Ha csak annyit mondanék, hogy Tokaj egy csoda azt kevésnek érezném. Hiszen egy dolog a terroir, a természet adta kincsek és a különleges táj, de az ottani emberek és életérzés nélkül mindez mit sem ér. Igaz, hogy azokon a településeken és azon borászatokban még sose jártam akiktől kóstoltam borokat. De mivel felmenőim között volt BAZ megyei, így sok időt eltöltöttem megboldogult kölyökkoromban Sárospatakon és Kenézlőn. Még mindig megvannak a gyermekkori érzések e vidékről és az ott élőkről.

Személy szerint elég későn ért el a tokaji borok iránti rajongás, jó azért néha egy-egy desszertbort megkóstoltam. Viszont egészen 2017-ig nem voltam rendszeres fogyasztója a borvidék adta száraz boroknak. Majd jött '17 ősze és vele együtt Demeter Zoltán borai, amelyek magával ragadtak. Onnantól kezdve valami megváltozott, kerestem-kutattam az ottani kisebb pincészeteket, amelyek mint egy-egy kis gyöngyszem színesítik a borvidéket. Nem beszélve az emberekről, akik töretlen munkával igyekszenek megmutatni a tokaji bor rejtelmeit, rétegeit és értékeit. Arról nem is szólva, hogy mind a nagyvilágot, mind minket magyarokat, a tokaji édes borokon túli világba is szeretnének elkalauzolni a borvidéken alkotó borászaink. Mivel még mindig, itthon és külhonban is, ha Tokaj szóba kerül akkor mindenkinek elsőre az aszú és a többi édes bor jut eszébe. Nem vitás az aszú egy kincs, de oly sokszor megfeledkezünk e csodás vidék száraz borairól és pezsgőiről! Pedig ezeket a készítőik ugyanolyan gondoskodással, szívvel-lélekkel készítik, mint a desszertboraikat. Annyit szerettem volna ezzel mondani kedves Olvasó, hogy merj nyitni, ismerkedni ezen borokkal hiszen sose tudhatod, hogy milyen kincsre lelsz!

A címszereplőkre rátérve, még áprilisban Alföldi Merlot (későbbiekben AM) a Művelt Alkoholista bloggere, írt egy megosztó, vitatott hangvételű beszámolót Dénes borairól, amelynek Facebook posztja alatti kommentharcba Én is kicsit belefolytam. Igaz Ő a 2018-as évjárat borairól, míg szerény személyem a '17-es évből származó borokról számolok be nektek, de igazából nem is ez a lényeg. Sok szempontból elgondolkoztatott az akkori párbeszédünk. Ha kicsit elmerengünk a témán rájövünk, hogy AM-nek igaza is van, meg nem is, de persze ez az én nézőpontom.

A legnagyobb problémám amúgy nem az volt, hogy lehúzta a borokat, hanem ahogy ezt tette. Mindannyian másképp kóstolunk és érzékelünk, más borok állnak közel hozzánk. Szóval előfordulhat, hogy egy adott bor tetszik egy MW-nek(Master of Wine) vagy egy hazai borkedvelőnek, míg mások kevésbé ámulnak el tőle. Véleményem szerint a hangnemmel volt a probléma, amit le is írtam neki. Gondoljunk bele, most a boroktól függetlenül, csinálunk/alkotunk valamit és ezt egy másik személy leszólja, akkor vajon milyen érzések keringenének bennünk? Annak ellenére, még ha részben igaza is van, nem biztos, hogy Ő jobban meg tudná csinálni. De olyat mondani, hogy unalmas nem a legjobb szakmai megközelítés. Habár tapasztaltam már olyat is az évek folyamán, hogy egy adott borra szimplán élőszóban rávágta valaki, hogy sz*r. Viszont mikor rákérdeztem, hogy mit tapasztalt, mit érzett, miért volt számára kevésbé tetsző az adott bor, akkor majdnem mindig meglepődtem a válaszon. Legtöbbször az történt, hogy nem tudta szavakba foglalni az illető vagy kiderült, hogy össze-vissza ittak mindent az este folyamán, olykor viszont szimplán rossz hangulatban volt a kóstolás pillanatában. Szóval az se mindegy, hogy milyen kontextusban kóstolunk illetve érdemes megtanulni az észrevételeinket értelmesen megfogalmazni, ami nem könnyű feladat. Persze hazánkban sikk lesz*rozni, leszólni a másik munkáját.

De igazság is van a mondanivalójában, hiszen már én is tapasztaltam, hogy egy sétálókóstoló trükkös tud lenni. Csak azután szabad ódákat zengeni bármilyen borról, ha nyugodt körülmények között azt újrakóstoljuk. Attól függetlenül természetesen megoszthatjuk, a kóstolón szerzett tapasztalatainkat, amíg nem sikerül az adott bort újra megízlelni, hiszen ez csak egy pillanatképet ad róla. Illetve arról se feledkezzünk meg, hogy a bor élő anyag és folyamatosan változik, meg persze sokszor közrejátszik a kóstolás pillanatában lévő fizikai állapotunk és hangulatunk. Ahogy írtam is neki, én úgy vagyok vele, hogyha nem tetszik egy bor akkor nem írok róla, mert felesleges időpocsékolásnak érzem emiatt billentyűzetet ragadni. Viszont még ha nem is az én stílusom az adott tétel, de tudom a célközönségét, akkor elképzelhető, hogy írok róla. Ha meg a palackot hibásnak érzem, akkor jelzem a borásznak, mivel ez így fair szerintem. Persze az se jó amit sokan csinálnak, hogy folyamatosan dicsérnek és nem mondják el, amit valóban gondolnak nehogy megsértődjön a borász. Mondhatnám úgyis (ahogy már korábban is merengtem ezen), hogy olykor álarcot viselve megy a jópofizás és a felszínesség. Ha finoman megfogalmazva elmondaná/elmondta volna mindenki az építő jellegű véleményét/kritikáját, akkor szerintem mára már nagy valószínűséggel sokkal előrébb tartana a magyar bor ügye. Ezzel el is értem a gondolatmenetem végére és következzenek a várva várt borok!

Sokszor előfordult már velem amikor megemlítettem a malbec eredetét, hogy bordeaux-i fajta akkor meglepődött a hallgatóközönség. Mert hát valljuk be alapvetően 3 nagy uralkodófajta, ami beugrik e borvidékről a fogyasztóknak. A másik 3 fajta nevezetesen a malbec, a carmenere és a petit verdot méltatlanul hanyagolva van az óvilágban. Igaz szerencsére az utóbbiak közül az első kettőt az újvilág azon belül is Argentína és Chile felkarolta és ezáltal felkerültek velük a borvilág térképére. Ami még érdekes információ az az, hogy a 19. század végén tomboló filoxéra járvány előtt Bordeaux-ban a malbec volt az uralkodó szőlőfajta.

Magam a 12 éve tartó boros utam alatt elenyésző mennyiségű malbec-et kóstoltam. De úgy döntöttem, hogy idén igyekszek bepótolni a borokhoz kapcsolódó hiányosságaimat. Ennek első állomása Argentínából származó fajtabor, ami mellé két malbec domináns cuvée-t is beszereztem. 

Választásom az egyik legfelkapottabb "alap" malbec-re esett a Kaiken pincészettől, ami mellé a 17-es Kaiken Terroir Series-t és a 15-ös évből származó Haraszthy Fantastico Malbec-et választottam. Nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire más tud lenni, ha még házasítják különböző fajtákkal is. Illetve ha eltérő hordóhasználatot alkalmaznak. Meg persze azt is fontos kiemelni, hogy 3 teljesen eltérő évjáratból választottam a borokat! 

Ahogy az egyik korábbi posztunkban már írtam, különleges alkalomhoz, különleges bor dukál. Még március közepén a Bakó Rajnai-s bejegyzésben említett egyik borboltos úriembernél gyerkőc érkezett a házhoz. Így miután lecsendesedtek a körülmények gondoltam meglepem egy, a millenniumi évből származó soproni nedűvel, amely egy véletlenek sorozata által került hozzám és koccintunk a kis legény egészségére.

Őszintén szólva magam se tudtam, hogy mire számítsunk a bort illetően. De végül Fortuna kegyes volt hozzánk és kellemes csalódásban illetve nagyszerű kóstolóélményben volt részünk. Igaz ahhoz, hogy megkóstolhassuk meg kellett küzdenünk a dugó kivarázsolásának nehézségeivel, amely végül csak darabokban jött ki. Egy gyors bevásárlás a szűrőt illetően és már neki is veselkedhettünk a palacknak. (Úgy néz ki ezzel is bővíteni kell mindenkinek az alapfelszerelését, ami eddig a bornyitó és a cseppőr volt)

Amúgy a kóstolás közben furcsa volt belegondolni, hogy amikor ez a bor készült a blog összes tagja és az újdonsült apuka is még javában az általános alsó/felső tagozatának padjait koptatta. Huh még most is mikor írom, beleszédülök a gondolatba, hogy már eltelt 20 év. Mondjuk felmerül a kérdés, hogy mivel ennyi minden van már a hátunk mögött vajon észrevesszük-e az ismétlődő eseményeket, amiknek megvan a maguk tanító szerepe? Mert ha igen, akkor ezekből melyek akár próbatételnek is megfelelnek, sokat tanulhatunk és ezáltal fejlődhetünk. De ha nem figyelünk, akkor újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk anélkül, hogy tanulnánk belőle. Ilyenkor előfordul, hogy az adott személy belesüllyed az önsajnálatba, önostorozásba, szóval mondhatni egy negatív spirálba kerül, amiből marha nehéz kijönni. Hiszen semmi sem sikerül, ha úgy állunk hozzá illetve ha nem döntjük el fejben a kitűzött célokat.

No, de kicsit elkalandoztam. A rovat első posztjában azt ígértük, hogy csak az elmúlt pár év (max 2008-2009-ig gondoltunk visszamenni elsőre) kincseiből mutatunk be nektek palack érett borokat. Most viszont az a kérdés, ami oly sokszor elhangzik mégpedig: - Meddig tartható el egy bor? -újfent feladta a leckét nekünk. Bevallom, kicsit cinikusan álltam ahhoz, hogy jó lesz. Pedig páran mondogatták már, hogy top formában fogom találni. Azért álltam így hozzá, mert tavaly októberben elég sok 1999-es és 2000 évek eleji hazai bort sikerült kóstolni egy rendezvényen és többségük nagyon hamar nem sokkal a bontás után szétesett . A tovább mögött pedig megtaláljátok, hogy milyennek találtuk ezt a bort. 

A bevezető részben folytatjuk az emberi kapcsolatokról való merengést és ehhez Bakó Ambrus nem is oly rég piacra került Rajnai Rizlingjét választottam társul. Hogy miért és miként kapcsolódik össze a kettő, az a gondolatmenetem végére nyer értelmet.

Filmes idézettel élve " A világ nem csak napfény és szivárvány! " .Igaz, talán ez picit negatív nézőpont. Hiszen a mi hozzáállásunk alakítja a világunkat és világnézetünket, hogy ismételten filmes idézettel élve  "Ez egy kegyetlen, undok hely." vagy pedig a milliónyi apró csoda világaként tekintünk-e rá.  Viszont a mostani rohanó (tán már néhol rothadó is) világunkban, ahol az online térben töltjük a napjaink java részét és már a like-vadászok  uralkodnak, az Insta és Facebook storyk határozzák meg sokaknak a mindennapokat és persze az arra érkező visszajelzések őszintén szólva számomra elkeserítő jövőképet mutat. Az emberiség java lassacskán el is felejti, hogyan kell értelmesen kommunikálni és elmerül vagy inkább elrejtőzik a felszínes, kirakat világot rejtő online térben. Főleg a közelmúltban lévő kijárási korlátozás ideje alatt oly sokszor szembesültem azzal, hogy az emberek mennyire "gyilkolják" egymást az internet világában. Ebből is látszódik, hogy mennyi-mennyi keserűség, rossz indulat van a mindent elfedő álarcok mögött.

Lehet mondani, hogy régimódi vagyok, de ahogy elnézem a személyes találkozókat, ott se vagyunk jobb helyzetben. Hiszen ahol erény a jópofizás és a felszínes small talk űzése ott valami már csúnyán félrement. Ezek miatt egyre inkább háttérbe szorulnak az értelmes dolgokról szóló beszélgetések. Persze nem azt mondom, hogy nincs lételeme a small talk-nak, de annak is megvan a maga célja és célközössége. Személy szerint Én csak akkor használom, ha valaki olyan régi ismerőssel futók össze akinek érdekel a hogyléte. Olyan esetben viszont nem tudom megérteni mi szükség ennek használatára, ha olyasvalaki keresztezi utunkat akit a hátunk közepére se kívánunk? De komolyan udvariasságból, ezt kívánja az etikett vagy mert ez az illető valakinek a valakije netán jómódú vagy magas beosztású? Csak mert ilyenkor észrevehető, hogy sokan felvesznek és magukra erőszakolnak egy álarcot és a legnagyobb baj még nem is ez. Hanem az a legszörnyűbb az egészben, hogy ha sokáig viselik ezen maszkot akkor egy idő után már szinte fel se ismerik, azt aki visszatekint a tükörből, magyarán megerőszakolják saját magukat és ezáltal eldeformálódik a személyiségük.

Jó mondhatjátok, hogy az ahogy én közelítem meg a témát nem éppen a legpozitívabb hozzáállás, mondhatni ezek nélkül udvariatlannak vagy akár bunkónak is tűnhet az ember.(Halkan jegyzem meg,hogy megkaptam már utóbbi jelzőt mondjuk párszor...).  Azzal is szembesültem már az elmúlt több mint 30 év folyamán, hogy sokan összekeverik a  jópofizást és az udvarias viselkedést, pedig ég és föld a különbség. De alapvetően véleményem szerint jópofizás az energiapazarlás és egymás idejének rablása. Pedig az idő mindannyiunk számára véges, tehát minek fecséreljük el haszontalan dolgokra és olyanokra akik amúgy nem érdemesek rá? 

Persze megint más, ha olyan rég nem látott  közeli kedves ismerőssel vagy baráttal hoz össze újra a sors, aki valamilyen szinten pozitív hatással volt az életünkre csak az élet elsodort egymástól. Ilyenkor a viszontlátás nagy örömködés ellenére, ahogy Bohemian is írta az Eszterbauer Komám-os beszámolójában kell egy kis idő a felengedéshez, ami elengedhetetlenül fontos, hogy ismét ott tudjuk folytatni ahol pár hét, hónap vagy akár évvel korábban abbahagytuk.

Ambrus bora is olyan volt elsőre számomra mint amikor egy rég látott, kedvelt személlyel találkozunk. Tehát felspannolt állapotba kerültem a kóstolás során és ezáltal a jegyzeteimbe az illatáról felírt pár észrevétel elsőre kissé művésziesre sikeredett. Az ügyeletes lektorom Sunshine szerint: "A szofisztikált emberekkel karöltve a sznobizmus" jelent meg a felfirkantott jegyzetemben (bármit is jelentsen ez :D ). 

 Egy borkedvelő számára "szörnyű" dilemma tud lenni, ha  egy napra esik két évente megrendezett remek esemény. Igaz megeshet (mint most is történt), hogy van némi átfedés a kiállító borászok között, de még így is nehéz döntés előtt álltam. Annak ellenére, hogy volt egy nem mindennapi lehetőség a kedvezményes jegyvásárlásra, amely mindkét rendezvényre szólt volna. Amúgy nagy gratula és taps jár a két esemény szervezőinek a példamutató összefogásért. De mivel ismerem a határaimat és a vonatok se járnak este már oly sűrűn a főváros és Győr között, így megmaradtam egy kóstolónál. Még ha elsőre kicsit csüggedt is voltam, hogy az idei évben a Cherchez la Femme számomra kimarad, a Borászok borásza kóstolókör is rengeteg csemegével kecsegtetett.

No, de a tárgyra térve magáról díjról egy kiváló leírást olvastam nem is oly rég Táncolómedve blogján, így Én nem is mennék bele a részletekbe( Aki kíváncsi rá az itt elolvashatja). Így nem is húznám az időt és a tovább mögött megtalálhatjátok azon borokat amik a kóstolón leginkább elnyerték a tetszésemet.

Bő fél éve kóstoltuk a címszereplőt, de mivel nem tudtam, hogy hogyan  is vezethetném fel, egészen mostanáig úgymond a "fiókba került" .

Magam se tudom miért, de sokszor éjjel mielőtt elszundítanék eszembe jut egy-egy gondolat a bloggal kapcsolatban. Mondhatnám akár úgy is, hogy megszáll az ihlet. Ne is kérdezzétek miért van ez így, mert magam sem értem. Jó esetben lefirkantom egy jegyzetfüzetbe amit az ágyam mellett tartok ilyen esetekre, rosszabb esetben lusta vagyok és úgy állok hozzá, hogy úgyse felejtem el... Hmm nos és ilyenkor másnap mindig verem a fejem a falba, mert vagy teljesen homályba vész az ötlet vagy csak részleteket tudok felidézni és a végeredmény nem olyan mint amit félálomban elképzeltem valahogy nem áll össze egy egészé. Most mondjuk pont szerencsém volt...

December elején amikor Bohemian még idehaza volt került sor a kóstolásra vele és kedves ismerősünkkel, aki a Z generáció hőse és nem nagyon mozog a boros berkekben . Ő az akinek igazából  köszönhető, hogy a felvezető szöveg megszületett. Azért, mert visszagondolva eszembe jutott, hogy milyen őszinte meglepetés ült ki az arcára mikor kóstoltunk. Mintha egykori önmagamat láttam volna, hogy ilyen élményeket is okozhat egy bor. Mint amikor ( Rólunk-ban is elmeséltem) a sokat emlegetett Sommelier Úr letett egymás után az asztalra 3-4  pohár bort és  elsőre nem mondott egyikről se semmit. Hihetetlen élmény volt, pedig akkoriban már kóstolgattam több borvidékről is, de eléggé hullámzó volt a tetszési index. Nos elmondása alapján hősünknek is meglepő élmények bizonyult, pedig kóstolt már olykor-olykor különböző borokat. Véleményem szerint a tokaji borvidéken születő  boroknak van egyfajta varázsa, amely képes elképesztő meglepetéseket okozni és az arra befogadó közönséget elkápráztatni.

Számomra nagyon érdekes, hogy mennyire megváltozhat egy pillanat alatt az emberek borhoz fűződő viszonya. Hiszen suhanc korunkban leginkább a hatás miatt vbk-tunk(bizony még Én is) , ha meg a fehérbor került a poharunkba az biztos, hogy egy aszú vagy szamorodni volt. Igaz sokak fejében még mindig az van, hogy Tokaj= édes bor, de szerencsére számuk fokozatosan csökken ahogy felfedezik micsoda kincsekre is lelhetnek még a tokaji nedűk között.

A következő sör beszámoló felkavaró lehet. Kérlek ennek tudatában olvasd tovább..  :D

"Fiatal voltam és kellett a pénz..Mire gondolsz közben...Látok benned használható anyagot.."

Ilyen és ehhez hasonló mondatok cikáztak a fejemben, a K2-Az éjszakai lányok című 90-es évekbeli dokumentum filmből, amikor megláttam a polcon a palackot. Nem szoktam külső alapján ítélni se pro se contra, de most nem tudtam ellenállni. Egyszerűen kitűnt a többi közül, ahogy ott peckesen feszített. Ő erős, stabil, meg tud védeni..jajj akarom mondani, csak ennyi lesz, köszönöm nem kérek táskát már megyek is! A bolti flörtöt követően hazafelé vettem az irányt. Bónusz track-ként vettem észre, hogy ráadásul egy Wiener Lager volt, ami elcsábított..

Na lássuk mit tudsz! Azért nem adom olyan könnyen magam (...nem a..) Kényelmesen elhelyezkedve, kitöltöttem a pohárba. A szín valami káprázatos rozsdabarna jelleget öltött. Ez igen! Nem kispályás! A hab pedig legalább olyan keményen állt, mint a palack címkéjén virító digó formát öltött alak. Beleszippantottam a pohárba.És szinte éreztem, hogy miért választják a lányok őt.. Érzetem a buja játékosságot, a behízelgő kedves, édeskés jegyeket és elhittem. Elhittem,hogy ő meg tud védeni és meg is fog védeni. Így hát belekóstoltam. És BUMM már repült is a maflás. Megéreztem az erőt, az izmot. Megmutatta, hogy ki az úr és mi lesz akkor ha nem tejelek időben.

Na jó ezt már azt hiszem én képzeltem csak hozzá :D Mert az alkohol üt rendesen (vagy csak én vettem kevés belső fertőtlenítőt magamban a nagy izolációban, who knows?) Mindenesetre egy kiváló mintapéldánya a bécsi lagereknek. Tartalmas, kraftos, nagyon izgalmas. Ha szeretnél találkozni egy igazi keményfiúval, jó szívvel ajánlom Neked! De készülj fel és ha szerencséd van csak olyan helyen csap meg, amit a ruha takar:D

Viccet és a prózaiságot mellőzve, következzen a ki-bemutató:

A Winelovers Grand, mint az év első komoly boreseménye izgalmas kihívásnak ígérkezett számomra. A legnagyobb és egyben legnehezebb feladat az volt, hogy kitől és mit illetve a különteremben kóstolható furmintokból mi kerüljön a poharamba. Szörnyű dilemma, kemény élete van egy borkedvelőnek :D ;) .

Viccet félre téve, annyi segítségem volt a furmintokat illetően, hogy nyilvános volt a konkrét borsor, így ez kis könnyítést jelentett a tervezési fázisban. Persze még így is fel volt adva a lecke számomra.

A végső beszámolómba a számomra leginkább tetsző borok kerültek be.

Gondolom felmerült bennetek a kérdés, kedves Olvasók, hogy egy francia újborról szóló beszámolónak van-e értelme, így több mint 4 hónap után. Viszont arra a döntésre jutottam, hogy bár a szezonja mostanra távolinak tűnik e nehéz időkben, mégiscsak illő lenne megosztanom veletek a tapasztalatainkat.

Nem igazán szoktam újbort fogyasztani. Az elmúlt pár évben el is került ennek szele (leszámítva tavalyelőtt egy, na jó, két pohárnyi Günzer Szüret Portugieser) . Úgy 5-6 évvel ezelőtt a Bortársaságnál volt egy kóstoló, ahol az újborokat lehetett ízlelgetni és őszinte leszek, nem igazán győztek meg akkor a létjogosultságukról.

A francia újborok körül kialakult őrület miatt viszont kíváncsiak lettünk arra, hogy vajon mit tudhatnak ezek a borok, amelyeknek a november harmadik csütörtökén való megjelenése, illetve piacra kerülése ekkora kultusszá vált. Így, amikor egy kedves ismerősünktől, DJ-től kaptunk egy palackkal, neki is vágtunk a tesztelésnek. Annyira tetszett, hogy elhatároztuk, végigkóstoljuk a hazai piacra került beaujolais-k közül amit csak tudunk. Végül összesen öt bor került a poharunkba, de az első szintjét egyik se közelítette meg, tehát okosabbak se lettünk, hogy van-e értelme erőltetni e műfajt?

Feleim,

Lássátok szemeitekkel, új rovat indul útnak, amiben az Ausztriában szerzett tapasztalataimat osztom meg veletek.
Úgy esett, hogy megesett, hosszas hordós érlelés után, úgy döntöttem teszek egy kis ki-lelépőt Sógorékhoz. Amolyan 'á dieu balra el', csak osztrák módon.
Szerettem volna tovább tágítani tudás horizontomat más nemzetek boraival, így hogy biztosra menjek egészen Ausztria csücskéig, a német határhoz egészen közel kezdtem meg a kísérletet.

2in1! Nemcsak az osztrák húsosfazékhoz kerültem közel, hanem egyúttal a német nedűk is egy karnyújtásnyira (egy 25 km-es karnyújtásnyira) vannak most már tőlem. 

Szerencsés vagyok, mert továbbra is borokkal foglalkozhatom, így tovább boldogítok mindenkit anekdotáimmal (szívesen :D .. ez persze a publikus verzió, valójában végre igazi szenvedélyemnek a rúd táncolásnak hódolhatok :D)
Na, de hogy teljesen elbizonytalanítsak itt mindenkit, had mutassam be az első bort, amit decemberi kiutazásom után elsőként sikerült megkóstolni. Fogadjatok szeretettel:

Weingut Johannes Trapl Carnuntum Rot 2017 -at

Semmi sem tart örökké tartja a mondás és ha egy korszak lezárul sokakat elkap kisebb-nagyobb mértékű ijedség. Velem is elfordult már, hogy mikor új fejezetbe léptem az életemben mélyen legbelül kicsit megriadtam az ismeretlentől, pedig nem kéne. Jó dolog a változás, de egyben ijesztő is tud lenni, mivel kilépünk a jól megszokott komfortzónánkból. Ilyenkor új kalandok várnak ránk és mindig ha kitűzünk egy célt akkor azt el is érjük vagy  nagyjából megközelítjük azt. Hiszen ha nem is tökéletesen úgy alakul,ahogy elképzeltük akkor is egy nagy lépést tettünk előre. Legalábbis én ezt tapasztaltam az elmúlt évtizedek alatt kedves Olvasó.

Szinte látom magam előtt a kérdő tekinteteket, hogy vajon miért beszélek ezekről? Nos mikor Bohemian a stéges kalandunk során megosztotta velem, hogy adódott egy lehetőség számára külföldön, feltette a nagy kérdést.  Mi legyen a bloggal, ha végül úgy dönt, elvállalja a munkát? Mivel épp akkortájt vágtunk bele. Hogyan fogjuk tudni csinálni?

Megnyugtattam, hogy ezen utazásnak köszönhetően több jelenleg magyar piacon ismeretlen, de ugyanakkor az interneten könnyűszerrel beszerezhető nedűkkel hozhatja össze a sors és beszámolhat róla Nektek. Továbbá az online kapcsolattartásnak hála azon borok melyeket az indulása előtt társul választott magának azok többsége az én éléskamrámban(értsd:borhűtő :D :P ) is megtalálhatóak. Így akár a távolság ellenére,közösen  is tudunk kóstolni és bízunk benne, hogy egyikünknél se fog palackvariáció vagy dugós bor előkerülni.

Persze nem mondom azt, hogy bennem nem volt félsz, de én más dolgok miatt aggódtam mint Bohemian. Mondjuk úgy, hogy régi vágású vagyok, ha kommunikációról van szó. Jobban preferálom a személyes beszélgetéseket, mint a Messengeren történő üzenetváltogatást. Már sokszor megkaptam, hogy nem haladok a korral. De gondoljunk bele kicsit, hogy mennyivel másabb érzéssel tölt el, ha ott van a közvetlen közelünkben a beszélgetőtársunk. Nincs mit szépíteni el voltam kényeztetve az elmúlt több mint két évben mióta megismertem Őt, hiszen hozzászoktam az órákon át tartó eszmecserékhez. Mert Bohamian amellett, hogy a blogger társ és jóbarát , a mentor szerepét is betölti az életemben valamint beszélgetéseink során rengeteg ötletem általa adódott.  Neki és az irományainak köszönhető, hogy belevágtam az írásba. Féltem, hogy online ezen eszmecseréknek részben elveszik a varázsa. Mikor már túljutottam ezen kezdeti félelmeken, akkor már adott volt a feladat számomra és a végcél. Tehát ki kellett mozdulnom a komfortzónámból, mivel csak így tudjuk folytatni azt amit elkezdtünk.

Előre vetítve az idei évet tele vagyunk tervvel a jövőt illetően, igaz az is előfordulhat, hogy néha ritkábban jelentkezünk.

A most következő habzóbort a tavalyi év számomra nagy felfedezettjétől, a Sanzon Tokaj borászat szortimentjéből választottam. Ezen habzó kóstolásának apropója Bohemian utazás előtti búcsúztatójának utolsó állomását képviselte. Szóval az alkalomhoz tökéletesen ideális volt és méltónak is bizonyult egy korszak lezárására.

Ó Rhone, te csodás Rhone, oly sokszor méltatlanul hanyagolva vagy és a Te vidékedről származó bor helyett előbb választanak egy burgundit vagy bordeaux-it.

Ezen mondatból nem nehéz kikövetkeztetni, hogy szeretjük ezt a vidéket, igaz annak is leginkább a déli részéhez volt eddig szerencsénk. Szerintem ha azt mondom, hogy a két legfelkapottabb francia borvidékhez képest innen sokkal több pénztárcabarát bort találhatunk, az nem túlzó állítás. Persze, ha akarunk innen is tudnánk több 100€-os borokat is találni, de ezeket is leginkább az északi részen.

A most következő borokat még november végén- december elején kóstoltuk Bohemian-el és az Ő meglátásait olvashatjátok a folytatásban.

Bevallom férfiasan, hogy a füstös italoktól egészen novemberig (LVMH-kóstoló ig) kicsit tartottam. De ott akkor valami megváltozott bennem, mintha csak egy kapcsoló átváltott volna. Persze az ilyen jellegű italok ismerkedésével még gyerekcipőben járok.

E bort, majd egy éve kerülgettük Bohemian-nel. A fő dilemmánk az volt, hogy mivel  whisky-s hordóban érlelték és ahogy a neve is jelzi, hogy füstös lesz, vajon valami tartalmasabb étel mellett kóstoljuk vagy önmagában? Hogyan tudná a legtöbb arcát megmutatni e nedű?

Dilemmázásunk túlontúl hosszúra nyúlt, így Bohamian külföldi road tripjét megelőző búcsúztatók (igen-igen direkt a többesszám kedves Olvasó, mivel eltartott pár hétig a búcsúzkodás :D ) keretében önmagában engedtük ki a szellemet a palackból.

Ez volt az első alkalom, hogy ilyen egyedi, sőt (!) forradalmi stílust képviselő borral összehozott a sors.Az, hogy lesz-e több ilyen egymásra találás fogós kérdés. Nem tartom valószínűnek, hogy borászok százai vágnák bele a fejszéjüket ilyen kísérletezésbe. De ha találunk ilyet akkor arról mindenképp beszámolunk, illetve szívesen vesszük a tippeket is ;) .

A Trónok harcából idézve "Közeleg a tél" és bizony ilyenkor hamarabb előkerülnek az otthon melegében a párlatok, miután hazaérünk a zord külvilágból, hogy kicsit átmelengessenek. 

Új évet írunk, így új rovatot indítunk útjára. Amiben a párlatok a.k.a. spiritek vagy ha jobban tetszik rövidek kerülnek előtérbe. Mégpedig azért mert egyre nagyobb teret nyernek és egyre izgalmasabbnál izgalmasabb palackozások érhetőek el a hazai piacon. Így ezen rovatban nem azon idehaza felkapott italokról írunk amiket mindannyian ittunk egy-egy homályba vesző éjszakában, aminek egy házibuli/diszkó/bár/night club(ki hol itta ügyebár, szabadon lehet választani :D ;) :P  ) adta a helyet és a kóstolási lehetőséget. Hanem azon spiritekről, amit -20°-ban is szívesen elkortyolgatnánk egy kandalló előtt,mikor hosszasan merengünk a világ nagy dolgairól.

Az elmúlt években észrevehetően növekszik azoknak a száma akik már keresik, sőt igénylik ezen különleges nedűket. Továbbá sokan pont ilyeneket vásárolnak ajándék gyanánt.

Rovatunk első felvonásában az LVMH tulajdonába tartozó Glenmorangie, Ardbeg és Hennessy trióról lesz szó.

Hiába vagyok valamivel több mint tíz éve borissza és járok borkóstolókra/fesztiválokra, a természethű borászok köré épített rendezvény ezidáig kimaradt számomra. Ez a kezdetekben a véletlen műve, később tudatos döntés volt. Utóbbi kiváltó oka a bloggerek évről-évre írt beszámolói, amelyekben sokszor azt a képet mutatták, hogy elég vegyes volt a borok felhozatala és sok volt a megosztó tétel. Most viszont, immáron a 9-dik Mitiszol? Fesztivál oly ígéretesnek tűnt, hogy igazi "bűn" lett volna kihagyni. Tény és való sok volt a még csikókorú vagy épp zárkózott bor, de alapvetően kiváló sort kóstolhattam végig.

A hazai szortimentet képviselő borászok többségétől már kóstoltam ezt-azt, de még így is akadt új felfedezés számomra.A Dorogi pincészet, a Pósta borház vagy a régóta bakancslistás Karner pincészet nedűi egyaránt újdonság varázsaként hatottak rám. Sajnos nem mindenkitől tudtam kóstolni akiket előzetesen beterveztem a napirendembe, de még így is maratonira sikerült a bő 6 óra alatt végigkóstolt borsor, pedig több hosszabb szünetet is tartottam és végig használtam a köpőcsészét.

Akik most kimaradtak azokat idővel igyekszek pótolni, mert hát hajt a kíváncsiság a boraik iránt :) . Így idővel sort kerítek arra, hogy a poharamba kerüljenek a Bencze birtok, Strekov 1075 pince, Maurer Oszkár, Wetzer Péter és Illyés Miklós alkotásai.

Feleim!

Akinek nincsen esze, legyen notesze..mondogatta sokat édesanyám. De mi van akkor, ha a hazafelé, útonálló haramiák csapnak le az emberre és fosztják meg legbecsesebb értékétől, a rosé kóstoló jegyzettől? (Ez a populáris sztori, valójában mint utóbb kiderült belekevertem a többi jegyzetem közé..hoppá :D )

Nos két opció van: 

- vagy beszerzed a piac legütősebb ekijét, akarom mondani Ginko Bilobáját, hogy felturbózd az agyad és előbányászd az emlékeidet hova keveredhetett el a jegyzeted, hogy aztán a publikálás előtt sikerrel kiegészüljön vele a beszámoló

- vagy pofátlan módon, nagy bociszemekkel meggyőzöd a nálad körültekintőbb blogger társadat, hogy kóstoljatok valami mást is az adott pincészettől, hogy ne csak egy borról szóljon már a bejegyzés (Közben persze Fortunához fohászkodsz, hogy előkerüljön a jegyzeted, mert addig elsunnyoghatod a bakit :D )

Én úgy döntöttem 2in1-ban nyomom, és így született meg a pindúr pandúrok a.k.a. Sacha Lichine beszámoló.

Fogadjátok szeretettel, tárt karokkal, lábakkal, nyitott szívvel, de nem lyukassal!

A tegnapi posztban Bohamian elmesélte élményeit, amit megélt a St. Andrea kóstolón. Miután beszámolt nekem a tapasztalatairól arra a döntésre jutottam, hogy meglepem a St. Andrea Valóban Méltó félte őrzött 2009-es palackjával.

Korábban is említettük, hogy nincs könnyű dolga a borfogyasztónak a borok érlelési potenciáljával kapcsolatban. Mert tény, hogy legtöbb esetben vagy túl korán vagy későn bontjuk meg a féltve őrzött palackokat. Kicsit én is tartottam attól, hogy vajon milyen lesz ez a csúcsévjáratból származó pinot válogatás. Természetesen, mint utóbb kiderült szerencsém volt mindkét borral, amiről most beszámolunk nektek.

Vallom, hogy különleges alkalomhoz különleges bor illik. Így esett a választásom a St Andrea pincészet két 2009-es évjáratból származó prestige borára. Azon túl, hogy megakartam lepni Bohemian-t, az a nap más miatt is különleges volt számomra. Mégpedig, hogy egy véletlen folytán pont aznapra esett a találkozásunk, amikor egy újabb strigulát húzhattam be a leélt éveimhez. (Igaz ezen információról veletek együtt, most értesül :D ) 

A Mythos Bikavér Superior-t pedig a hosszúra nyúló többnapos búcsúbuli keretében kóstoltuk, ugyanis Bohemian fél évig titkos felfedező körútra indult "sógorékhoz".

De ne aggódjatok nem maradtok frappáns írásai nélkül, illetve bőszen dolgozunk a távolság áthidalásán, hogy továbbra is folyamatosan újabb és újabb kóstolóélményeket oszthassunk meg veletek.

Nem sokkal a Picpul in the Nature projekt után, ugyan könnyítettem lelkemen a stéges gyónással, de még mindig ott feszült bennem a kétely. A döntésképesség és képtelenség hatalma.

Vajon miért olyan nehéz meghozni, miért nehéz választani?
Miért nem egyértelműek a dolgok: Igen ez a te utad, nem ne menj arra. Jó dolog a szabad akarat és a választási lehetőség, de csak akkor ha tud vele élni az ember. Én egy ideje nem élek vele, de legalább drogokkal sem :D Bár ez is egy függőség... Függsz a bizonytalanságtól, amit magadnak teremtettél.

Mindezt miért?
Mert nem mersz lépni, mert nem mersz változni! Pedig ha tudnánk.. Ha tudnánk, akkor már nem lenne izgi nemde? De így se az, inkább ijesztő és bénító.

De miért?
Miért nem hisszük.. Nem is.. Miért nem tudjuk, hogy minden úgyis úgy alakul ahogy az nekünk jó. Minden időben érkezik és távozik, ha nem állunk ellen neki. Mi fújjuk fel a lufit, de mi lenne ha néha el is engednénk? Mi lenne ha találnánk egy biztos pontot az életünkben, amibe kapaszkodva minden hullám hegyet és völgyet röhögve átvészelnénk.

Nos ilyen magvas gondolatokkal haladtam Pestre, ahol is volt szerencsém részt venni egy lebilincselő St. Andrea kóstolón. Nem csak a borok miatt hanem az ott átéltek miatt is volt meghatározó számomra.

Apa és fia, idősebb és ifjabb Lőrincz György mutatták meg nekünk a pince ismert és még ismeretlen (mostanra már forgalomba hozott) tételeit. Mindig elvarázsolnak személyükkel, elképesztő alázat és szakmai tudás jellemző mindkettőjükre. Nem titok, hogy az ő életükben meghatározó szerepet játszik a vallás, de én mégis inkább a szeretetet, mint mozgatórugót emelném ki, ami minden mozdulatukban és lépésükben jelen van. Árad belőlük a szeretet, egymás, a bor vidék, a boraik és úgy amblock az egész világ iránt. Ahogy csendesen, tisztelettel meséltek a boraikról, amik egytől egyig mind egyfajta remekmű, elgondolkodtam..

Mi lenne ha a félelem helyett a szeretetet választanánk? Azért az mégiscsak tetszetősebb minőség. És ha szeretet uralkodik bennem, akkor az van körülöttem, akkor nincs helye már a félelemnek. Logikus nem? Mi lenne ha ez lenne az én kapaszkodom, és nem pánikból kreált biztonsági pontok, amik így is úgyis változnak az életünkben. Mi lenne ha abban találnék menedéket, hogy mindig minden folyamatosan áramlik és a végén kiforrja magát tökéletesen. Megmondom mi lenne béke, és erő, és végre döntenék, hiszen figyelnek rám. És ahogy a gondolatmenet végére értem, csak egy mondatra kaptam fel a fejemet, ami id. Lőrincz Györgytől hangzott el:

- Kellenek a kapaszkodók, és hogy tudjuk a Gondviselés figyel ránk..

Nem hiszek a véletlenekben és most jöjjenek a borok, enjoy it! 

Vigyázat családi szirupos szentimentalizmus következik! A tartalom olykor felkavaró lehet!

Éppen vad keletről döcögtem vissza a szocializmus büszke ékköveként megmaradt bőrüléses vonaton. Nyugat Mekkája felé haladtam és miután bőven volt időm, elmerengtem. Sohasem könnyű az elválás, de most egy új életszakasz előtt állva, valahogy különösen nehézre sikeredett. Egy nagy sóhajjal és Bobby Womack Fly me to the moon című nótájával kezdtem nosztalgiázni.

Egy hónappal ezelőtt, hosszú idő óta először, sikerült összehozni egy családi kirándulást. Miután három főt számlál a család, elég meghittre sikeredett. Bár erős a kötelék, a távolság nagy úr és a fizikai távolság bizony a lélekben is meg tud jelenni idővel. Idő és türelem. Ha van elég belőlük, akkor mint a tűz melege a dob bőrét, a lelket is képes fellazítani. Az se rossz ha van egy finom bor is, ami hűséges fegyverhordozóként segíthet a kivitelezésben.

Az én segítőm Eszterbauer János Komám nevezetű vörös házasítása volt. Tetszik az alapelv: "Őseink szelleme a palackokban". A mai multikulti világban azt hiszem igen fontos lenne tudni, honnan jöttünk. Ismerni gyökereinket, hagyományainkat, hiszen ez segítséget adhat abban is hogy tudjuk, hova tartunk. A család, mint elsődleges közeg adja ráadásul azt a mintát ami aztán (jó vagy rossz értelemben) behatárolja egész életünket. Hát nem lenne jó tisztában lenni mik is azok? Persze sokszor a család nem csak vér szerinti köteléket jelent. Nem véletlenül tartja a mondás is, hogy a Jóisten a barátokkal kér elnézést a családért. Mert olykor egy szabad, kölcsönös megegyezésen alapuló kapcsolat=barátság sokkal nagyobb szeretetet takar, mint az a függés, hogy de mégiscsak rokon..

Eszterbauer Komámja is ezért illik bele tökéletesen a pincészet által fenntartott ősi hagyományőrző képbe, mert bizony ma is sokszor egy jó barát, egy "heccmajszter" viccelődése és szeretete tud átsegíteni minket egy nehéz időszakon. Visszatérve a családi kirándulás estéjére, miután az én heccmajszterem akkor nem volt jelen, hogy oldja picit a kezdeti távolságot, a Szekszárdi Komám sietett segítségemre. Tökéletes szolgálatot tett!