. Az esetek 90%%-ban még igazuk is lenne, mert a reduktív rosékban bőven nincs ekkora élettartam, de ha kap egy kis hordós érlelést a bor akkor akár egy másik dimenzióba is kerülhetünk. Nem utolsó sorban szeretünk kísérletezni.

Ha szóba kerül a sauvignon blanc, mint fajta akkor első blikkre mindenkinek a tavaszias idő és a fajtára jellemző zöldes jegyek ugranak be úgy, mint vágott fű, egres, csalán és paprikás jegyek.

De mi van akkor, ha technológiából vagy a termőterületből adódóan teljesen más irányból közelítenek a fajtához?

Havonta egy kisebb csapatnak szoktam tartani vakkóstolót egy-egy adott téma körül. Még mielőtt beköszönt a zord idő arra jutottam, hogy érdemes egy úgymond fehér boros búcsúestet tartani, különlegesebb borokkal.  Kivételesen a tételek többségét szerény személyem is most kóstolta először, de mivel én voltam az előadó nem mindenről tudtam közben magamnak kóstolási jegyzetet írni. Utólagosan is köszönöm, hogy a rendelkezésemre bocsátották a jegyzeteiket a résztvevők.

Tovább mögött egy csokornyi összegyűjtött borról osztom meg veletek az összegzett tapasztalatainkat. A borokról kóstolási sorrendben írok.

Forró júliusi nap volt, újonnan centríroztatott bicikli gumimmal csak úgy suhantam a Gyirmót felé tartó úton. A 80-as évek classic rockja csak tovább fokozta bennem az érzést, ez egy különleges nap. Negédes mosollyal arcomon, lágyan csaptam egy balkanyart a település parkja és egyben futópályája felé, amit a mosoni Duna holt szakasza zár közre. Áthaladtam a mese hídon, így neveztem mert korábban mar megmutatta varázslatos csodáját és boldogan konstatáltam hogy enyém az egész holtág. Kedvemre kiválasztottam hát egy nagyobbacska fát, melynek lombkoronája kellemes árnyékot adott elmélyülésemnek. Szeretem az én időket, főleg ha természetben töltöm. Olyankor csak én vagyok és Földanya. Néha egy kellemes könyv, ahogy most is, és megesik, hogy egy isteni nedű is társamul szegődik.

Jelen esetben egy Csopaki olaszrizling volt partnerem a meditációban, egészen pontosan a Jásdi pincészet Csopaki hegybora és a könyv nem más volt, mint Laurent Gounelle - Az ember, aki boldog akart lenni című alkotása. 

A Drop Shop egy rendhagyó hazai borbár melynek nem csak a kínálata rendkívüli, hanem a poharazott tételeik száma illetve az általuk szervezett kóstolók is igazi csemegével kecsegtetnek minden boros lélek számára. Amikor a fővárosban járok és időm engedi, mindig betérek abba a letisztult helységbe, ahol krétatáblára van felírva az éppen aktuális poharazott kínálat. Ezen kóstoló viszont a rendezvény nagyságából is fakadóan természetesen nagyobb helyet kívánt, így a Gerbeaud- házba volt szervezve. A technológiai infókat a DS honlapjáról és a pincészetektől szereztem be.

A rovat következő részében egy még a nyáron kóstolt palackérett tételről számolunk be nektek. Mindhárman kóstolva  egyetértettünk abban, hogy éppen a csúcsán sikerült elcsípnünk e nedűt.  

Az Erdőbényén található 2011-ben alapított borászatról röviden pár szót azért ejtenék, mielőtt megosztjuk a tapasztalatainkat.

Dávid Rémusz  pár éves külhoni munka után tért vissza Tokajba, Ő  egyike a Tokaj Y  borászainak. Két dűlőben vannak területeik a Szentmihályi-ban és  a Rány-ban. A közel 15 ha összterületüknek felén furmint van telepítve, ezen kívül még megtalálható fajtaválasztékukban hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő és egy kis zéta is. Már a kezdetekről organikusan művelik a szőlőt és kézi szüret van. 

 Újabb rovattal jelentkezünk, amely során kalandos sörfőzde látogatásokról, pincetúrákról és kisebb-nagyobb kóstolókról, rendezvényekről és természetesen az ott kóstolt borokról mesélünk nektek.

Egy ideje már rájöttem, hogy a rendezvényen illetve fesztiválon való borkóstolás trükkös tud lenni. Hiszen egyszerre a bőség zavarába esik a borkedvelő és ha teszem azt rossz sorrendben kóstol vagy nem eleget használja a köpőcsészét, akkor bizony előfordulhat, hogy rossz következtetést von le egy amúgy kiváló borról illetve ez fordítva is igaz. Velem is megtörtént régebben, hogy egy rendezvény vége felé kevésbé nyúltam a köpőcsésze után és bizony amikor beszereztem a vége felé kóstolt borok közül egy kóstolócsapattal való iszogatásra akkora már kevésbé voltak olyan megnyerőek. Azóta igyekszek elkerülni e baklövést. Oké mondhatjátok, hogy esetleg palackvariációba futottam bele, megesik az ilyen. Továbbá mind tudjuk, hogy a bor élő anyag és folyamatosan változik, de azért képzelhetitek mily kellemetlen szituáció volt számomra.

Annyit előzetesen megígérünk, hogy amik nagyon kiemelkednek ezen rovatsorozatban azokról a későbbiekben, ha lesz rá mód akkor egy alaposabb, részletesebb beszámoló is készülni fog. Ez a rész főképp egy-egy pillanatnyi benyomásról fog szólni.

Szeptember elején nagy csinadratta közepette megjelent helyből két Top100-as magyar borlista. A Winelovers a saját listája köré szervezett is egy rendezvényt.

A tovább mögött olvasható az első gigaposztunk e kóstolóról. :)

Az Egyperces impressziók mellett a másik állandó rovatunk első része következik.
A rovat egyik célja, hogy visszatekintsünk egy-egy nem túl régi, korlátozottan elérhető vagy már kifutott, palack érlelt borra, továbbá, hogy igyekezzünk választ adni a sokakban felmerülő örök kérdésre:
 - Meddig tartható el egy bor?
Fontos kérdés, hiszen sokszor megesik, hogy túl későn nyúlunk a dugóhúzóhoz és egy-egy féltve őrzött tétel sajnos már élvezhetetlenné válik. 
Szerencsére bőven van miből meríteni, ez pedig bizakodásra ad okot az érlelhetőség szempontjából.

Erre a célra az első kiszemeltünk a Tokaj Montium 2016-os Birtokbora volt.

                                                (A palackfotót a Bortársaság honlapjáról kölcsönöztem)