Ha csak annyit mondanék, hogy Tokaj egy csoda azt kevésnek érezném. Hiszen egy dolog a terroir, a természet adta kincsek és a különleges táj, de az ottani emberek és életérzés nélkül mindez mit sem ér. Igaz, hogy azokon a településeken és azon borászatokban még sose jártam akiktől kóstoltam borokat. De mivel felmenőim között volt BAZ megyei, így sok időt eltöltöttem megboldogult kölyökkoromban Sárospatakon és Kenézlőn. Még mindig megvannak a gyermekkori érzések e vidékről és az ott élőkről.
Személy szerint elég későn ért el a tokaji borok iránti rajongás, jó azért néha egy-egy desszertbort megkóstoltam. Viszont egészen 2017-ig nem voltam rendszeres fogyasztója a borvidék adta száraz boroknak. Majd jött '17 ősze és vele együtt Demeter Zoltán borai, amelyek magával ragadtak. Onnantól kezdve valami megváltozott, kerestem-kutattam az ottani kisebb pincészeteket, amelyek mint egy-egy kis gyöngyszem színesítik a borvidéket. Nem beszélve az emberekről, akik töretlen munkával igyekszenek megmutatni a tokaji bor rejtelmeit, rétegeit és értékeit. Arról nem is szólva, hogy mind a nagyvilágot, mind minket magyarokat, a tokaji édes borokon túli világba is szeretnének elkalauzolni a borvidéken alkotó borászaink. Mivel még mindig, itthon és külhonban is, ha Tokaj szóba kerül akkor mindenkinek elsőre az aszú és a többi édes bor jut eszébe. Nem vitás az aszú egy kincs, de oly sokszor megfeledkezünk e csodás vidék száraz borairól és pezsgőiről! Pedig ezeket a készítőik ugyanolyan gondoskodással, szívvel-lélekkel készítik, mint a desszertboraikat. Annyit szerettem volna ezzel mondani kedves Olvasó, hogy merj nyitni, ismerkedni ezen borokkal hiszen sose tudhatod, hogy milyen kincsre lelsz!
A címszereplőkre rátérve, még áprilisban Alföldi Merlot (későbbiekben AM) a Művelt Alkoholista bloggere, írt egy megosztó, vitatott hangvételű beszámolót Dénes borairól, amelynek Facebook posztja alatti kommentharcba Én is kicsit belefolytam. Igaz Ő a 2018-as évjárat borairól, míg szerény személyem a '17-es évből származó borokról számolok be nektek, de igazából nem is ez a lényeg. Sok szempontból elgondolkoztatott az akkori párbeszédünk. Ha kicsit elmerengünk a témán rájövünk, hogy AM-nek igaza is van, meg nem is, de persze ez az én nézőpontom.
A legnagyobb problémám amúgy nem az volt, hogy lehúzta a borokat, hanem ahogy ezt tette. Mindannyian másképp kóstolunk és érzékelünk, más borok állnak közel hozzánk. Szóval előfordulhat, hogy egy adott bor tetszik egy MW-nek(Master of Wine) vagy egy hazai borkedvelőnek, míg mások kevésbé ámulnak el tőle. Véleményem szerint a hangnemmel volt a probléma, amit le is írtam neki. Gondoljunk bele, most a boroktól függetlenül, csinálunk/alkotunk valamit és ezt egy másik személy leszólja, akkor vajon milyen érzések keringenének bennünk? Annak ellenére, még ha részben igaza is van, nem biztos, hogy Ő jobban meg tudná csinálni. De olyat mondani, hogy unalmas nem a legjobb szakmai megközelítés. Habár tapasztaltam már olyat is az évek folyamán, hogy egy adott borra szimplán élőszóban rávágta valaki, hogy sz*r. Viszont mikor rákérdeztem, hogy mit tapasztalt, mit érzett, miért volt számára kevésbé tetsző az adott bor, akkor majdnem mindig meglepődtem a válaszon. Legtöbbször az történt, hogy nem tudta szavakba foglalni az illető vagy kiderült, hogy össze-vissza ittak mindent az este folyamán, olykor viszont szimplán rossz hangulatban volt a kóstolás pillanatában. Szóval az se mindegy, hogy milyen kontextusban kóstolunk illetve érdemes megtanulni az észrevételeinket értelmesen megfogalmazni, ami nem könnyű feladat. Persze hazánkban sikk lesz*rozni, leszólni a másik munkáját.
De igazság is van a mondanivalójában, hiszen már én is tapasztaltam, hogy egy sétálókóstoló trükkös tud lenni. Csak azután szabad ódákat zengeni bármilyen borról, ha nyugodt körülmények között azt újrakóstoljuk. Attól függetlenül természetesen megoszthatjuk, a kóstolón szerzett tapasztalatainkat, amíg nem sikerül az adott bort újra megízlelni, hiszen ez csak egy pillanatképet ad róla. Illetve arról se feledkezzünk meg, hogy a bor élő anyag és folyamatosan változik, meg persze sokszor közrejátszik a kóstolás pillanatában lévő fizikai állapotunk és hangulatunk. Ahogy írtam is neki, én úgy vagyok vele, hogyha nem tetszik egy bor akkor nem írok róla, mert felesleges időpocsékolásnak érzem emiatt billentyűzetet ragadni. Viszont még ha nem is az én stílusom az adott tétel, de tudom a célközönségét, akkor elképzelhető, hogy írok róla. Ha meg a palackot hibásnak érzem, akkor jelzem a borásznak, mivel ez így fair szerintem. Persze az se jó amit sokan csinálnak, hogy folyamatosan dicsérnek és nem mondják el, amit valóban gondolnak nehogy megsértődjön a borász. Mondhatnám úgyis (ahogy már korábban is merengtem ezen), hogy olykor álarcot viselve megy a jópofizás és a felszínesség. Ha finoman megfogalmazva elmondaná/elmondta volna mindenki az építő jellegű véleményét/kritikáját, akkor szerintem mára már nagy valószínűséggel sokkal előrébb tartana a magyar bor ügye. Ezzel el is értem a gondolatmenetem végére és következzenek a várva várt borok!