No miután fény derült a nagy rejtélyre, hogy miért is volt Bohemian hűtő nélkül átveszem tőle a szót és részben az Ő közreműködésének köszönhető első Gemischter Satz élményemről írok, amelyet szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően együtt élhettünk át. 

Mint, a születésnapi beszámolóban már írtam, nem voltak jó kilátások novemberre, hisz amellett,hogy le kellett mondanom egy nagyon várt kóstolót, egy másik (beaujolais témájú) kóstoló is lemondásra került, melyet a fővárosban rendeztek volna.  Így esély, hogy a rendezvény után a fővárosban sétálgatva beszerezzek egy Gemischter Satz-ot - ha már Bohemian annyit áradozott róla Nekem  - tovaszállt.

Majd, mivel épp Krisztusi korba léptem, Bohemian megsúgta egy másik hozzám közel álló személynek - aki tanácsot kért Tőle - , hogy mivel is tudna meglepni engem e jeles alkalomból. Tudtam, hogy valamit kapni fogok, mert elszólta magát az én kedves barátom, de amiről fogalmam se volt, hogy egy kis team-up volt a hátam mögött. Nagy meglepetés ért, amikor megérkezett a futár és hozta a csomagot. Mivel a doboz oldalán egy burgenlandi termelő neve szerepelt rögtön tudtam, hogy bor lesz benne. Nézegetem, próbáltam megsaccolni a súlyát, mert pehelykönnyű volt a doboz, de még nem bontottam ki bármennyire is furdalt a kíváncsiság. Felhívtam a barátomat, akinek a nevére szólt a csomag, mivel félálomban volt éppen nem kapcsolt rögtön és elkezdtem kibontani szép lassan. Majd egyszer csak felkiált  "Állj! Ki ne nyisd, ne nyúlj hozzá, rögtön ott vagyok Nálad" . Nos a csomag kibontása után kissé megszeppenve nézegettem gyűjteményem legújabb darabját, amely nem volt más, mint a címszereplő a Pfaffl Gemischter Satz Harmony 2018!

A kép alatt pedig már a borról szóló tapasztalatainkkal folytatom.

Folytatjuk utunkat a balatoni vörösek világában, de most az északi parton kalandozunk. Korábban már kifejtettem, hogy miért zárkóznak el sokan a Balaton vörös arcától, így ebbe ismételten nem mennék bele. De most indul a "balatoni gyors", délről az északi part felé vesszük az irányt.

Vannak dolgok, amiket sose fogok tudni megérteni az emberi jellemben. Azért jutott ez eszembe, mert nem is oly rég egy fórumon az egyik vadkeleti borászt elég rendesen meghurcolták. Egy semmit mondó képet látva dögivel megjelentek az interneten uralkodó névtelen trollok, mondván, hogy a  szőlő java részét vásárolja  és abból készíti borait és még sorolhatnám, de nem fogom, mert elég alpári stílusban folytatták.

Felmerült bennem a kérdés, hogy ezt merő gonoszságból csinálták vagy ennyire primitívek? Netán a kettő együtt? Mivel attól, hogy valaki a mai bortermő területek hatalmas árai miatt, ahelyett hogy területet vásárolna inkább jó üzleti kapcsolatot alakít ki egyes szőlősgazdákkal, így mindenki jól jár. Emellett pedig a megmaradt pénzét a borász pincészetének fejlesztésébe tudja beleforgatni, legyen az design, erjesztő/érlelő eszközök fejlesztése, netán a vendégek marasztalása céljából kialakított étterem illetve szálláslehetőség biztosítása.

Nincs ez másképp a most szereplő pincészetnél sem. A 2,5 hektárnyi saját terület, valamint sok szőlőtermelő családdal jó kapcsolatot ápol a borász és egyben a pince tulajdonosa, Szabó Gyula. Volt szerencsém vele találkozni, még a Borászok borásza rendezvényen és egészen különleges élménynek éltem meg. Találkozásunkkor feszülten figyeltem minden szóra, amit mondott a borokról. A megtermett megjelenés, az erőteljes kisugárzás és a visszafogott már-már szinte halk beszéd mégis képes volt a körülöttünk lévő zsivajt elnyomni.  Nem tudom, hogy a Sors összehozott-e már Titeket kedves Olvasóink, olyan személyekkel akik amellett, hogy halkan teszik a dolgukat, közben árad belőlük az alázat.  Én ilyennek éltem meg ezt a találkozást.

Feleim,

Ha még nem ocsúdtatok volna fel a legutóbbi történetemből, vagy kínzó viszketésként feszít titeket a nyitva hagyott kérdés: Miért is nincs most hűtőm? , örömmel jelzem nektek, hogy a kalandok folytatódnak és egy újabb finomságot bemutatva mesélek nektek életem epizódjaiból.

Feleim,

rég volt tán igaz sem volt, hogy tollat /billentyűzetet fogtam, abból a nemes célból, hogy kiadjam magamból azt ami bennem van. Nos, meglepő, de nem a romlott szendvicsre gondolok, amit a jelenlegi hűtőszekrény nélküli napokban sikerült elfogyasztanom. ( e titok a regény végén derül csak ki, úgyhogy nosza..olvass tovább!) Nem, ennél magasztosabb eszmék és gondolatok késztettek arra, hogy poharat és pennát ragadjak. Mi több, rögtön két borral is előrukkolok nektek, visszatérésem örömére. Keine Panik, a két bor kóstolása között tartottam egy (hónapnyi) lélegzetvételnyi szünetet, mert hát érték a mérték és több nap, mint kolbász (by édesanyám) na meg nem a szándék, hanem a fontos! :D

A szuper az, hogy bár a két nedű kóstolása között is és azok publikálása között is eltelt azért jócskán idő, a jelenlegi világunk zajlása csodás lehetőséget ad arra, hogy mesém tartalma mindkét bor esetében, még most is tökéletesen aktuális legyen. Hiába a napi szintű új változásoknak /változtatásoknak (nem tudom észrevettétek-e ) , mégis jelen van egyfajta ciklikusság.

Bezár-kinyit, fél-megnyugszik, bezár-kinyit, fél-megnyugszik és így tovább. Azt hiszem nem kell ezt tovább részleteznem. Inkább rátérek az élménymegosztásra.

A két tételről annyit elöljáróban, hogy azonos borfajta, de két pincészet és két különböző stílus. Nos barátaim ez a két különböző stílus pedig valami elképesztő módon passzol a két hozzátársított történetem fajsúlyához is. 

Alaptézis 1: Nincsenek véletlenek ;)

Nem találtunk rá különösebb okot, csak koccintsunk egyet virtuálisan. Kellemesen beszélgettünk, fröcsögtünk a politikáról, nevettünk, filozofáltunk és pletykáltunk órákon át.

 A bor, amelyre választásunk esett egy nagy akció közepette tettem szert, majd amikor hírét vettem, hogy Bohemian a nyár elején hazalátogat rögtön helyet kapott egy hatos csodapakk-ban, tehát a welcome home csomag részévé vált egy kísérőlevél és kicsomagolási útmutató mellett.

Idézek a kicsomagolási útmutató Késára szóló részéből:

"A másik oldalt a Késa Sauvignon Blanc - Viogner 2019-es körhintás paripája bukkan elő. Képzeld, ez egy olyan SBL domináns cuvée, amely még Sunshine-nak is tetszett. Amúgy a címke, miatt esett rá a választásom (mer széép :D ) , mert lelki szemeim előtt látom, ahogy a körhintán nyeregbe pattansz, mikor már nem vagy szomjas és rázendítesz valamelyik régi nagy slágerra" - Halkan megjegyzem csak, hogy értsétek kedves Olvasóink, míg Bohemian a chardonnay-val áll hadilábon, addig Sunshine-nak a sauvignon blanc az, amivel nehezen tud megbarátkozni. - Személy szerint e körhintás kalandot Janis Joplin örökzöld dalával a Piece of My Heart-al tudnám elképzelni. Ezt a dalt sokan feldolgozták, köztük Joss Stone is, akinek örömzenéjét mindig szívesen hallgatjuk Bohemian-nal. Legalul megtaláljátok dalt, de a hallgatása közben azért legyen egy kis "lélekbalzsam" is a kezetekben!

Az utolsó pillanatokban állt össze a csomag, mert egy igazán egyedi, különleges nedűkkel szerettem volna meglepni az én kedves blogger pajtásomat. De igazából amivel bajban voltam az a levél és az útmutató megfogalmazása, majd önmagamhoz képest szép papírra vetése volt. Mint, ahogy már korábban meséltem ismét akadt egy olyan éjjel amikor is megvilágosodás ért és kész volt a "mű". 

Eltelt pár hónap, amikor is végre időt tudtunk szakítani erre a borra és ismét egy online "karantén" kóstoló keretében közösen megkóstoltuk.

 A kép alatt pedig már a borról szóló tapasztalatainkkal folytatom.

Még tavasszal, amikor több hónap után először láthattuk és hallhattuk egymást Bohemian-nal, kapva kaptunk az alkalmon leteszteljük a címszereplőt, miképp változott a pár hónapos palackos érlelés során. Bár már decemberben, mielőtt elutazott volna, eldöntöttük, hogy az internet segítségével közösen kóstolunk, de a technika kisördöge sokszor kibabrált velünk és csak teltek-múltak a hónapok. De, mint látszik, végül csak összehoztuk és bár számomra elsőre furcsa élménynek tűnt, így kóstolni egy bort, kis idő elteltével már olyan volt, mintha ott lett volna mellettem. Majd, ahogy egyre fogyott a bor és kezdtünk elálmosodni, csillogó szemmel, arcunkon egy félszeg mosollyal szemléltük egymást, élveztük a pillanat varázsát, a csendet illetve azt is, hogy közel fél év után, még ha csak online is, de ismét látjuk a másikat.

A személyes bevezető után, de még a bor előtt, akadt egy másik gondolatmenetem, ami mellé könyvajánlás is párosul.

Nagyon érdekesnek és izgalmasnak találom, hogy egy-egy személy az adott életpályáról/életútról, ha elég bátor és van benne kurázsi belevág egy addig számára ismeretlen világba. Teszem azt, mint jelen esetben a borkereskedés világából a borászatalapításba, borkészítésbe vagy azon másodgenerációs borászaink, akik alapvetően más pályára készültek, de amikor döntés előtt álltak vállalták a nehéz és váratlan örökséget. Persze, kis hazánkban akadnak olyanok is, akik világlátott üzletemberként vágtak bele a borkészítésbe, borászatalapításba, de olyan is van, aki a csúcsgasztronómiát hátrahagyva, a kereskedelem felé fordulva, majd végül nevét adva, piacra dobott egy komplett borcsaládot.

Hogy kapcsolódnak össze, akiket felsoroltam?

A válasz pofonegyszerű. Ezek az emberek, bele mertek vágni valami újba. "Jó oké", mondhatjátok kedves Olvasóim, hogy megvolt az anyagi hátterük és ez a kis embernek nem adatik meg. De szerintem ez sokszor csak kifogás, amelyeket azért mondunk, hogy leplezzük félelmeinket, ami az ismeretlentől vagy az esetleges jövőbeli kudarc bekövetkeztéből fakad. Még amikor pár évvel ezelőtt állandó éjszakásként dolgoztam, sok olyan emberrel hozott össze a sors, akik valamiért, még ha jött is a lehetőség nem ragadták meg, mert ami volt, az volt a biztos. Többségében már 40-50 feletti családanyák akiknek, természetesen több oknál fogva is sokkal rizikósabb lett volna a váltás.  Pedig az állandó éjszakai, nehéz fizikai munka miatt, előbb-utóbb a testünk mindnyájunknál jelezni kezd. Nekem jelzett és vettem a lapot, hogy itt az idő váltani, de ők ezt sajnos nem tették meg, amit nagyon sajnálok. Mindezt nem azért írom, mert pálcát akarnék törni felettük, ohh dehogy. Bevallom, annak ellenére, hogy olyanba kezdtem bele, ami a szenvedélyem, mégis volt bennem egy kis kezdeti félelem, némi bizonytalanság, hisz ismeretlen terepre tévedtem. De, mint látszik alkalmazkodtam az új dolgokhoz és folyamatosan fejlődök.

No és ehhez tökéletesen passzol a könyv, amit a figyelmetekbe ajánlanék. Ami nem más, mint Beke Csilla - Akik elmentek péknek című gasztrókönyve. Szerintem azért illik a fentebb megkezdett témába, mert a könyvben szereplő pékek az élet egy teljesen más szegmeséből vágtak bele a kézműves pékségeik alapításába illetve a kenyerek és egyéb pékáruk sütésébe. De, még azt is elárulom, hogy miként jutott ez eszembe és, hogy jobban megértsétek a kapcsolódási pontot a borok és a könyv világa között. Ide kattintva olvashatjátok a Borsmenta interjúját, melyet a pékség megnyitásakor készítettek és bár tény, hogy maga a cikk szereplője nem szerepel e könyvben, mégis mintha megvilágosodás ért volna.

Nos, adott egy fiatal másodgenerációs borász, aki a tanulmányai befejeztével hazatérve a saját útjára lépett és péknek állt.  Csak remélni tudom, hogy sokszor fogok még hasonlót olvasni a jövőben és egyre többen kezdenek belevágni abba, amire igazán hivatottak!

Most pedig a tovább mögött következzék a várva várt kóstoló beszámoló!

Az idei november senkinek se kecsegtetett túl sok jóval. Az új rendelkezéseknek köszönhetően, egy bő féléve a boros baráti társasággal tervezett és az általam levezényelt tokaji kóstolót kénytelen voltam lefújni, ez pedig eléggé elkeserített. Szerencsénkre vigaszul tartottunk egy kis létszámú születésnapi kóstolót, mivel a blog legújabb tagjának és Nekem egymást követő napra esnek ezen jeles alkalmak. Őszintén szólva idejét sem tudom, hogy mikor ünnepeltem meg a saját évfordulómat (talán 12 éve?), mivel nem szokásom, de most bevallom jólesett. Lehet, hogy ebben közrejátszott az egyre inkább beszűkülő világunk is.

Viszont "hála" az este 8-tól kezdődő kijárási korlátozásoknak, kénytelenek voltunk két napra elosztani a borokat.

Az első nap a házigazda szerepét is betöltő Freja-val, csak a Barbárt néztük meg, mert bő 1,5 óra állt csak a rendelkezésünkre. De még, így is elég kapkodósra sikerült a kóstolás és természetesen nem értem haza kereken 20:00-ra. Fortuna viszont kegyes volt hozzám és nem találkoztam lesben várakozó és büntetéseket nagylelkűen és jó szívvel osztogató/fosztogató egyenruhásokkal. (Sanszos, hogy túl sok Sziki Szökevényt néztek a fejesek, mert a Szolgálunk és védünk helyett a filmben elhangzó Dorgálunk és félünk lehet már mottójuk a rend éber őreinek.)

Másnap pedig adtunk a la dolce vita életérzésnek és régóta dédelgetett olasz borokat kóstoltunk. Tény bár korábban kezdtünk (bő 2 órával), de elég nagy tempóval kellett hazatekernem. Szerencsére kereken este 8-kor léptem be szerény otthonomba, így végül csak sikerült teljesíteni állampolgári kötelességemet!

A tovább mögött pedig már a borokkal folytatom!

Az emberiség elég sok negatív személyiségvonással rendelkezik, ki ilyennel, ki olyannal. Van aki felszínes és álarcot visel, mások egymást "gyilkolásszák", a harmadik meg túlzottan előítéletes és még sorolhatnánk.

Ahogy az alrovat egyik korábbi részében bemutatott rozénál, úgy most is volt némi előítélet, de itt a technológiai háttér és pár korábbi kevésbé jó kóstoló élmény volt az ügy hátterében, nem pedig a sznobizmus.

Ezek a korábbi, finoman szólva nem túl pozitív borkóstolások egyfajta rossz beidegződést eredményeztek.

Igazából az életünk bármely területén szerzett egyetlen rossz benyomás vagy élmény miatt, sokszor akarva akaratlanul előítéletesekké válhatunk. Komolyan gondolkozzunk el kicsit azon, vajon hol alkalmaztuk ezeket eddigi életünk folyamán? Nálam már megesett a boros témán túl, hogy zenészek, színészek egy-egy gyengébb alkotása/alakítása után hibás következtetéseket vontam le és később kellemes meglepetés ért tévedésemet illetően. De a hétköznapi embereknél is volt, hogy tévedtem. Mert miből indulunk ki alapvetően? Abból, hogy ha Ő ilyen/olyan volt, akkor a hozzá hasonló is tuti ugyanolyan. Természetesen nem is tévedhetnénk ennél nagyobbat!

Az Én bölcs blogger pajtásom (hmm ugye milyen jól hangzik, hogy Bohemian, a bölcs? ) egy beszélgetés során, ismét sok okosságot mondott nekem:

Az emberiségnek ez egyfajta "széria hibája". Ha végigtekintünk fajunk történelmén, állandóan jelen volt ez a tulajdonság és a legnagyobb zűröket okozta, csak azért mert a másik másmilyen, ez pedig a legtöbbször nem tetszik elsőre. Ha pedig ez még a butasággal párosul.. voilá, kész is a recept. Tényleg alapprobléma, ami a mai világban is ugyanúgy jelen van. Persze, lehetne egyből tömegesen kezelni, de a csúf igazság az, hogy ezt első körben mindenki egyéni szinten tudja letenni. Majd, amikor rájössz, hogy amit adsz, azt kapod vissza, ha te ítélkezel, akkor az élet oda rakja eléd, hogy "Nosza, próbáld akkor meg, ha te jobban tudod csinálni". Majd, ha ezeket észreveszi már több ember és átbillen a mérleg nyelve afelé, hogy valóban "ne ítélj, hogy ne ítéltess", akkor lehet egy szebb világot fogunk megélni. Ez sem hiedelem kérdése. Amilyen energia kiáramlik belőled, csak azonos szintűt tud vonzani. Ha ez ítéletekkel, kételyekkel és rosszindulattal teli, akkor bizony nem meglepő, hogy az is jön vissza. Ha bárki picit is belenéz a saját életébe tuti, hogy talál ilyen példát.

Ezen gondolatok után nincs más hátra, minthogy a kép alatt rátérünk a mai poszt főszereplőjére, ami nem más, mint a Weninger Rózsa Petsovits 2019!

A St Andrea borainak címkéje és az elnevezése szerintem első volt a hazai borvilágban, amelyek palackjai üzenetet szimbolizáltak. Nincs mit szépíteni és nem is tagadom, még számomra is megnyerő az e fajta kommunikáció, mert valljuk be, olyan jó érzés egy-egy ilyen szép üzenettel rendelkező palackot, mint Áldás, Örökké, Boldogságos, Ajándék, Csakegyszóval, Valóban méltó vagy, jelen posztunk sztárja a Szeretettel-t ajándékként adni/kapni. Ezek az apró üzenetek nagyon jól közvetítik a mondanivalónkat és az örömet, amelyet másoknak tudunk szerezni.

Bár lehet, sok emberrel nem fordult még elő hasonló, de néha, amikor rápillantok egy-egy St. Andrea címkére elfog egyfajta lelki nyugalom. Mintha áthatná őket a készítőjükből áradó lelki béke és felruházta volna borait az energiájával. Sokat töprengtem ezen, hogy van-e értelme egyáltalán a mondanivalómnak, míg végül ismét Bohemian volt az, akihez fordultam és nálam sokkalta bölcsebben megfogalmazta.

Engedélyével, most Veletek is kedves Olvasóink megosztom a gondolatait:   

"Minden energia és rezgés. Amivel foglalkozol, amit megalkotsz (legyen az egy étel akár egyszerű példaként) abba beleteszel magadból is. A figyelmedet=energiádat.

Maradjunk a példánknál. Ma mi szokott lenni? Modern anyuci neki áll főzni, közben szól a rádió, megy a tv, a receptet a netről nézi, és még a telefon is pittyeg. Szóval szétszóródik a figyelme. Ez az egyik. A másik, nemcsak hogy szétszóródik, de még indokolatlan gondolatokat is ébreszt benne (ami általában nem pozitív szokott lenni) értsd.: jönnek-mennek a hírek, benne gerjesztődik a feszültség. Az egyik kezével kavargatja az ételt, a másikkal mar törölgeti a pultot és szétforgácsolódik az energia. Ez a feszültséggel és kapkodással teli dolog megy bele a kajába. Aztán csodálkozik az ember hogy hmm hát ez nem olyan lett, mint amire számítottam. Anyáé/nagyié valahogy másabb volt.. és valóban másabb volt. Ugyanis a nagyi egyszerre egy dolgot csinált. Ha főzött, akkor csak azzal foglalkozott. Ha sütött, csak azzal. A plusz benne, hogy ráadásul közben neki nem azon járt az agya, hogy uh vajon melyik semmirekellő nyeri meg a választást, jajj csak le ne merüljön a telefonom, basszus miért ez a zene szól.. stb. Hanem arra gondolt a legtöbb esetben, hogy főz. Esetleg eszébe jutott az édesanyja, ami szeretettel töltötte el. Arra gondolt, hogy szeretettel süti a pogit a gyermekének, unokájának és hogy fognak neki örülni... Ő is belevitte a figyelmét, de teljesen mást, mint amit ma (nem)szokás. Ő pozitív, értékes, építő energiát vitt bele. Mondhatni belegyúrta a szeretetét. Ma már inkább a destruktív, jajj csak összedobok valamit gyorsan-kaják a jellemzőek.

Ez pedig igaz mindenre, amit csinálunk. Akár a borkészítésre is, igen megnyilvánul a borász minősége abszolút. Ez nem hit kérdése. Ez tény. Energiaáramlás. Amit nem látsz, de mégis érzékelsz. Ezért lenne fontos minden egyes cselekedetünknél odafigyelni a gondolatokra és a figyelmet a pozitívra fordítani, mert akkor azt építed. Ha megfigyeled, az egész világ a figyelmedet kívánja elvonni a te saját életedről. Még amikor azt hiszed, hogy nem, akkor is. Kifelé húznak, hogy magadra ne nézz és ne gyere rá ezekre. Különben nem működne a félelem és aggódás alapú rendszerük."

Bohemian még két dolgot ajánlott: egy filmet és egy kísérletről szóló cikket. A film címe Social Dilemma és a face, google, twitter, insta youtube volt dolgozói nyilatkoznak a közösségi média mindennapos hatásáról. A cikk pedig akkor jött képbe, amikor a St Andrea címkéiről beszéltünk és arról, hogy milyen üzenetet közvetítenek. Ha érdekel titeket akkor, itt elolvashatjátok.

A tovább mögött pedig már a borról való tapasztalataimmal folytatom.

 Ha azt mondom, hogy a magyarok egy igencsak borúlátó nép, akkor azzal szerintem nem túlzok. Valahogy bennünk nincs meg az, ami például az olasz népnél megvan és amit én La Dolce Vita életérzésnek nevezek. Direkt használtam többes számot, mert magamat nem is borúlátónak, sokkal inkább cinikusnak tartom. Ahogy jelen volt például a  2000-es Weninger-nél egészen a bontás és a kóstolás pillanatáig, úgy az élet más területein sokszor előjön ezen tulajdonságom. De vallom, jelenlegi fejemmel és élettapasztalatommal, inkább legyek cinikus, mint naiv, mert az előbbi esetnél, ha meglepetés ér, maximum kellemesen csalódok. Ha viszont túlságosan naiv az illető, akkor bizony nagy a pofára esés lehetősége. Amúgy a megfelelő irány valahol a kettő között van. Szóval adott számomra a feladat az önfejlesztés terén!

Persze senki sem tökéletes, de elgondolkoztam: vajon ez a negatív életszemlélet, ami ránk annyira jellemző egyáltalán a saját élettapasztalatunkból adódik vagy inkább a felmenőinknek köszönhető? Ami tudatos vagy sem nem túl szerencsés a végkifejletet tekintve. Vajon ez már születésünktől belénk van kódolva? ( Jó, tudom kezdek átmenni sci-fibe... ) Mondjuk tény, hogy az elmúlt több mint 100 évben nekünk magyaroknak bőven kijutott az úgymond balsorsból. Ha kicsit végiggondoljuk, akkor minden generációban történt valami törés, ami meghatározta elődeink további életét. Ez pedig csak halmozódott és halmozódott, amíg el nem érünk a jelenbe.

Azt amúgy már a gondolatmenetem elején helyből kizártam, hogy a mai rohanó világunk az oka. Mivel más nemztek tagjain, mikor olykor-olykor találkozok velük, ritkán látni. Mondhatnátok, hogy persze, mert álarcot visel, hogy elfedje! De még ha az lenne rajta akkor is valami mást tükröz a testbeszéde, az egész lénye.

Ha a nem is oly távoli tavaszra visszatekintünk, a mi népünk szerencsés volt az olaszokéval ellentétben. De ők, elnézve a neten keringett videókat, mégse keseregtek, hanem próbálták a közös erővel megszépíteni a négy fal között eltöltött napjaikat. Például Firenzében egy operaénekes a Nessun Dormát énekelte az erkélyéről, ami egészen elképesztő volt számomra. (A beszámolóm legvégén megtaláljátok a videót). Nos kedves Olvasóim: Szerintetek, ha idehaza lett volna ilyen mi történt volna? Szerintem jó esetben csak anyázás, rosszabb esetben a rend éber őreit ráhívnák az emberre. Hát ilyenek vagyunk mi magyarok, de vajon az eljövő nemzedékeknek is ilyen életet szeretnénk? Hiszen a változáshoz való út kezdeti lépéseinek megtétele csak rajtunk múlik!

Ezzel el is értünk gondolatmenetem végére és a mai napra szánt borokhoz. Mindkettő Dél-Olaszországból érkezett, bár eltérő borvidékekről és más fajtákat rejt a palack, de mindegyik bor a 2015-ös év gyümölcsét tartalmazta.

Nem is oly rég, olyan szerencsés helyzet adódott, hogy egy újabb ifjú borkedvelőt ismerhettem meg, aki elindult a tudatos borkóstolás hosszú rögös, de ugyanakkor kalandos útján. Érdeklődve és örömmel szemlélem, ahogy felfedezi ezt a világot. Bevallom jó érzés látni, ahogy elcsodálkozik egy-egy boron vagy azt az örömöt amikor beazonosított egy illat vagy ízjegyet. Szinte már-már nosztalgikus hangulat kapott el, remélem még sokszor fog ilyen előfordulni velem, olyan jó nézni a kezdeti lépések megtételét.

A magánéleti szálról most ennyi és kezdődhet a szakmai "okoskodás".

Azon törtem a fejemet a kóstoló után, hogy lassacskán, ha kicsit körbenézünk a hazai borpiacon, akkor évről-évre egyre több olyan borászunk akad, akik a rozé egy új oldalát szeretné megmutatni. Akár azt is mondhatnánk, hogy rosé forradalom küszöbén állunk. Persze a trendek jönnek és mennek, de mindenesetre dicséretes, hogy a borok ezen kissé lesajnált ágát felkarolják a termelők és valami egyedit alkotnak. Amúgy, szerintem hiába van (szerencsémre) egyre több ilyen tétel a polcokon, amíg a fogyasztói fejekben nincs rend, addig ezen forradalom nem teljesedhet ki. Bukásra nincs ítélve, mert ezeket a borokat a csúcséttermek és az értő/szofisztikált vásárlói réteg rendre felvásárolja. De olyan jó lenne, ha már csak elvétve hallanám (főleg a laikusabb személyektől), hogy "egy rosén mi kerül ennyibe?...". Talán utópikus és lehet naiv gondolat, de szeretném, ha eljutna oda a hazai borfogyasztói réteg, hogy nem nézi le a borok eme kategóriáját. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy háttérbe szoruljanak a tucat rosék és persze a termelői részéről is akarni kell a változást! Hogy egyre több olyan rosét alkossanak, amik azt a bizonyos "aha" kóstolóélményt adják, amit egy fehér vagy vörösbor esetében már oly sokszor megtapasztaltunk.

A címszereplőre rátérve az alrovatunkat anno provance-i rosékkal kezdtük és a mai nap olyan hazai borra találtunk a beszámolóm sztárjában, amelyet egy vakteszt provance-i borsorba személy szerint Én becsempészném kakukktojásként. 

Valahogy úgy érzem, hogy amikor a balatoni vörösek van szó, legyen akár az északi vagy a déli partról, nehezebben érvényesülnek illetve méltatlanul hanyagolva vannak a hazai vörösbor piacon a Villány-Szekszárd- Eger triumvirátus uralma alatt. Természetesen itt is van üdítő kivétel, elég csak az Ikon pincészet Evangelista Cabernet Franc-jára vagy a Konyári Loliense-re gondolni, melyek igencsak nagy népszerűségnek örvendenek. De, hát mint tudjuk kivétel erősíti a szabályt! Annak okairól, hogy miért vannak ennyire méltatlanul hanyagolva a balatoni vörösborok lenne pár tippem, amit meg is osztok veletek.

Tehát, amikor az ebből a borrégióból készült borok szóba kerülnek elsőre sokaknál a lazább vagy teltebb fehérborok illetve a rosék jutnak eszükbe. Ha felhozzuk témaként, hogy azért van ott vörös is, sokan felhúzzák az orrukat és csak annyit mondanak:  "Azt nem szeretem, mert  túl savas" . Őszintén szólva e mondattal ki lehet engem kergetni a világomból, mert a sav az szükséges ahhoz, hogy élvezhető legyen a bor. Mindegyik borban van, max fel se tűnik. Tény van amikor esetleg túl korán kóstolunk meg innen egy bort, akkor itt a legtöbb esetben a sav tűnik fel és nem az integrálatlan tannin, ami inkább az 3 domináns vörösboros borvidékeinkről kikerült nedűknél fordul elő. De olyan is van, hogy valaki a sav miatt nem szereti a Balaton veres arcát, de a szicíliai,piemonti, toszkán borokat pedig igen, ami furcsa. Mégpedig azért, mert onnan is bőven akadnak jósavú borok, amik hasonlóságot tudnak mutatni ezen borokkal. Tehát akad itt némi ellentmondás, amit nem értek és nagy valószínűséggel nem is fogok tudni megfejteni. 

Most pedig térjünk rá az eseményre, ahol volt szerencsém megkóstolni boros utam során először a Tulipánt. 

Az egyfajta szabályrendszerben élő, személynek, mint amilyen Én vagyok, aki mindig mindent próbál alaposan átgondolni és körbejárni a dolgokat, néha furcsa, ha rögtönözni kell. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne lett volna rá példa, de igyekszek mindenbe némi precizitást vinni. Mivel egy 4 tételes sort kellett összerakni, amelyek teljesen más ligában játszanak igyekeztem valami rendszert vinni ebbe is, hogy valamelyes harmonizáció legyen a borok között. A rögtönzött borsor  végül csak pár órával a kóstoló előtt lett véglegesítve. Egy volt előtte fix, hogy a Montes Outer Limits Sauvignon Blanc friss évjárata benne lesz a kóstolásra ítélt borok között.

Kezdjük egy rövid és gyors összefoglalóval a sorban szereplő többi borról, majd utána a kép alatt már a poszt főszereplőjére kerül a reflektorfény. A borok kóstolásának időpontja egy véletlen folytán pont a blog létrejöttének egy éves évfordulójára esett, így felettébb élvezet volt a címszereplőt illetve a másik 3 tételt elkortyolgatni.

 Az indító tétel mi más lehetett volna mint pezsgő. Választásunk a Kreinbacher Rosé Brut-re esett, amely az apró, elegáns buborékokkal, illatában a piros bogyósokkal és toastos jegyekkel és nem utolsósorban kóstolva gyümölcsösséggel és némi sóssággal ajándékozott meg minket. Soha rosszabb kezdést.. 

Majd, jött a Montes '19 válogatott sauvignon blanc-ja, az előző évjáratához képest sokkal nagyobb élvezetet ad. Elsőre bodzás, majd zöldes-füves jegyek tűnnek elő és elődjénél hosszabb lecsengéssel búcsúzik. A Tulipán felvezetőjének kiválasztása nehéz dilemma volt, végül választásunk a a Villa Tolnay '17-es Névtelen Cuvée-jére esett. Cabernet Sauvignon és Merlot alkotja, előbbi volt inkább a domináns számomra a kóstoláskor. Cékla, meggy-es illatjegyek, a gyümölcsösség folytatódik az egészen lágy kortyban. Élénk savai és a kicsit még húzó tannin jelzik, hogy meghálálja a palackos érlelést illetve az ételpárosítást.

A kép alatt pedig már a poszt főszereplőjével folytatom.

Mind tavaly, mind idén elég csekély mennyiségű rozét kóstoltam. Pedig az év elején még fogadkoztam, hogy most nyáron bepótlom az elmaradásom és kicsit jobban beleásom magam a rovatba illeszkedő borok felkutatásába. De természetesen anélkül, hogy más téma hanyagolva lenne. Majd, jött a Covid és mindent átírt, miközben meg szorgosan jegyeztem fel magamnak a különböző érdekes tételeket. Végül talán a két kezemen meg tudnám számolni, a kóstolt mennyiséget. Persze még mikor e sorokat írom napközben eléggé meleg van, így végül is még tart azon időszak amikor meg lehet pattintani 1-2 vagy akár több palack jó és különleges rosét. Szóval tervben van a rovat folytatása!

Aki kevésbé mozog otthonosan a borvilágban azt hihetné, hogy egy új borásszal hozta össze a sors és esetünkben tévedne. Mivel Sike Balázs nem más, mint a Skizo pincészet tulajdonosa és borásza, aki a korábbi előbb "SK" majd Hegyeink szériát a nevére vette. Ezek a borok magasabb területeken fekvő idősebb tőkék gyümölcséből készülnek, a badacsonyi terroirt is jobban igyekszenek ezekkel bemutatni a közönségnek .

Be kell valljam, hogy majd minden borisszában jelen lévő borsznob kisördög miatt, sokáig csak kerülgettem a címszereplőt. Amúgy már a bor színe is sejtette, hogy más pályán játszik, mint a borász alapszériás Skizo Rosé-ja, de mégse adtam be a derekamat. Majd sorra jöttek a pozitív kritikák örökös sommelier bajnoktól, bloggerektől, tapasztalt borkedvelőktől és borboltosoktól. Így már nem volt kifogás, "lecsaptuk" a kisördögöt és végül górcső alá vettünk egy palackot.

Egyébként elgondolkodtató, hogy mennyire hatással vagyunk egymásra ebben a szakmában. Ennek személy szerint örülök, mert így sokkal könnyebb fejlődni szakmailag. Ezáltal olyan borok, borászatok is a figyelem középpontjába kerülhetnek, akikre amúgy kevesebb figyelem összpontosul vagy akiktől ritkán kóstolunk.

Nos nem kis meglepődés ült ki az arcunkra a kóstolás során, de hogy mi miatt azt galád módon a kép alá rejtettem...

Nem kell ahhoz világpolgárnak lenni, hogy az ember külföldön mérföldekről kiszúrja a turistacsapdákat. Ha fogyasztási termékekben gondolkozunk, akkor ami Magyarországnak a pálinka, meg a kalocsai paprika, az Amsterdamnak a marihuána, Prágának a Staropramen és még sorolhatnánk. Ha belegondolunk ezek mind, mind olyan fogyasztási termékek, amit az adott ország citoyen-jei néhanapján fogyasztanak, de feltehetőleg nem úgy és nem olyan mennyiségben, mint ahogy azt egy kezdő brit legénybúcsús csapat teszi, az adott országba érkezése után úgy kb. 10 perccel. Mindenesetre, amikor külföldön járok én is igyekszem a helyi bigmac és sajtburger helyett a lokális ízélményekre rárepülni. Így botlottam bele évekkel ezelőtt Szlovákiában a vágott sörbe.

Egy éves lett a blog...

Az eltelt 365 nap alatt sok minden történt velünk. Bohemian elutazott sógorékhoz táncol.. khhm akarom mondani a kedves vendégeket, kedvesen ki/felszolgálni, Henchman "élvezhette" a home office adta "örömöket", Én meg átestem két írói válságon.

A kezdeti nagy lendület után, észrevehetően kicsit visszavettünk a tempóból. De persze közben szorgosan megy a háttérmunka és igyekszünk egyre több, jól átgondolt és megírt beszámolót alkotni. Amelyek csak akkor kerülnek ki, amikor már ténylegesen késznek érezzük őket. A biztató szavak és visszajelzések mellett, feltűnt pár negatív, kritikus hang is, mely a céljainkat kérdőjelezte meg. Ez engem bevallom őszintén, eléggé megviselt és kihatással is volt a mindennapjaimra. Mert nem más a célunk, mint a minőségi italokról írni és közben egy-egy bevezető gondolattal összefűzni, amely hol szakmai, hol magánéleti szálból fakad. Tudom előfordulhat, hogy egyeseknek furának tűnhet, de semmiféle hátsó szándék nem vezérel minket! Nem kérünk és teszünk szívességeket, nem szépítjük a dolgokat, nem kérünk juttatásokat, de legfontosabb, hogy csak azok a borok/sörök/párlatok kerülnek bemutatásra, amelyek megugorják az elvárt minőségi szintet. Ha valamelyiknek mégse sikerül, arról nem írunk, mert nem szeretnénk megsérteni senkit se. Mindent a saját költségünkön kóstolunk, mert ezek azok, amik fedhetetlenné tesznek minket. Nem célunk a világmegváltás, ahogy a borok másokra való tukmálása sem. Szimplán adjuk ami jön!

Furcsa gondolat, hogy már eltelt egy év mióta belekezdtünk a blogolásba. Első pillantásra csekélynek tűnhet ez az időtartam, de számunkra mégis csak mérföldkő. Sokat fordult a világunk is azóta, a fentebb írt dolgokon túl a COVID-ra is gondolok, ami valljuk be sokunknak eléggé megnehezítette az életét. Köztünk szólva legjobban azt a nyamvadt szájkosarat a.k.a. maszkot rühellem, meg persze az egész köré épült manipulációt, a fenyegetéseket a büntetésekről és a logikátlan döntéseket melyekkel még jobban terhelik az emberek mindennapjait. 

De, ha elmerengek, most mellőzve a jelenlegi időszakot, mi még szerencsések vagyunk sokakkal ellentétben, akik szerte a világban sokkal, de sokkal rosszabb életkörülmények között tengetik napjaikat. Hiszen van fedél a fejünk felett, van étel az asztalon és nem szakadt göncökben járkálunk. Ezért se értettem sokak siránkozását és nem is tudtam őket megsajnálni. Persze, én se rajongtam a helyzetnek és az annak köszönhető életmódunkban okozó változásnak. Valahogy mégis úgy érzem, hogy az emberek többségéből kiveszett a hála. Persze mindenki verheti a mellét(és sokan meg is teszik..) ,hogy: " de hát Én ezekért megdolgoztam! Ez nekem jár!" meg hasonló bla bla bla szövegek és hangzatos szavak. Nem azt mondom, hogy Istennek, Allahnak vagy bárki máshoz kell imádkozni és megköszönni, azt amink van. Elég annyi, hogy ébredéskor reggelente a némán végigtekintünk a körülöttünk lévő dolgokon és elmerengünk a minket körülvevő, az életünkben fontos szerepet játszó személyeken. Visszagondolunk a megtett utunkra és nem utolsó sorban belenézünk a tükörbe.

Szóval összegezzük amink van és eközben vissza is tekintünk, hogy honnan is indultunk és közben milyenné váltunk, változtunk. Mert ez is lényeges, hogy sose feledjük a múltat hiszen fontos, tanító szerepe lehet!

Majd, ha végeztünk akkor marad a nagy kérdés, hogy elégedettek vagyunk-e a látottakkal, az összegzettekkel? 

Nos, ha ezen a kérdést nekem szegeznék akkor a válaszom az lenne, hogy igen elégedett vagyok. Hiszen a fentebb felsoroltakon túl, ha első körben az anyagias oldalt nézem és visszaemlékszem, hogy milyen volt 10-11 évvel ezelőtt télvíz idején lyukas cipőben munkába járni/kutyát sétáltatni vagy bárhova elmenni, havonta min. 2 max 4 alkalommal enni főtt ételt és hol napról-napra, máskor hétről-hétre élni, úgy hálás vagyok azért amim van. A borok kóstolására azokban az időkben csak nagy ritkán volt lehetőségem, volt olyan is, hogy még ha hárman is vettünk 1 palackot akkor is át kellett gondolnom a "tettem" anyagi vonzatát.

Ezek mellett azzal foglalkozok, amit szeretek magyarán a korábbi hobbim a munkám, de talán jobb szó lenne rá a hivatásom. De, ha még ez se lenne elég, kb két év alatt ráeszméltem, hogy milyen csodás dolog írni, alkotni. Pedig be kell vallanom nektek és bármilyen hihetetlennek is tűnik, anno mikor a többieknek kellett összedobnom egy-egy beszámolót rendezvényen/tréningen/képzésen kóstolt borokról, azt igencsak nyűgként éltem meg. Szóval hálával tartozom azoknak, akik ha kellett mindig kicsit noszogattak, hogy minél előbb osszam meg írásban a kóstolótapasztalataimat, mert bizony-bizony csak így lesz képben mindenki az újdonságokkal. Meg természetesen Bohemian-nak is jár a köszönet, akinek az építő jellegű kritikáival, észrevételeivel és meglátásaival sokat változott, csiszolódott a stílusom.

Ha személyesebb vizekre evezünk, akkor ott is szerencsésnek érezhetem magam. Mert, bár csak egy maroknyi személyt engedek be a színfalak mögé, de tudom ha bajba kerülök, tanácsra, hallgatóközönségre szorulok akkor önzetlen segítségnyújtásukra, meglátásaikra, bölcs tanácsaikra vagy akár hallgatásukra bármikor számíthatok.

Ezen gondolatok után a tovább mögött pedig következzék a mai nap sztárja! Ami az évfordulónak köszönhetően nem más, mint a Gilvesy pincészet 2018-as évjárat gyümölcséből készült Bohém!

Őszintén szólva elsőre nem tudtam, hogyan is kéne kezdenem a bevezetőmet. Dilemmám oka annak volt köszönhető, hogy nem is oly rég, írói válságba kerültem. Mert a nagybetűs élettől sok idő után, egy nem várt helyről, váratlanul érkezett egy jó nagy saller. De egy akkora, hogy padlót fogtam és napokig csak bámultam ki a fejemből, mint egy zombi. Lényegtelenné vált, hogy gyalogosan vagy bringával közlekedek-e ugyanúgy meredtem a semmibe. Jó utóbbira csak félig igaz, mivel nem sokkal a blog indulása előtt, egy folytatólagos bringaút és kanyarodó autósávnál volt egy kis "légyottom" egy személygépjárművel. Abból az esetből tanulva már mindegy, hogy milyen lelki vagy fizikai állapotban vagyok, körültekintőbbé váltam, amikor felpattanok a kétkerekűre.   

Ez az egész felnyitotta a szemem és realizálódott bennem, hogy ennyi évvel a hátam mögött még mindig váratlanul ér az emberi jellem sokoldalú megnyilvánulása. Mert még mindig előfordul, hogy olyannak szavazok bizalmat, akinek nem kéne, aki visszaél vele. A bennem dúló vegyes érzelmek miatt elmerengtem. Vajon amit én jóhiszeműséggel azonosítok az önnön tulajdonságaim között, nem-e fordult már át inkább naivitásba?

Azt sose fogom megérteni, ha van egyfajta bizalmi kapcsolat/kötelék, akkor miért élnek vissza vele és támadják a másik felet hátba? Tényleg csak ennyit ér az egész? Amikor akár egy-két pohár bor vagy pár pofa sör mellett meg lehetne oldani a problémát és utána csak jót röhögni rajta.

Talán tévesen gondolom, de szerintem ha a bizalom megrendül vagy tovaszáll akkor bizony piszok nehéz újjáépíteni. Kvázi lehetetlen küldetés, persze tudom olyan, hogy lehetetlen nem létezik és az idő minden sebet begyógyít. De tény, emberfeletti erő és nagyfokú önismeret kell ahhoz, hogy az érintett felek félretegyék a büszkeségüket, elismerjék a hibáikat illetve a sérelmeken túllépve s feledve, tiszta lappal kezdjenek neki egy szebb jövőnek.

 Mindezt azért írtam le, mert ezáltal az egész eddigi szemléletmódom, világnézetem és személyiségem más megvilágításba került. Hogy egy viccnek vagy cukkolásnak szánt kicsit cinikus megjegyzés, amelyet sokan fel se vesznek, elképzelhető, ha már más szemszögből szemléljük mondjuk, egyénenként akkor bizony akadhat olyan, akit ez már lelkileg bánt vagy sért. Így, bár nem igazán kenyerem a bocsánatkérés be kell lássam, ha kicsit figyelmesebb lettem volna lehet, hogy sok "fejfájástól" megkímélem szerény személyemet.

Összességében két fontos dologra hívta fel ez az egész a figyelmemet, amelyet szerintem érdemes mindannyiunknak szem előtt tartani. Az egyik, hogy merjük elmondani a másik félnek, ha valami megjegyzés már-már túl sértő vagy bántó számunkra. Mert csak gyűlik és gyűlik, majd egyszer csak robban az a bizonyos érzelmi bomba. Pedig az egymással való őszinte kommunikációval ezeknek elébe mehetünk. A másik, hogy célszerű figyelmesebbnek lenni a másik fél irányába, mert ezzel elkerülhetjük a konfliktusokat, amikkel csak önnön energiáinkat pocsékoljuk.

Az első gondolatmenet után, de még a borok előtt folytassuk egy kis szakmaibb elmélkedéssel:

 Ahogy a már oly sokat emlegetett Mentorom egy beszélgetés során megjegyezte, véleménye szerint alapvetően két fő csoportra lehet osztani a vörösbor fogyasztókat. Az egyik csoport a bordeaux style hívei, akik a magas alkoholt, a nagy testet és az erőteljes hordóhasználatot kedvelik.  Míg a másik csoport a burgundi stílus követői akik a rétegzettséget, az eleganciát és a fineszt preferálják. Persze lehet ezt árnyalni és sok helyen belekötni. Hiszen egyre több az elegáns, visszafogott hordóhasználatot tükröző bor és nem beszéltünk még a bisztró vörösekről. Hogy van-e átjárás a két kategória között az bizony fogós kérdés. Van, aki szerint nincs, szerintem viszont meg kell nézni a fogyasztóréteget. Mert, míg egy alkalmi vagy átlagfogyasztónál még csak-csak rá lehetne húzni ezt a két sémát. Addig, ha tapasztalt kóstoló vagy szakmabelinél, teszem azt, ha borász, sommelier vagy borkereskedő az adott személy akkor ott, már szerintem nem lehet ennyire különválasztani. Mert a rengeteg kóstolótapasztalat által sokkal nyitottabban állnak hozzá a borok világához, mint az egyszeri vagy átlag borissza. A tapasztalaton túl persze még befolyásoló tényező lehetne az is, hogy a kóstoló mely korcsoportba tartozik. De itt is oly sok befolyásoló tényező van, hogy nem tükrözné a valóságot, ha ezt a sémát használnánk.

Oké, ebből is látszik, mi emberek olyanok vagyunk, hogy bekategorizálunk mindent és mindenkit. Mondhatni apró kis csoportokra osztjuk a körülöttünk lévő világot. Majd, amikor nem is oly rég, Bohemian kis időre hazalátogatott és megemlítettem neki az előző két mondatot rögtön nyúlt Laurent Gounelle : A férfi, aki boldog akart lenni könyvéért és felolvasott pár bekezdést. Amely később elgondolkodtatott és ennek köszönhetően teljessé vált a beszámolóm .

Így néhány mondatot meg is osztanék veletek:

"- Majdnem harmincezer. És a hatmilliárd ember mindegyikének más és más a génállománya. Nincs köztünk két egyforma. Kettő sincs! Fel tudja fogni? Hatmilliárd ember között nem találhatunk két egyformát! 
-Igen, mindannyian egyediek vagyunk
-Ez az! Pontosan. És nem lehet egy csoportnak vagy csapatnak nevezni még azokat sem, aki ugyanazon a helyen, ugyanabban a pillanatban, ugyanazt a munkát végzik, mert bármennyi is bennük a közös, sokkal több mindenben különböznek egymástól."

"-Hajlamosak vagyunk kategóriákban gondolkozni, úgy beszélni emberekről, mintha egyformák lennének"

"Mindegyiknek megvan a maga egyénisége, a maga élettörténete, a maga személyisége és a maga ízlése"

"-Ha csoportokban vagy csapatokban vagy éppen táborokban gondolkozunk, figyelmen kívül hagyjuk az egyedi sajátosságokat, az egyéni értékeket, és könnyen az általánosítás és az egyszerűsítés hibájába esünk."

"Különböző skatulyákat gyártunk, és ezek létezésében hinni is fogunk. Ezek a skatulyák pedig nemcsak hamisak, hanem arra ösztönzik az embereket, hogy elkezdjenek hasonlítani a róluk kialakított sztereotípiához"

 "-Óriási lépés, ha a többiekről beszélve már nem általánosítunk, hanem mindenkit egyéniségként kezelünk, még akkor is, ha valamilyen nagyobb egységhez, például emberiséghez vagy a világmindenséghez tartoznak"

 Szóval, hogy ha egyénenként szemléljük a világunkat, akkor teljesen felesleges és időpocsékolás ezen csoportokba való besorolás. Ezzel a fajta szemléletmóddal egy új eddig sokak számára felfedezetlen és izgalmas útra térhetünk rá. A könyvet Bohemian azoknak ajánlja, akik nyitottak az élet és önmagunk más szemszögből való megközelítésére, önmaguk megismerésére és a dolgok átértékelésere illetve a regényes köntösbe bujtatott bölcsességekre. Ez a könyv csak annyira visz spiritualitást a mondanivalóba amennyire meg az befogadható azoknak is, akik meg nem mélyültek el benne

Elég sokáig lehetne ezt a két témát boncolgatni, érveket és ellenérvek tömkelegét felsorolni, de nem ragozom tovább és jöjjön a lényeg! Így a kép után már a pincészetről való gondolataimmal és a borokkal folytatom.

Ha csak annyit mondanék, hogy Tokaj egy csoda azt kevésnek érezném. Hiszen egy dolog a terroir, a természet adta kincsek és a különleges táj, de az ottani emberek és életérzés nélkül mindez mit sem ér. Igaz, hogy azokon a településeken és azon borászatokban még sose jártam akiktől kóstoltam borokat. De mivel felmenőim között volt BAZ megyei, így sok időt eltöltöttem megboldogult kölyökkoromban Sárospatakon és Kenézlőn. Még mindig megvannak a gyermekkori érzések e vidékről és az ott élőkről.

Személy szerint elég későn ért el a tokaji borok iránti rajongás, jó azért néha egy-egy desszertbort megkóstoltam. Viszont egészen 2017-ig nem voltam rendszeres fogyasztója a borvidék adta száraz boroknak. Majd jött '17 ősze és vele együtt Demeter Zoltán borai, amelyek magával ragadtak. Onnantól kezdve valami megváltozott, kerestem-kutattam az ottani kisebb pincészeteket, amelyek mint egy-egy kis gyöngyszem színesítik a borvidéket. Nem beszélve az emberekről, akik töretlen munkával igyekszenek megmutatni a tokaji bor rejtelmeit, rétegeit és értékeit. Arról nem is szólva, hogy mind a nagyvilágot, mind minket magyarokat, a tokaji édes borokon túli világba is szeretnének elkalauzolni a borvidéken alkotó borászaink. Mivel még mindig, itthon és külhonban is, ha Tokaj szóba kerül akkor mindenkinek elsőre az aszú és a többi édes bor jut eszébe. Nem vitás az aszú egy kincs, de oly sokszor megfeledkezünk e csodás vidék száraz borairól és pezsgőiről! Pedig ezeket a készítőik ugyanolyan gondoskodással, szívvel-lélekkel készítik, mint a desszertboraikat. Annyit szerettem volna ezzel mondani kedves Olvasó, hogy merj nyitni, ismerkedni ezen borokkal hiszen sose tudhatod, hogy milyen kincsre lelsz!

A címszereplőkre rátérve, még áprilisban Alföldi Merlot (későbbiekben AM) a Művelt Alkoholista bloggere, írt egy megosztó, vitatott hangvételű beszámolót Dénes borairól, amelynek Facebook posztja alatti kommentharcba Én is kicsit belefolytam. Igaz Ő a 2018-as évjárat borairól, míg szerény személyem a '17-es évből származó borokról számolok be nektek, de igazából nem is ez a lényeg. Sok szempontból elgondolkoztatott az akkori párbeszédünk. Ha kicsit elmerengünk a témán rájövünk, hogy AM-nek igaza is van, meg nem is, de persze ez az én nézőpontom.

A legnagyobb problémám amúgy nem az volt, hogy lehúzta a borokat, hanem ahogy ezt tette. Mindannyian másképp kóstolunk és érzékelünk, más borok állnak közel hozzánk. Szóval előfordulhat, hogy egy adott bor tetszik egy MW-nek(Master of Wine) vagy egy hazai borkedvelőnek, míg mások kevésbé ámulnak el tőle. Véleményem szerint a hangnemmel volt a probléma, amit le is írtam neki. Gondoljunk bele, most a boroktól függetlenül, csinálunk/alkotunk valamit és ezt egy másik személy leszólja, akkor vajon milyen érzések keringenének bennünk? Annak ellenére, még ha részben igaza is van, nem biztos, hogy Ő jobban meg tudná csinálni. De olyat mondani, hogy unalmas nem a legjobb szakmai megközelítés. Habár tapasztaltam már olyat is az évek folyamán, hogy egy adott borra szimplán élőszóban rávágta valaki, hogy sz*r. Viszont mikor rákérdeztem, hogy mit tapasztalt, mit érzett, miért volt számára kevésbé tetsző az adott bor, akkor majdnem mindig meglepődtem a válaszon. Legtöbbször az történt, hogy nem tudta szavakba foglalni az illető vagy kiderült, hogy össze-vissza ittak mindent az este folyamán, olykor viszont szimplán rossz hangulatban volt a kóstolás pillanatában. Szóval az se mindegy, hogy milyen kontextusban kóstolunk illetve érdemes megtanulni az észrevételeinket értelmesen megfogalmazni, ami nem könnyű feladat. Persze hazánkban sikk lesz*rozni, leszólni a másik munkáját.

De igazság is van a mondanivalójában, hiszen már én is tapasztaltam, hogy egy sétálókóstoló trükkös tud lenni. Csak azután szabad ódákat zengeni bármilyen borról, ha nyugodt körülmények között azt újrakóstoljuk. Attól függetlenül természetesen megoszthatjuk, a kóstolón szerzett tapasztalatainkat, amíg nem sikerül az adott bort újra megízlelni, hiszen ez csak egy pillanatképet ad róla. Illetve arról se feledkezzünk meg, hogy a bor élő anyag és folyamatosan változik, meg persze sokszor közrejátszik a kóstolás pillanatában lévő fizikai állapotunk és hangulatunk. Ahogy írtam is neki, én úgy vagyok vele, hogyha nem tetszik egy bor akkor nem írok róla, mert felesleges időpocsékolásnak érzem emiatt billentyűzetet ragadni. Viszont még ha nem is az én stílusom az adott tétel, de tudom a célközönségét, akkor elképzelhető, hogy írok róla. Ha meg a palackot hibásnak érzem, akkor jelzem a borásznak, mivel ez így fair szerintem. Persze az se jó amit sokan csinálnak, hogy folyamatosan dicsérnek és nem mondják el, amit valóban gondolnak nehogy megsértődjön a borász. Mondhatnám úgyis (ahogy már korábban is merengtem ezen), hogy olykor álarcot viselve megy a jópofizás és a felszínesség. Ha finoman megfogalmazva elmondaná/elmondta volna mindenki az építő jellegű véleményét/kritikáját, akkor szerintem mára már nagy valószínűséggel sokkal előrébb tartana a magyar bor ügye. Ezzel el is értem a gondolatmenetem végére és következzenek a várva várt borok!

Sokszor előfordult már velem amikor megemlítettem a malbec eredetét, hogy bordeaux-i fajta akkor meglepődött a hallgatóközönség. Mert hát valljuk be alapvetően 3 nagy uralkodófajta, ami beugrik e borvidékről a fogyasztóknak. A másik 3 fajta nevezetesen a malbec, a carmenere és a petit verdot méltatlanul hanyagolva van az óvilágban. Igaz szerencsére az utóbbiak közül az első kettőt az újvilág azon belül is Argentína és Chile felkarolta és ezáltal felkerültek velük a borvilág térképére. Ami még érdekes információ az az, hogy a 19. század végén tomboló filoxéra járvány előtt Bordeaux-ban a malbec volt az uralkodó szőlőfajta.

Magam a 12 éve tartó boros utam alatt elenyésző mennyiségű malbec-et kóstoltam. De úgy döntöttem, hogy idén igyekszek bepótolni a borokhoz kapcsolódó hiányosságaimat. Ennek első állomása Argentínából származó fajtabor, ami mellé két malbec domináns cuvée-t is beszereztem. 

Választásom az egyik legfelkapottabb "alap" malbec-re esett a Kaiken pincészettől, ami mellé a 17-es Kaiken Terroir Series-t és a 15-ös évből származó Haraszthy Fantastico Malbec-et választottam. Nagyon érdekes volt látni, hogy mennyire más tud lenni, ha még házasítják különböző fajtákkal is. Illetve ha eltérő hordóhasználatot alkalmaznak. Meg persze azt is fontos kiemelni, hogy 3 teljesen eltérő évjáratból választottam a borokat! 

Ahogy az egyik korábbi posztunkban már írtam, különleges alkalomhoz, különleges bor dukál. Még március közepén a Bakó Rajnai-s bejegyzésben említett egyik borboltos úriembernél gyerkőc érkezett a házhoz. Így miután lecsendesedtek a körülmények gondoltam meglepem egy, a millenniumi évből származó soproni nedűvel, amely egy véletlenek sorozata által került hozzám és koccintunk a kis legény egészségére.

Őszintén szólva magam se tudtam, hogy mire számítsunk a bort illetően. De végül Fortuna kegyes volt hozzánk és kellemes csalódásban illetve nagyszerű kóstolóélményben volt részünk. Igaz ahhoz, hogy megkóstolhassuk meg kellett küzdenünk a dugó kivarázsolásának nehézségeivel, amely végül csak darabokban jött ki. Egy gyors bevásárlás a szűrőt illetően és már neki is veselkedhettünk a palacknak. (Úgy néz ki ezzel is bővíteni kell mindenkinek az alapfelszerelését, ami eddig a bornyitó és a cseppőr volt)

Amúgy a kóstolás közben furcsa volt belegondolni, hogy amikor ez a bor készült a blog összes tagja és az újdonsült apuka is még javában az általános alsó/felső tagozatának padjait koptatta. Huh még most is mikor írom, beleszédülök a gondolatba, hogy már eltelt 20 év. Mondjuk felmerül a kérdés, hogy mivel ennyi minden van már a hátunk mögött vajon észrevesszük-e az ismétlődő eseményeket, amiknek megvan a maguk tanító szerepe? Mert ha igen, akkor ezekből melyek akár próbatételnek is megfelelnek, sokat tanulhatunk és ezáltal fejlődhetünk. De ha nem figyelünk, akkor újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk anélkül, hogy tanulnánk belőle. Ilyenkor előfordul, hogy az adott személy belesüllyed az önsajnálatba, önostorozásba, szóval mondhatni egy negatív spirálba kerül, amiből marha nehéz kijönni. Hiszen semmi sem sikerül, ha úgy állunk hozzá illetve ha nem döntjük el fejben a kitűzött célokat.

No, de kicsit elkalandoztam. A rovat első posztjában azt ígértük, hogy csak az elmúlt pár év (max 2008-2009-ig gondoltunk visszamenni elsőre) kincseiből mutatunk be nektek palack érett borokat. Most viszont az a kérdés, ami oly sokszor elhangzik mégpedig: - Meddig tartható el egy bor? -újfent feladta a leckét nekünk. Bevallom, kicsit cinikusan álltam ahhoz, hogy jó lesz. Pedig páran mondogatták már, hogy top formában fogom találni. Azért álltam így hozzá, mert tavaly októberben elég sok 1999-es és 2000 évek eleji hazai bort sikerült kóstolni egy rendezvényen és többségük nagyon hamar nem sokkal a bontás után szétesett . A tovább mögött pedig megtaláljátok, hogy milyennek találtuk ezt a bort. 

A bevezető részben folytatjuk az emberi kapcsolatokról való merengést és ehhez Bakó Ambrus nem is oly rég piacra került Rajnai Rizlingjét választottam társul. Hogy miért és miként kapcsolódik össze a kettő, az a gondolatmenetem végére nyer értelmet.

Filmes idézettel élve " A világ nem csak napfény és szivárvány! " .Igaz, talán ez picit negatív nézőpont. Hiszen a mi hozzáállásunk alakítja a világunkat és világnézetünket, hogy ismételten filmes idézettel élve  "Ez egy kegyetlen, undok hely." vagy pedig a milliónyi apró csoda világaként tekintünk-e rá.  Viszont a mostani rohanó (tán már néhol rothadó is) világunkban, ahol az online térben töltjük a napjaink java részét és már a like-vadászok  uralkodnak, az Insta és Facebook storyk határozzák meg sokaknak a mindennapokat és persze az arra érkező visszajelzések őszintén szólva számomra elkeserítő jövőképet mutat. Az emberiség java lassacskán el is felejti, hogyan kell értelmesen kommunikálni és elmerül vagy inkább elrejtőzik a felszínes, kirakat világot rejtő online térben. Főleg a közelmúltban lévő kijárási korlátozás ideje alatt oly sokszor szembesültem azzal, hogy az emberek mennyire "gyilkolják" egymást az internet világában. Ebből is látszódik, hogy mennyi-mennyi keserűség, rossz indulat van a mindent elfedő álarcok mögött.

Lehet mondani, hogy régimódi vagyok, de ahogy elnézem a személyes találkozókat, ott se vagyunk jobb helyzetben. Hiszen ahol erény a jópofizás és a felszínes small talk űzése ott valami már csúnyán félrement. Ezek miatt egyre inkább háttérbe szorulnak az értelmes dolgokról szóló beszélgetések. Persze nem azt mondom, hogy nincs lételeme a small talk-nak, de annak is megvan a maga célja és célközössége. Személy szerint Én csak akkor használom, ha valaki olyan régi ismerőssel futók össze akinek érdekel a hogyléte. Olyan esetben viszont nem tudom megérteni mi szükség ennek használatára, ha olyasvalaki keresztezi utunkat akit a hátunk közepére se kívánunk? De komolyan udvariasságból, ezt kívánja az etikett vagy mert ez az illető valakinek a valakije netán jómódú vagy magas beosztású? Csak mert ilyenkor észrevehető, hogy sokan felvesznek és magukra erőszakolnak egy álarcot és a legnagyobb baj még nem is ez. Hanem az a legszörnyűbb az egészben, hogy ha sokáig viselik ezen maszkot akkor egy idő után már szinte fel se ismerik, azt aki visszatekint a tükörből, magyarán megerőszakolják saját magukat és ezáltal eldeformálódik a személyiségük.

Jó mondhatjátok, hogy az ahogy én közelítem meg a témát nem éppen a legpozitívabb hozzáállás, mondhatni ezek nélkül udvariatlannak vagy akár bunkónak is tűnhet az ember.(Halkan jegyzem meg,hogy megkaptam már utóbbi jelzőt mondjuk párszor...).  Azzal is szembesültem már az elmúlt több mint 30 év folyamán, hogy sokan összekeverik a  jópofizást és az udvarias viselkedést, pedig ég és föld a különbség. De alapvetően véleményem szerint jópofizás az energiapazarlás és egymás idejének rablása. Pedig az idő mindannyiunk számára véges, tehát minek fecséreljük el haszontalan dolgokra és olyanokra akik amúgy nem érdemesek rá? 

Persze megint más, ha olyan rég nem látott  közeli kedves ismerőssel vagy baráttal hoz össze újra a sors, aki valamilyen szinten pozitív hatással volt az életünkre csak az élet elsodort egymástól. Ilyenkor a viszontlátás nagy örömködés ellenére, ahogy Bohemian is írta az Eszterbauer Komám-os beszámolójában kell egy kis idő a felengedéshez, ami elengedhetetlenül fontos, hogy ismét ott tudjuk folytatni ahol pár hét, hónap vagy akár évvel korábban abbahagytuk.

Ambrus bora is olyan volt elsőre számomra mint amikor egy rég látott, kedvelt személlyel találkozunk. Tehát felspannolt állapotba kerültem a kóstolás során és ezáltal a jegyzeteimbe az illatáról felírt pár észrevétel elsőre kissé művésziesre sikeredett. Az ügyeletes lektorom Sunshine szerint: "A szofisztikált emberekkel karöltve a sznobizmus" jelent meg a felfirkantott jegyzetemben (bármit is jelentsen ez :D ).