Úgy néz ki, hogy a Gilvesy Bohém évente való beszámolója mellett ( 1; 2 ) egy másik kóstolónk is lassacskán hagyománnyá válik!

A tavalyi, kissé kapkodósra sikerült születésnapi kóstoló után, idén szerencsénkre kivitelezhető volt 1 nap alatt, mivel nem kellett rohanni és volt időnk kiélvezni a kóstolásra szánt nedűket.

A borsort a pannonhalmi borvidéken tevékenykedő Cseri pincészet borai adták. A jövőre 10 éve alapított pincéről elmondható, hogy szép lassan, tudatosan építkeznek a szortimentjükben és a hazai borvilágban mindent megtesznek, hogy előrébb juttassák a pannonhalmi borvidéket. Az alapító, Cseri Norbert a Főapátság Pincészeténél töltött több évnyi munka után vágott bele a saját borászatába, amely napjainkra egy igazi kis családi vállalkozássá nőtte ki magát. Mostanra fia, Cseri Barnabás is részt vesz a borok készítésében és véleményem szerint nagy valószínűséggel részben neki köszönhető a széles rajnai rizling választék [de erről, majd mesélek máskor] vagy akár a lentebb prezentált pet-nat is. A borászat 10 ha-nyi területtel rendelkezik.

Mivel messze még a következő ilyen esemény és fogytán vannak a különleges csemegék a kincseskamrámban, így, hogy mi lesz legközelebb az talány. Igazi kihívás évről-évre kimondottan erős és izgalmakkal illetve meglepetéssel teli borsort összerakni, de egyenlőre maradjunk a jelenben és a kép alatt már a borokról mesélek!

Amióta a tokaji borvidék krónikása Ripka Gergely belevágott a Tokaj Magic kóstolósorozatba folyamatosan csekkoltam, hogy lesz-e olyan alkalom, ami számomra is kedvező időpontban kerül megrendezésre. Telt múlt az idő és közben nagyon sok jó borsorról lemaradtam és bevallom kicsit irigykedve olvastam a Borrajongós blogger kollegák írásait. Pedig Sunshine-nal többször is beszéltük, hogy ideje lenne már ellátogatni egy ilyen eseményre, csak valahogy mindig közbeszólt a nagybetűs.

Mivel az elmúlt másfél évben nem igazán volt lehetőségem ilyen jellegű rendezvényen részt venni, így már nem halogattam tovább és "Ki tudja mi lesz még itt!"- felkiáltással jelentkeztem az eseményre. Rátérve az esemény témájára, személy szerint nagyon izgalmasnak találom a vertikális kóstolókat, mert egyfelől jól megismerhető a borász stílusa, látszik a pincészet fejlődési íve másfelől jobban képbe kerülünk a borokban rejlő potenciállal, amely mindig tud meglepetést okozni. Persze, belefuthatunk hébe-hóba 1-1 palackvariációba, de ezek száma elhanyagolható, meg azt is vegyük figyelembe, hogy a bor élő anyag, így folyamatosan változik. S, majd elfelejtem még az évjárathatásokra is figyelni kell a hozzám hasonló maximalista borfanatikusoknak. Ejj, de nehéz sorsunk van... :D

Mindent egybevéve csak tanulhatunk az ilyen jellegű kóstolókból. Jómagamat szerencsésnek mondhatom, mert viszonylag gyakran volt lehetőségem vertikális kóstolón részt venni. Ezek közül egyről már meséltem, háromszor jártam az Etyeki Kúria Pinot Noir verikális kóstolóján és egyszer részt vehettem egy Györgykovács Imre boraiból álló, nagy vertikális kóstolón, ahol a pince majd minden borára visszatekintettünk egészen, úgy 2003-ig.

Mivel a kóstoló napja egybe esett a pollen szezon kicsúcsosodásának pillanatával, így az esemény előtt volt bennem egy kis para, hogy a szimatom totálisan cserben hagy. S, ha ez nem lett volna elég, míg vártam a vadnyugat Mekkájából a Fellegvárba tartó vonatot, a csendet a hangosbemondó zaja törte meg, amely közölte velünk, hogy készüljünk hosszabb menetidővel. Konkrétan levert a víz kedves Olvasóim, mert ilyen vagy még ennél is kalandosabb dolgok általában a drága szerzőtársammal Bohemian-nel történnek és én nem vagyok hozzászokva ehhez. Szerencsémre az ijedelem felesleges volt és mint már máskor is, Fortuna kegyes volt hozzám, így időben odaértem a kóstoló helyszíneként szolgáló Borganikába.

A kép alatt pedig már a kóstolóval folytatom!

Szó, mi szó egy kezemen meg tudom számolni hányszor kóstoltam párlatot az elmúlt másfél évben. Egy dolog viszont abszolút észrevehető az italpiac ezen szegmensében: nincs semmi megtorpanás és továbbra is sorra bukkannak fel a hazai piacon számunkra új különféle párlatot előállító lepárlók termékei. Plusz, ezen felül a régi motorosok is sorra jelennek meg spéci finishekkel vagy egyéb limitált szériás palackozásokkal.

Szóval az, hogy valaki folyamatosan képben legyen velük véleményem szerint lehetetlen. Ez még akkor is sok és embert próbáló lenne, ha csak 1 maximum 2 spirit kategóriára specializálódna az adott személy. S való igaz, ez még elmondható a sörökről és a blog főprofilját képező borokról is, bár a világ minőségi párlatainak száma ezeknek talán a többszörösére rúg.

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően vagy csak a kedvező csillagállásoknak hála a nyár utolsó napjainak egyikén részt vehettem egy spirit kóstolón. Összesen 10 tétel volt a repertoáron és e "menü" 4 párlatkategóriából állt. Ezek pedig: gin, tequila, vodka és rum volt. Viszont csak tisztán kóstoltam mindegyiket, nem csináltam koktélt, mert így is erőteljes és kimerítő volt ennyi spirit szakmai kóstolása. Bármily meglepő, még számomra is akadtak új, eddig felfedezetlen területek ezen a téren. Legalábbis minőségi tequilát és vodkát még sose kóstoltam. Meg hát lássuk be, megboldogult fiatal korunkban nem sok jó kóstoló élményt gyűjtöttünk ezeknél az italoknál. Legalábbis én biztosan, a tequilánál sanszos, hogy mindegyikünk a só-citrom/ fahéj- narancs kombóval húzta le a nedűt, de pl vodkát utoljára búvárként fogyasztottam.

Brrr ezen emlék gondolatára, még a hideg is kirázott kedves Olvasóim és, így inkább lépjünk is tovább egy sokkal kellemesebb nap beszámolója felé, melyet a kép alatt találtok!

Fél év távollét után két csodás hétre Bohemian hazatért! Amikor szólt a hazaútról nem voltam rest és ennek örömére kapva-kaptam az alkalmon és összeraktam egy Welcome Home borlapot. Közel 9 órás fárasztó autóút után nehéz dilemma elé került, amikor is megszemlélte a terítékre került versenyzőket, amelyet aprólékos pontossággal szedtem össze a szívének kedves fajtákat/borvidékeket illetve igazi izgalmakkal kecsegtető tételeket. Végül azon este folyamán a Gellavilla alap, csavarzáras '19-es Olaszrizlingje lett megpattintva, amely már szép éretté kerekedett a palackban. Meg volt benne minden, ami miatt az Én kedves barátomnak a szívéhez nőtt e fajta!

Természetesen Ő se üres kézzel tért haza és pár nappal később az idehaza alig ismert roter veltliner fajtából ízleltünk meg közösen egy bort. Nagyon érdekes illata volt, trópusi gyümölcsös, pici maradékcukor is tuti volt benne, de egyben tartalmazta azt a precizitást, ami sógorék boraira jellemző. Amúgy nagyon hálás vagyok Bohemian-nek mert legutóbb a Gemischter Satz-zal is olyat mutatott számomra, ami megfogott és azóta is foglalkoztat. Így, idővel biztosan mélyebben fogunk foglalkozni a roter veltliner fajtával is a blog hasábjain.

No, a kis felvezető szöveg után szép lassan közeledünk a beszámolóm főszereplője felé. Őszintén szólva egészen ezelőtt mindketten egyetlen egy izraeli bort kóstoltunk, ami nem más volt, mint a Binyamina Teva Shiraz. Ezt a legnagyobb hazai borkereskedés válogatta be rövid ideig, kis színesítésként a portfóliójába. Bevallom, hiába "csak" 3000Ft körüli áron volt kapható, olyan benyomást sikerült elérnie Nálunk, hogy azóta is emlegetjük Bohemian-nal és Sunshine-nal a pillanatot, amikor is megízleltük közösen azt a nedűt. Ha pedig egy ilyen bornak ekkora hatása volt ránk felmerült bennem a kérdés: Vajon mit tudhat és adhat az akkor kis hazánkban is kapható Chosen Diamond?, amely a pincészet egyik csúcsbora. Sajnos ez egyenlőre talány marad egészen addig, amíg nem sikerül találok egy külhoni webshopot ahol kapható és szállít persze kis hazánkba, de ha sikerrel járok akkor ígérem Nektek, hogy beszámolok/beszámolunk róla! 

Az estre rátérve, amikor is "szemügyre" vettük a 2020-as Teperberg Vision Malbec-et, egy különleges kulináris élménnyel szerettem volna meglepni Bohemian-t, mielőtt még visszatér az oly távoli havas hegyekbe. Végül persze nem sikerült időre kész lennem és Ő nagylelkűen besegített és finomhangolta a bor mellé megálmodott ételt.

A kép alatt megosztott Veletek a receptet és természetesen sor kerül a borról való meglátásainkra is!

Az egyik korábbi írásunk debütálása pont egy nappal a blog létrejöttének második évfordulója utánra esett. Az oldalunk közösségi felületén aznap írt posztnál megemlítettem, hogy előzetesen volt egy kóstolótervem e jeles alkalomra, amit végül sajnos a nyár folyamán nem tudtunk megvalósítani.

Nem árulok zsákbamacskát, a végén csak sikerült összehoznunk és jelen írásom erről szól. Szerencsére az "ünnepnapot" követő pár nap elteltével a "nagy csapat" 3/5-nek sikerült összeülni és  így végre már sor kerülhetett a Gilvesy pincészet Bohém tételének 3 évjáratból álló mini vertikális sor kóstolására. Sajnos Bohemian még mindig a messzi Tirolban "szórakoztatja" sógorékat és Henchman se tudott most csatlakozni a díszes társasághoz.

Nagyon kíváncsi voltam, hogy a '18-as egy év után most mit fog mutatni, Freja pedig nagylelkűen bedobta a közösbe a saját gyűjteményéből való '17-est és Sunshine-nal hamar gyorsban szereztünk egy palackkal a jelenleg futó '19-es évjáratból.

 A kép alatt pedig már a borokról való tapasztalatinkkal folytatom!

Sok idő után tekintetünk, újfent Tokaj felé tévedt és ha már eme borvidékről készült borokról mesélek a mai nap előtte engedjétek meg kedves Olvasóink, hogy előtte egy útikalauzt ajánljak a figyelmetekbe! 

Eme alkalomra, pedig mi más is lenne a legmegfelelőbb, mint Ripka Gergely a.k.a. Táncolómedve idén debütált Tokaj Guide kalauza, amely már a negyedik kiadásnál tart. Ahogy a Rólunkban már említettem, nagy hatással volt rám a munkássága és a vicces az, hogy ha helyesek az infóim nagyjából egyidőben (kb 2007-2008 tájékán) lettünk borisszák. Amúgy nem tudnék  -  természetesen a tokaji borászokat leszámítva - még 1 olyan hazai szakmabelit mondani, aki ennyire a szívén viselné a borvidék sorsát vagy ennyire elhivatottan képviselné történelmi borvidékünket és hirdetné Tokaj nagyságát.

Rátérve a kötetekre, mert leszámítva az első 2014-es kiadást -amely picit rövidebb és másabb formátumú volt, mint a későbbiek-  beszereztem mindegyiket, így pedig sokkal áttekinthetőbb, lekövethetőbb volt számomra a fejlődés íve és az egyes eltérések nyomon követése a kötetek között. Mindegyik kötetről elmondható, hogy nagyon informatív és sok tudnivalót kapunk kézhez nemcsak a pincészetekről hanem az éttermekről, látnivalókról, a borvidék nevezetességeiről és kirándulási lehetőségekről is. Mellesleg a települések története röviden és tömören is szerepel benne! Ezek mellett pedig vannak elgondolkodtató írások, több interjú neves szakmabeliekkel.

Ha kicsit külön-külön nagyító alá tesszük akkor itt is látszik az, hogy mennyire egymásra épül a birtokomban lévő 3 mű. A '16-os kiadásban a tokaji borok fő típusait veszi szépen sorra a szerző. Azért akad pár elgondolkodtató kérdés, meglátás, mint például: Mi lehet a száraz tokajinál a kitörési pont a világpiacra: furmint vagy házasítva hárslevelűvel lenne a jobb opció? és mivel még a borászok között sincs egységes meglátás ez ügyben, ez megint csak nehezíti a tokaji száraz borok világpiaci értékesítési törekvéseit. Örömteli viszont az a tudat, hogy egyre több hegyaljai borász kezd el pezsgőt készíteni, így bár ezidáig kevéshez volt szerencsém, idővel akár egy egészen izgalmas kóstolótéma is kerekedhet az itteni buborékos nedűkből. No és a dűlős borok, azokról személy szerint, ha akad infóm az adott területről akkor mindig szívesen mesélek az arra fogékony személyeknek és kimondom azt a igaz tartalmú varázsszót, hogy: "Kis tétel" . Ezen Mentorom mindig jót derül, de lássuk be van igazság tartalma, hiszen minden dűlős bor egy-egy külön történet és jóval sokkal kisebb palackszámmal készülnek, mint "sztenderd" társaik és igazán egyedi kincseket rejtenek eme palackok! A legnagyobb szívfájdalmam ezzel a témával kapcsolatban az, hogy Alkonyi László által írt és 2004-ben megjelent Tokaj- Dűlőmitológia óta nincs egyetlen olyan mű sem, akár online vagy nyomtatott formában, amely foglalkozna ezzel és még, ha nem is mind a 418-at veszi sorra - bár az lenne az igazi - , de legalább a feléről egy mindent átfogó informatív [de nem száraz!!] kiadvány lenne. Tudom-tudom ez nem kis meló lenne, de véleményem szerint jót tenne a tokaji bor kommunikációjának, ha kicsit erőteljesebben kommunikálva, promotálva lennének e különleges területek.

A vicces az, hogy mikor a beszámoló írásával végeztem akkor értesültem róla, hogy Sógorék mind a 27 borvidékükről konkrétan 4300 dűlőről készítettek egy online boratlaszt, ahol minden egyes háttérinformáció jelen van és "csak" 3  év kellett hozzá! Felmerült bennem a kérdés, hogy nálunk vajon mennyi idő alatt és milyen minőségben készülne el egy ehhez hasonló honlap. Meg persze az se mindegy, ha mondjuk az Agrárminisztérium írna ki egy pályázatot és támogatás adna erre, hogy vajon mekkora összeget kellene belefeccölni annak tudatában, hogy idehaza sikk, ha lába kél az állam adta pénzeknek. De, térjünk is inkább vissza a Tokaj Guide-ra, mert csak felbosszantom magam.

A dűlős borok után következett az aszú és a késői szüret, melyeknek a múltját, a jelenét és jövőjét taglalta a szerző. A '19-es kötetben folytatja az eddigi gondolatmenetet 3 részre szedve: Tokaj Dry, Tokaj Sweet és a Tokaji Aszú.

No és elértünk a legfrissebb 2021-es kiadványhoz, ez az, ami véleményem szerint megkoronázza az eddigieket. Mondom ezt azért, mert most konkrét borokon/borsorokon keresztül folytatja a korábban megkezdett gondolatmenetet a szerző. Például, ha egyet kéne kiemelnem az a könyvben is szereplő, de a szerző blogján, még 2020 márciusának elején is közölt Bott Csontos vertikális kóstolóbeszámoló hatására [ meg persze a Borrajongós kollegák rendszeres pozitív kóstolóbeszámolói is közrejátszottak] mentem oda az első lock down előtt Borászok borásza sétálókóstolón Bodó Judit asztalához, hogy végre sor kerüljön az általa készített borok kóstolására. Ennek köszönhetően pedig egy újabb remek kóstolóélményben lehetett részem. Újdonság még és örömteli a mostani kötetnél, az hogy a régi aszúévjáratok egy csillagokkal jelölt rendszerben össze vannak gyűjtve, ez pedig szerintem azért is hasznos, mert bőven akad a jelenlegi borpiacon még '93 előttről aszú és ezáltal egyszerűbb a tájékozódás. Meg, ami nekem például eddig fel se tűnt az észak kontra dél Tokaj borászatainak száma, ahol abszolút a dél uralkodik. Végül az az elképesztő információ, hogy réges-rég mennyivel, több termelő volt csak Tokaj városában [anno annyi volt a bortermelő, mint jelenleg az egész borvidéken] és ezt levetítjük az egész borvidékre akkor sokkoló, hogy mennyire leredukálódott a pincészetek száma. Persze sok minden közrejátszott ebben, de amúgy mennyivel másabb arcát is láthatnánk a jelenleg ismert világunknak, ha a másképp alakul a történelem kereke. Ez viszont örök talány marad számunkra, de ennek ellenére mégis ott marad a költői kérdés:  "-Mi lett volna ha...?" 

Összefoglalva az eddigieket ez a könyv a véleményem szerint egy hiánypótló alkotás, amelynek ott a helye minden Tokaj fan és borkedvelő könyvespolcán. Remélem idővel még több tokaji borászatról lesz lehetősége mesélni a szerzőnek és az északi területeken is gomba módra nyílnak az új izgalmakat ígérő kis pincészetek. Ezáltal pedig e mű folytatása már el se férne 1 kötetben.. .:D

Meg abban is bízom, hogy egyszer a jövőben egy elszánt szakember gondol egyet és más borvidékről/borvidékekről [pl.: A balatoni régió vagy Villány-Szekszárd-Tolna] is készül egy ilyen átfogó kalauz. 

 A hosszúra nyúlt bevezetőm után pedig gondolataimat a kép alatt egy kis szakmai felvezetővel folytatom, végül rátérek a poszt sztárjaira!

Nem sokkal a Sziegl Olaszrizling kóstolása után Bohemian-nel úgy döntöttünk, hogy egy komolyabb bringatúrába vágunk bele kihasználva a jó időt és a hazalátogatása alkalmát. Így, egy kis szervezés után és "Irány Sopron!" - felkiáltással vonatra pattantunk. Átvettük a bérelt bringáinkat a hűség városában és onnan eltekertünk Fertőrákoson keresztül egészen Rusztig.

Csodás út volt, a hazai oldalon egy erdőn keresztül jutottunk el a főzdének és több kiváló borászatnak otthont adó Fertőrákosra. Onnan pedig, már csak pár perc volt a kis határ. Ez egyúttal egészen érdekes váltásnak is bizonyult az utunk során, mivel sógoréknál egészen hosszú távon szőlőtőkék sokasága mellett tekertünk el és a lenyűgöző panorámában gyönyörködhettünk.

Végül, mikor megérkeztünk Rusztra kicsit megpihentünk a tóparton lévő Katamarán étteremben. Hidratálásképp sörrel kezdtünk, választásom az Ottakringer Zwickl Rot-ra esett, mert már idejét se tudtam mikor ittam ilyen stílusú sört és ideje volt az újra felfedezésének. Megjegyzem remek választásnak bizonyult! Bohemian pedig egy lazább sört választott, de sajna már nem emlékszem, hogy a poharában tényleg Murauer sör volt vagy valami más. Ezután a visszaútra egy isteni espresso-ból merítettem erőt, amelyet az amúgy idehaza is ismerősnek csengő Julius Meinl kávéból készítettek. 

A tovább mögött rátérek a főzdével való eddigi benyomásaimra, majd a nem várt kalandokkal teli hazaútra végül sort kerítek a címszereplőre is, amit az utazásunk óta eltelt picivel több, mint 1 év alatt még kétszer volt alkalmam kóstolni!

Két, számunkra igencsak kedves borvidékről választottunk egy-egy mindennapokra szánt bort, amelyek jól tükrözik mennyire sokszínű és mennyi újdonságot rejtenek e vidékek, még az ilyen nagyobb kóstolótapasztalattal rendelkező borisszáknak is, mint amilyenek Mi vagyunk.

A Stubbenvoll pincészetről egy korábbi beszámolóm bevezetőjében már elmeséltem a tudnivalókat, így nem ismételném önmagamat. A mellette kóstolt burgenlandi vöröset, még Bohemian-től kaptam az egyik hazalátogatása során. Végül, egy késő tavaszi-kora nyári este Freja-nál való baráti grillezős-borozós alkalom során eljött az ideje, hogy "megmérkőzzön" egymással a két bor.

Lehet meglepő módon, de nem is szaporítom tovább a szót és a kép alatt, pedig fény derül, hogy milyen bort alkottak az Orosz fivérek, meg milyet a sógorok!

A rovat egy korábbi részében már említettem, hogy a Szent András Sörfőzde az évente megújuló karácsonyi ünnepi söre mellett, 2017 óta már húsvétra is piacra dob egy kis szériás sörpárost. A legelső páros, volt a legextrémebb: Red IPA volt mindkettő, de az egyikhez babért,kubebaborsot, szelim borsot adtak, a másikat pedig jázminvirággal bolondították meg. A '18-as évtől pedig a Nyúlon innen mindig egy alap sör, amit nem cifráznak, viszont a Nyúlon túl továbbra is izgalmakat és kalandokat rejt az arra vágyóknak. Három évig a Nyúlon innen egy Red Ale volt, az idei kiadás pedig egy New England IPA. A Nyúlon túl palackjainak tartalmát az évek során az alábbi csemegékkel bolondították meg: '18-ban tonkababbal; '19-ben füstölt chilivel; '20-ban rozmaringgal és borókabogyóval és végül '21-ben sárgabarackkal és bazsalikommal. A sörökbe rakott extra csavarként funkcionáló fűszereket pedig, nem más szolgáltatta, mint a Fűszerész, akiknek a munkásságát már jó pár éve nyomon követem.

Ha megengeditek kedves Olvasóim, még mielőtt rátérnék a poszt sztárjaira, mesélnénk még egy kicsit a Fűszerészhez való kellemes emlékekről. Anno pár éve itt a vadnyugat Mekkájában volt több spéci delikát bolt is, ahol szert lehetett tenni e fűszerekre, de sajna sorra bezártak ezek a helyek. Ezzel pedig el is vágták az utánpótlást ezen különleges termékek felé. Akkoriban pedig még nem volt annyira felkapott az online rendelés. Szó mi szó, kicsit el keseredtem, majd egy szerencsés véletlen folytán a fővárosban akadt dolgom és kapva kaptam az alkalmon, így ellátogattam a Fűszerész mintaboltjába. A boltba érkezvén rácsodálkoztam mennyi olyan különleges fűszer létezik amelyről még sose hallottam, szinte új kapuk nyíltak meg előttem. Bevallom elég erős önuralom kellett, hogy ne vásároljam fel az egész boltot, de végül csak sikerült önkontrollt tartanom. Nem mellékesen adalékanyagmentes fűszerekkel dolgoznak, ami napjainkban lássuk be eléggé ritkaságszámba megy. Ha netán kedvet kaptatok vagy csak körbenéznétek, milyen csemegékre lelhettek a Fűszerésznél, akkor katt ide!   

A kép alatt pedig először a Bohemian visszautazása előtt kóstolt '21-es párosról való tapasztalatinkat osztom meg, majd visszatekintek a '20-as párosra, amelyet Sunshine-nal volt szerencsém kóstolni a tavalyi év során. 

A bor és étel párosítás tökéletes harmóniáját sokáig úri huncutságnak, fehér kesztyűs sznobizmusnak gondoltam, mert valahogy úgy hozta az élet, hogy nem volt ilyenben részem. Végül, körülbelül két éve, amikor Bohemian-t először vendégül láttam szerény otthonomban, csoda történt. Ugyanis a számára készített erdei gyümölcsmártásos vörösboros-meggy chutney-s sertés szűzpecsenye tökéletes harmóniában volt a mellé megbontott borral, ami egy 2013-as Luka Zweigelt volt. Pedig teljesen eltérő bort használtam a főzéshez, ami amúgy egy 2015-ös Etyeki Kúria Red volt, de mégis megvolt az összhang.

Ezt követően sokáig nem volt ilyen szintű kulináris "wow élményben" részem. Való igaz, nem egyszerű a bor étel párosítás, mert nüansznyi apróságokon is megbillenhet az egyensúly, de tény, hogy ez egy izgalmas kihívásnak ígérkezett. Majd az óév utolsó napján egy brokkolis-répás zöldségfasírt kezdte megközelíteni, de ott a dresszing nem passzolt a tavalyi év lezárásának alkalmából bontott 2016-os Demeter Zoltán Szerelmi Hárslevelűhöz

Természetesen nem adtuk fel a kísérletünket és végül siker koronázta a kitartásunkat. De, hogy mi is volt az étel, ami tökéletes összhangban volt a 2017-es évjáratú Demeter Zoltán Tokaj Dry Furmint-tal, arról már a tovább mögött mesélek.

Ahogy látjátok kedves Olvasóink, az alrovat korábbi részeivel ellentétben most nem egy, hanem egyszerre több tételről szerzett kóstolóélményünket osztjuk meg Veletek. Mindennek pedig egyetlen és pofonegyszerű magyarázata van, mégpedig, hogy Bohemian közel fél év után visszatért a messzi Tirolba. Így kapva-kaptunk az alkalmon és előtte a csapattal gyorsan szerveztünk egy "elszabadulós" búcsúestet az Ő tiszteletére. Ez a félév hiába telt el viszonylag gyorsan, mégis sokkal többnek érződött számunkra, amikor Bohemian-nel erről beszélgettünk.

Mint már sokszor említettük, különleges alkalomra különleges bor dukál, így esett a választásunk a címszereplőkre, de ne siessünk azért ennyire előre.

Mielőtt rátértünk volna a tételekre házigazdánk, Freja volt szíves welcome drink-ént egy kellemes Etyeki Kúria Pláne Rosé-val megkínálni minket, amely annyira itatta magát, hogy mire megérkezett a csapat másik fele, kénytelenek voltunk még egy palackot bontani belőle. Szörnyű sorsunk van, belátom...

Tökéletes indítója volt az estének a maga lédús pirosbogyós gyümölcseivel és a kellemes habzásával. Ezután, a vacsora mellé és további ráhangolódásként a soproni Stubenvoll pince 2020-as SPRN Rosé-ja került a poharakba. A tavaly alapított pincészet húsvét tájékán debütált a jelenleg 3 tételt számlátó szortimentjével. A 6 ha-os kis pince tulajdonosai a Winelife/Linzer-Orosz pincészetből már ismerős, de mára onnan kiváló és a saját útjukat kereső Orosz Csaba és Orosz Péter. A bor már illatában is jelzi, hogy helye van a rovatban mivel  meggyes jegyek mellett a némi krémes vonal is feltűnik. Kóstolva pedig a seprőntartásból adódó krémesség dominál. A bor 50%-a a Gauer-dűlőről származó kékfrankos, mellette pedig ugyanarról a területről szüretelt zweigelt, pinot noir és cabernet sauvignon teszi teljessé. Véleményem szerint ideális térítőbor azoknak akik nem szeretik a rosékat vagy azoknak akik kiábrándultak a borok ezen kategóriájából egy új reményt adó kóstolóélménynek bizonyulhat. Meg hát jól tudjuk, hogy a soproni borvidék megosztó, de ha letakarva mutatjuk meg olyannak, aki mereven és automatikusan elutasítja az erről a borvidékről kikerült borokat még az is úgy fogja habzsolni, mint ahogy Mi tettük, annyira krémes és jól csúszó borról van szó. Összegezve már az első évből egy szép, tartalmas és egyedi rosét készítettek, ami amúgy best buy vétel, szóval kíváncsian várjuk a folytatást!

A kép alatt pedig már a címszerelőkkel folytatom!

Rosé rovatunkat egy igazán különleges borral folytatjuk. Való igaz, ez az eddigiekről is elmondható, de ami miatt e bor kiváltképp kilóg a sorból, az a borvidék. Lássuk be, Somlóról alapvetően elsőre mindenkinek az ugrik be, hogy fehérboros borvidék, bár nem jók ezek az általánosítások, hiszen a tokaji borvidéken is készítenek rosét és vörösbort, csak zempléni tájborként kerül forgalomba. De mondhatnám a két nagy vörösboros borvidékünket  - Villány és Szekszárd - ahonnan már volt szerencsém remek fehérborokat is kóstolni.

Somló egyike azon régi, kultikus borvidékeinknek, ahonnan a rendszerváltás után viszonylag hamar kiemelkedő borokat készített néhány elszánt termelő, úgy mint Fekete Béla, Györgykovács Imre illetve Inhauser István. Nekik köszönhetően került vissza a borvidék az őt megillető helyre a magyar borvilágban, majd, a 2000-es évek közepe fele tűnt fel a színen az akkor új generációt képviselő, jelenleg már Tokajban tevékenykedő Takács "Hollóvár" Lajos, akinek a borairól rengeteg jó kritikát hallottam és olvastam, de sajnos sose kóstoltam.

Vele egyidőben piacra kerültek többek között Spiegelberg Stefán, a Tornai pincészet és a Kreinbacher pincészet első borai is. Azóta pedig a termelők száma egyre csak növekszik, szóval a kicsiny somlói borvidék sok felfedeznivalót rejthet a kíváncsi borisszáknak.

A tovább mögött felidézem a rögös utat, amely a pincészet borinak megismerésével telt, végül pedig rátérek a poszt főszereplőjére. 

A címben szereplő gondolat és egy emlék jutott eszembe, amikor a nagy öröm közben realizálódott bennem - egy sör shoppingolás után - , hogy a kincsek amikre leltem bizony lejárt szavidősek.

No persze e kérdés csak később jutott eszembe, miután már jól kidühöngtem magam a fővárosból induló és az otthonom a vadnyugat Mekkája felé tartó vonaton. Tudjátok szerintem Ti is, hogy az ilyen eseteknél az első, ami az ember eszébe jut az az, hogy becsaptak, átvertek és lehúztak anyagilag. Szóval a szokásos...

Ekkor tettem szert többek között az ezt a bejegyzést ihlető Szent András Sörfőde Esthajnal '17-es sörére, amiből "nagy bölcsen" helyből 2 palackkal vettem, mivel két korábbi verzióját nagyon szerettem, de erről lemaradtam. A "vicces" az egészben az volt, hogy a vásárlás időpontjakor már 1,5 éve lejárt. Egy kedves sörguru ismerősöm szerint alapvetően - mivel porter típusú sörről beszélünk - nem lehet vele gond vagyis a nagy könyv szerint jónak kell lennie. 

No és ekkor villant be egy beszélgetés emléke, amelynek helyszínéül egy győri delikátbolt szolgált és e hely mára sajnos már csak történelem. Beszélgetőpartnerem a tulajdonoshölgy volt, aki egy vásárlói visszajelzésről mesélt a craft sörök kapcsán. Az adott vevő, aki tudatosan a több palackos vásárlásai után 1-1 palackot mindig elrakott, hogy megnézze miképp fejlődik a sör, amikor túl van már pár hónappal a palackon jelzett fogyasztási dátumon. A tapasztalat a legtöbb esetben az volt, hogy ezek a felsőerjesztésű sörök nemhogy nem romlottak meg, hanem a legtöbb esetben további íz- és illatjegyek tűntek fel a korábbiak mellett/helyett. 

Mielőtt feltennétek a kérdést, a válaszom nem-nem lesz/volt szokásom lejárt söröket kóstolgatni és ajánlani illetve ez nem a Jackass hazai sörös verziója. 

A kezdeti morgolódásom átváltott kísérletező hangulatba. Habár, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor e sörtől volt bennem egy "kicsi félsz" a kóstolás előtt. Mert tény előfordult már, hogy belefutottam 1-2 napja lejárt sörbe vagy megfeledkeztem az otthoni készletről . Ez viszont egy elég merész, mondhatni őrült kihívásnak és bátorságpróbának ígérkezett. 

A tovább mögött pedig megtaláljátok, hogy hogyan is éltem meg ezt a kalandomat!

Bohemian nyár végi második hazaútja, még a megszokotthoz képest is mind oda, mind visszafelé kalandosabbra sikerült a vártnál, de természetesen nem maradhatott el a szokásos welcome home ital se, ami ha úgy alakul, mindig egy olaszrizling. 

Először is ahhoz, hogy vonattal hazalátogathasson a messzi-messzi osztrák hegyekből az utazáshoz szükséges vonatjegyet el kellett postáznom neki. Mivel, hiába oly fejlett már napjainkban a technológia és lehet online jegyet venni, majd okostelefonon keresztül mutatni a kallernak, a csodás MÁV-nál nem volt olyan opció a külföldről való hazaút könnyebb megvalósítására.

Nos miután átvettem az automata jegyautomatából az online vásárolt menetjegyet a magyar posta "gondjaira" bíztam. Jó pár nap elteltével még mindig nem érkezett meg hozzá a küldemény és Bohemian kezdett egyre feszültebbé válni. Szerencsénkre végül sógorék postaszolgálata még épp időben eljuttatta hozzá a hazaúthoz nélkülözhetetlen borítékot és végre elkezdődhetett a kalandos hazaút.

 Először volt egy kis buszos utazás a vidéki kisvárosból amit egy közepesen hosszú vonatút követett egészen Münchenig, ahol is már végre átszállhatott a kis hazánkba tartó vonatra. Természetesen korai volt a öröm és a nyugalom, mert "csak" Parndorf-ig jutott, mivel a műszaki okok miatt nem ment tovább a szerelvény.

Két opciója maradt az Én kis blogger pajtásomnak:

1. visszamegy Bécsig és más módon hazavergődik
2. felhív egy kedves ismerőst, hogy ugyan már igazán kiugorhatna érte kocsival

Végül utóbbi mellett döntött, így mire lenyugodott a nap végre hazatérhetett a vadnyugat Mekkájában lévő szerény otthonába, ahova nem sokkal később Én is megérkeztem a Neki szánt meglepi nedűvel. Ez nem volt más, mint a Sziegl pincészet 2018-as évből származó olaszrizlingje volt. ( A bor friss évjáratáról már itt meséltem )   

A tovább mögött először a pincészetről való tudnivalókkal, majd kicsit nosztalgiázva felidézem a legelső alkalmat amikor is Sziegl bort kóstoltam, végül pedig a borról való tapasztalatainkkal zárom.

Na, meg persze azt is elmesélem, hogy visszafelé miért volt Bohemian útja keserédesen szórakoztató.

A korábban már beszámolt tavaszi kóstoló után újabb hónapok teltek el mire ismét láthattuk egymást Bohamian-nel. Ezúttal végül júniusban sikerült kis időre hazalátogatnia, ami eléggé nagy rohangászásban teljesedett ki számára, de végül egy időre megpihent és leültünk a folyópartra kóstolni. Mondjuk mivel Bohemian akár már most megkaphatná az olaszrizling nagykövete titulust, úgy egyértelmű volt, hogy szívének oly kedves fajtának gyümölcséből készült borral lepem meg hazalátogatása alkalmából. Igaz nem csak a címszereplőt vittem magammal, hanem volt egy másik versenyző is, így nehéz döntés elé állítottam.

Mégpedig a nehézség oka, hogy mégis melyik legyen az amelyiket megkóstolunk? Tudom-tudom ez legyen a legnagyobb problémánk, számára viszont mindkettő szimpatikus volt, végül győzött a badacsonyi, a másik bort pedig a legközelebbi beszámolómban fogom bemutatni. Addig is titok marad, hogy mi is volt az. 

 A több mint fél év távollét után Bohemian-nek elsőre kicsit furcsa volt itthon lenni és persze többször is átszelni az országot elég kimerítő tud lenni. Tette mindezt azért, hogy minden számára fontos személyre tudjon egy kis időt szakítani. Köztük Rám is. Órák hosszat ültünk a folyóparton, ahol filozófikus beszélgetéseinket megszakítva csendben élveztük a tájat, a bort, és közben csodáltuk a természet szépségét. Majd hirtelen egy nyári zápor elől "menekülve" bekéredzkedtünk Erdő anyó fái alá és folytattuk az eszmecserét illetve a csendes tájszemlélést.

Találkozónk vége felé közeledtével ideje volt nyeregbe pattannunk két kerekű "paripánkra"  és egy utolsót csapatni a szemerkélő esőben, melyet lágy nyári szellő kísért.

 A kép alatt pedig felidézem az első alkalmat amikor Ujvári bort kóstoltam és egy könyvajánlót is hoztam Nektek!

 Sokszor hallhatjuk azt mondatot, hogy minden okkal történik velünk életünk folyamán. Ha valami nem sikerül elsőre, akkor nagy valószínűséggel még nem jött el az ideje és úgymond nincs vele dolgunk. Valahogy anno, így próbáltam hozzá állni ahhoz a gondolathoz, hogy elsőre nem tudtam a borvilágban elhelyezkedni. Majd eljött '17 nyara. Ekkor pedig egy munkahelyi baleset illetve, véletlenek sorozata okán fordult a kocka és eljött a váltás ideje. Ezeknek a körülményeknek köszönhetően ismertem meg a Bohemian-t és Sunshine-t is. Bár tény ahogy már korábban meséltem Sunshine-nal sokszor cívódtunk, de ha kellett akkor mi hárman vállt vállnak vetve közösen vészeltük át a legnehezebb ünnepi időszakokat. Hiszen saját magunkon túl csak és kizárólag egymásra számíthattunk, ez a tényező pedig egészen jól összekovácsolta a csapatot.

Emiatt is merült fel benne az a gondolat, hogy nekem nem volt "dolgom" korábban az Agnus-sal, pedig sok-sok éve már szemeztem a címszereplő elődjével, amely az első és ezidáig az egyetlen évjárata volt és 2009 szüretéből készült. Mivel 2012-ben nem volt lehetőségem szert tenni rá és akkoriban csak ábrándoztam a nagy és drágább borok kóstolásáról elképzelhetitek, azt az örömöt kedves Olvasóim amikor meghallottam, hogy lesz folytatás. Mint a kiskölyköket a karácsonyi ajándékok, úgy feldobta a napomat ez a hír. Ezután izgatottan számoltam vissza a hátralévő időt addig míg el nem érkezett a várva várt pillanat és végre keresztezte boros utamat eme tétel. 

A laza hangulatú kötetlen kóstolóra egy kellemes délutáni napon került sor, amikor is a címszereplő volt az aminél felkaptuk mindannyian a fejünket, mert annyira kiemelkedett a kóstolt sorból. A tovább mögött pedig megtaláljátok, hogy milyennek is találtuk ezt a minden szempontból különleges merlot válogatást.

A "rendőrsztori folytatódik" helyett, korona krónikák part 3-al jelentkezünk (Ami igazából 2 lenne, ha a kóstolási dátumokat vesszük, no de ki törődik ilyen apróságokkal...). 

A bor a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja a B.W.S. borblog, melynek feladata izgalmas, új borélmények megosztása, új borok, új feltörekvő pincészetek felkutatása és, hogy eljusson oda ahol még borissza nem járt...

( Természetesen az előbbi mondatot olvasva, kötelezően a háttérben felsejlik a Star Trek: Az új nemzedék főcímzenéje...legalábbis Számomra  )

Hajónapló: Csillagidő -303851 avagy 2020 november 5 estéje (egy héttel a kijárási korlátozás kihirdetése előtt)

-Újból ott vagyunk ahol a part szakad?

-A történelem valóban megismétli önmagát?

Ja igen..

Nos ilyen és ehhez hasonló gondolatok között került sor egy újabb virtuális meeting levezénylésére egy laza csütörtök este és közben Weninger pincészet 2017-es  alap kékfrankosát kóstolgattuk. Akkor még csak nem is sejthettük, hogy pár hónappal később 2021 márciusában tényleg megismétlődik, majdnem pontosan 1 év elteltével a szinte teljes lock down és újra oda jutottunk ahonnan indultunk. Szinte szellemvárosba illő kihalt utcák, egyre mélyebbre süllyedő letargikus nemzet és siralmas társadalmi kommunikáció.

A kép alatt már egy sokkalta pozitívabb élményemről szóló beszámolóval folytatom.  

 Ahogy az Oremus Mandolás vertikális kóstoló beszámolójában írtam, semmi sem állandó. Ahogy telik az idő, mi is változunk, fejlődünk, alkalmazkodunk. Mindezt azért hozom fel, mert ha nekem valaki bő 3 éve azt mondja, hogy a lektorom Sunshine születésnapját közösen fogjuk ünnepelni azt az illetőt nagy valószínűséggel képen röhögöm.

Mivel, hogy is mondjam, hát sokáig nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de talán a legjobb szó rá az, hogy "gyilkoltuk" egymást. Ez persze korunkban sok helyen előfordul, de a köztünk lévő pár év igazi generációs szakadékot jelentett és viták sorozatát képezte (Pedig nem is vagyok olyan öreg... ) Ennek a viszálynak a szenvedő alanya és az aki két tűz közé került pont szegény Bohamian volt. 

De, ha  kicsit körbetekintek a világunkban akkor sokszor vagy ez megy amit fentebb írtam az emberek között vagy ahogy a Bakó Ambrus borának bevezetőjében írtam, az álarc viselés és a felszínesség. 

A tovább mögötti beszámolómat stílusosan, a Duett-el indítom, majd rátérek a Sunshine által kóstolásra ítélt spanyol borra, amelyet Bohamian-től kapott még '19 decemberben, mielőtt sógorékhoz indult volna felfedezőkörútra.

Állandóság, hmm ízlelgetem e szót, melyet hallván sokan megrettennek, megriadnak. Létezik egyáltalán olyan, hogy állandóság? Marcus Aureliust idézve: "A világ változás, az élet felfogás dolga." . Igazából ha kicsit figyelmesek vagyunk semmi sem állandó sem mi, sem a környezetünk, de még a borok sem maradnak az idő előre haladtával ugyanolyanok. Minden változik életünk során, de ez normális. Viszont vannak állandó értékek, amelyek megőrzése korunkban nem kis kihívás. Nem is kell messze mennünk elég csak a közelmúlt eseményeire visszagondolni, amikor folyamatosan változik minden és olyan élethelyzetbe kerültek sokan, amire nem voltak felkészülve. Ebből adódik is a kérdés, hogy mi az ami állandó? A válasz az, hogy semmi és igazából egy illúzió az amitől sokan rettegnek. De ha van egy belső állandó iránytűd, amibe tudsz kapaszkodni ilyen és más krízishelyzetben az életed során akkor már nagy baj nem történhet.

Ha az Oremus pincészet szóba kerül, akkor mégis az állandóság jut róla eszembe. De itt nem arra gondolok, amire sokan gondolnak és e gondolat gúzsba köt ezáltal kizárja a fejlődést és egysíkúságot eredményez. Hanem, aminél van egy biztos pont, ami/aki a stabilitást jelképezi. Jelen esetben e szerepet a borász id. Bacsó András tölti be, aki az Oremus kezdeti éveitől jelen van a borászat életében. Amellett, hogy folyamatosan hozta az elvárt színvonalat képes a finomhangolásra , a megújulásra és a fejlődésre is. Kíváncsian várom a pincészet milyen irányban fog változni azzal, hogy lassan visszavonul. (Közben már be is jelentették, hogy tényleges visszavonul mivel megtalálták az utódját Kindl Róbert személyében)

Még tavaly márciusban mielőtt mindenki begubózott volna meghívott voltam egy vertikális kóstolóra, amelynek főszereplője az Oremus Mandolás volt. Őszinte leszek egészen a kóstolóig nem voltam valami nagy rajongója ennek a bornak és nem is értettem a körülötte lévő rajongást. A pincészettől általában időről időre a szamorodnit vásárolom, amely a hazai édes szamok között szerintem best buy vételnek számít . A kóstoló után nyert értelmet minden és  mondhatni megvilágosodtam, hogy mindig túl korán kóstoltam eme bor aktuális évjáratait az évek során. 

 A tovább mögött olvashatjátok tapasztalataimat.

A Covid-nak köszönhető nagy bezárkózás után elsőre furcsa érzés volt a nyár folyamán ellátogatni a fővárosba egy rendezvényre. No, nem mintha híján lettem volna a kóstolóélményeknek, de ahogy minden kicsit belassult, lecsendesedett, úgy Én is visszavettem a tempóból. Mondjuk ez az érzés még fokozódott a főváros felé tartó utam során, ami kissé disztópikus hangulatot keltett köszönhetően a vonaton helyet foglaló maszkos utazóknak. De leszámítva a "szájkosarat"( ahogy egy kedves ismerősöm nevezi) körbetekintve minden ugyanolyannak tűnt. A nagy többség az okostelefonba belesüppedve bámult ki a fejéből. Sehol egy könyv, újság vagy keresztrejtvény, csak a síri csend uralta a vagont.

 Nos, az egész utam nem másnak köszönhető, mint a '19-es év felfedezettjének (legalábbis számomra) a SanzonTokaj-nak, a pincészetnek hála figyeltem fel az eseményre. A rendezvényre a változékony időjárásnak hála, a Haris Park kertje helyett a báltermében került sor. Ez viszont legalább olyan szemet gyönyörködtető helyszínnek bizonyult, mint amilyen maga a kert.

A kóstolón résztvevő pincészetekből a szűkös időtartam miatt (kb 2 órám volt a vonat miatt) szelektálnom kellett, így a blogon már szerepet kapott Sanzon, Sándor Zsolt borain túl, sikerült a Sziegl pincészet portfóliójában is kicsit elmélyedni.

A tovább mögött pedig ettől a három pincétől válogattam pár, számomra ígéretesnek talált bort.