Az elmúlt pár évben egyre több hazai borász vált köztudottan kísérletezőkedvűvé. Ennek egyik eredménye a hazai narancsbor "dömping" vagy mondhatnám a pét-nat őrületet, esetleg azt, hogy egyre többen készítenek tradicionális pezsgőt és a sort még folytathatnám.

Biztos felmerül bennetek a kérdés kedves Olvasóim, hogy egy narancsbor miért kerül be egy olyan rovat a rovatban szériába ahova alapvetően a félédes illetve félszáraz borokat terveztem összefogni.

Őszintén szólva pofonegyszerű a válasz: Mind a fogyasztók jelentős része, mind a szakma kevésbé kísérletező tagjai - ami elég magas százalék- kétkedve fogadják ezeknek a hazai boroknak a létezéshez való jogát. Köztük jómagam is!

Kiválasztottam pár tételt és egy hét alatt több napra elosztva megkóstoltam - igaz némi segítséggel- azt, ami vagy narancsbor kategóriába tartozik vagy ahhoz közelít. Az eredmény siralmas és elkeserítő volt, pedig elsőre akadt egy olyan, aminek bődületes illatvilága volt, de megkóstolva jött a pofára esés, egy másiknál pedig olyan zavaró volt a tannin, hogy azzal büntetni lehetett. Persze ezen nem lepődtem meg, főleg a Natúr Sümeg után, ahol beleszaladtam pár pofonba... Tudom-tudom, aki házhoz megy a pofonért, annak ne sírjon a szája :D

Ezért aztán arra a döntésre jutottam, hogy jószívű leszek és a segítőmet nem kínzom tovább, megkegyelmezek neki, még mielőtt egy életre elmenne a kedve a borok kóstolásától. Így a legutolsó tarsolyomban lévő bort már egyedül vettem szemügyre. Az esélytelenek nyugalmával kaptam elő a jól behűtött palackot, hogy aztán végül mi fogadott és mi a történet vége, arra már csak a kép alatt kaptok választ!

Amikor a tavalyi Bortörténelmi Napokról megosztottam Veletek a benyomásaimat, a blog közösségi felületén a posztban azt írtam, hogy vegyes érzésekkel vágok neki az előttem álló négy napnak. Természetesen nem lehet mindig minden tökéletes és nem lehet illetve nem is kell mindenki elvárásának megfelelni, de hiszem, hogy van ennél még minőségben feljebb.

A tavalyi évhez képest sokkal pozitívabban tekintek vissza a rendezvényre, de így is akadt pár olyan negatív élmény és benyomás, ami erőteljesen árnyalta az összképet!

A kép alatt a borokról alapvetően nem kóstolási sorrendben írok, hanem a könnyebb áttekinthetőség érdekében borászatonként foglaltam össze.

Tudom-tudom már megint egy rovat a rovatban, "Minek még egy?"- tehetitek fel a teljesen jogos kérdést kedves Olvasóink!

Nos, a lényegre térve megfigyeltem azt, hogyha egy-egy alkalmi vagy akár rutinos fogyasztóval beszélgetést folytatva szóba kerül, hogy az adott borban van némi maradékcukor vagy meghallja, hogy félédes-félszáraz borról van szó, akkor totál bezárkózik. Már csak a szentelt víz és az ördögűzésre hivatott pap hiányzik, olyan megvető, tűzben égő tekintetekkel lehet néha találkozni, amikor ilyen bort dobok fel ajánlásra. Mintha fel lenne háborodva, hogyan merészelek ily gaztettet elkövetni felé, hiszen Ő szofisztikált fogyasztó és a félédes-félszáraz az nem bor vagy jájj- jujj, ördögi, csúnya, rossz maradékcuki, ami a mai fitnesz- egészségtudatos életbe/értékrendbe nem fér bele. De azért 1-1,5 liter colát/cukros üccsit simán elfogyasztanak a félszáraz-félédes-édes bort elutasítók táborának tagjai. Ebben csak az a "vicces", hogy cukortartalmat tekintve a cukros italoké vetekszik az aszúval, míg a borban a természetnek köszönhetően van a cukor, addig az üdítőkben hozzáadott-mesterséges édesítés van.

Ügye milyen szép is az, hogy nincs edukáció?

A tréfát félretéve, az olyan minőségi félszáraz-félédes bor ritka, aminél megvan a sav-cukor egyensúly és szépség adta együttállás.

Mi egy ilyen bort kerestünk, amit egy étel mellé választottuk, mivel nem csak éhesek, hanem szomjasak is voltunk Bohemian-nal, így gyorsan átnéztük a boros kincses kamrát és végül a mai nap sztárjára esett a választásunk.

A kép alatt pedig jön a bor-étel ajánló!

Az bizonyos, hogy az időjárás és az évszakok változása sok mindent befolyásolhat életünkben és talán ez alól a bor/sörfogyasztási szokásaink sem jelentenek kivételt. Nyilván a 40 fokos hőségben nem egy Portert vagy stoutot kívánunk és télen a kandalló mellé betekeredve sem egy búzasörért vagy egy IPA-ért fogunk leginkább rimánkodni.

De mi a szitu mondjuk az ősszel?

Léteznek egyáltalán őszi sörök?

Mondjuk pont nem erre a kérdésre kerestük elsősorban a választ Winesoul-lal az írásban szereplő lengyel sörök felpattintásakor.

A válaszunk azonban a feltett kérdésre egyértelmű:

Igen!

A kép alatt tehát következzenek a sörök!

A Rhône-völgyéből származó borok sokáig kevésbé voltak ismertek idehaza a mezei fogyasztók számára. Pedig a maga 76000 hektáros területével a második legnagyobb francia borvidék, amit csak Bordeaux előz meg. Az ismeretlensége annak is köszönhető, hogy jó sokáig csekély mennyiségű tétel volt elérhető a hazai piacon.

Ahogy elnézem a hazai választékban elérhető borok számát, bő 10 év alatt jelentős mennyiségben megnövekedett a hozzáférhető borok mennyisége. Talán nem túlzó az a megállapítás, hogy kedveltebb is lett idehaza e borvidék. Egyfelől hálás tételként mindig biztos pont a legnagyobb hazai borkereskedés választékában elérhető és most is kóstolt Perrin Côtes du Rhône Réserve, másfelől a többi borkereskedés is elkezdett rákapcsolni a témában illetve egy bizonyos multinál is széles termelői repertoár jelent meg a közelmúltban.

Nagyon sokszínű a Rhône vidéke és élesen elválik az északi illetve a déli területek szabályozása illetve a szőlőterületek összetétele. Most Dél-Rhône vörösborai kerülnek a célkeresztbe, Észak-Rhône borairól illetve Dél-Rhône fehéreiről, majd máskor mesélek.

Szóval nincs más hátra, mint a kép alatt jöjjenek a borokról szóló benyomásaink !

Egy év kihagyással - persze, ha nem vesszük figyelembe a 2020-as műanyag pohárban való kóstolási lehetőséget- és új névvel, de ismételten egy 4 napos boros fesztivállal búcsúztatta a nyarat a nagyérdemű itt nálunk a vadnyugaton. A sok ismerős és ismert pince mellett mint mindig, úgy most is igyekeztem újdonságokat is kóstolni illetve újabb esélyt adni azon pincészeteknek akikkel ilyen-olyan okoknál fogva nem találtam a közös "hangnemet". Hiszen, ahogy mi fogyasztók is, úgy a borászatok és borászok is folyamatosan változnak és jó esetben fejlődnek is.

Visszatekintve alapvetően a felhozatal és a kóstolt borok pozitív összképet eredményeztek. Csak pár olyan bor volt, amely beárnyékolta a napjaimat. Pozitívumként éltem meg azt is, hogy majd mindenhol készségesen töltöttek 0,5 dl-nyi kóstolási mennyiséget. Ezáltal pedig sokkal nagyobb mozgásterem lett és több tétel kóstolására adódott lehetőség. Viszont valahogy mégsem volt az igazi. 2008 óta minden évben legalább 1 napot kilátogattam e boros rendezvényre, így van viszonyítási alapom és hiányérzetem volt

Tény és való voltak már hasonlóan gyengébb felhozatalt kínáló évek, de azok még az első pár évben fordultak elő. Úgy a '16/'17-es évektől többször is sokkal nívósabbra sikerült összehozni a bornapokat, mint az várható volt.

No mindegy, félreteszem a rosszallásom és a kép alatt már a számomra leginkább tetsző borokról mesélek!

Június legelején ismét a nagybetűs Fellegvár felé "suhant" a vonatom és bár nem voltam időhöz kötve, mégsem tudtam lelkesedni a késésért. Úti célom újra a Haris Park volt, amely most Tar Ferenc nevéhez fűződő FineWines sétálókóstolónak adott otthont. A házigazdának véleményem szerint sokat köszönhetnek az exkluzív tételekre vadászó illetve azokat kedvelő hazai borisszák. A Borrajongós kollégák és Táncolómedve sok izgalmas borsorról, kóstolóról számoltak már be az oldalaik hasábjain. S bár mióta zártkörű borklubbá vált a FineWines, majd végérvényesen bezárt a Carpe Diem borbár sokkal kevésbé kerül szóba az általa forgalmazott termelők borai. Való igaz kicsit furcsa számomra, mint üzleti modell, ez a borklubbá átalakulás, de lehet bennem van a hiba.

Azon túl, hogy sok remek borral kápráztatta el a nagyérdeműt bő 10 év alatt, példamutatónak tartom azt is, hogy amikor szó szerint padlót fogott, megvolt benne az erő és az akarat az újrakezdéshez. Mikor olvastam az interjút, amit Szabó Edit készített Vele négy évvel ezelőtt, konkrétan ledöbbentem. Hihetetlen mi mindenen ment keresztül Tar Ferenc. Az az út amit megtett, és ahogy újrakezdte az hatalmas önmagába vetett hitet és erőt sugallt. Ez pedig számomra egyfelől inspiráló,másfelől azt kell mondanom, hogy Ő egyfajta példakép is, hiszen kevés olyan ember akad, aki ilyen hamar és ilyen szinten képes az újrakezdésre és megvan benne a tenni akarás eme szintje.

Ez már a második alkalom volt, hogy találkozhattam Vele. Az első még 2019-ben volt a Borjour Magnum-on, akkor Umathum és Krutzler volt csak a terítéken, így ideje volt kicsit mélyebbre ásni a szortimentjében. Alapvetően egy béta verzió meg volt osztva a Finewines közösségi oldalán, így komplett kóstolótervvel készültem. Viszont azért adtam lehetőséget a pultok gazdáinak, hogy meglepjenek, ha netán valami egyediről maradnék le. 

A Felétek prezentált borokról nem kóstolási sorrendben, hanem tematika szerint mesélek, de már csak a kép alatt!

Nem sokkal a Haris Parkban rendezett kóstoló után,-aminek a beszámolója, majd érkezik amint teljesen kész lesz- ahol szép számmal lehetett a manapság trendi natúr borokkal találkozni ismét egy kóstoló felé keltem útra vonattal, ezúttal Sümeg felé.

Őszinte leszek Veletek kedves Olvasóim, engem nem kapott el a natúr bor őrület, valamiért nem lelkendezek a pöcegödör bukéjú vörösekért vagy azokért a fehérekért, ahol az egykaptafa tea+kesernye kombó az úr. Ezekben nemhogy a fajtajelleget nem találni, de a terroirnak és a tisztaságnak is búcsút inthetünk. Természetesen akadnak kivételek, de ritka mint a fehér holló.

Sokan találkozhattunk már olyan közhelyekkel, amikor natúr boros vonalon mozgó személyektől, hogy ennek ilyennek kell lennie, ahogy a természet adja és a kedvencem: "Nem tudom meginni a hagyományos módon készült bort, mert kiérzem belőle a ként."  Persze mindenki azt iszik amit akar, csak nem szeretem, ha hülyének nézik az embert. Tudok olyan boros bloggerről, aki natúr borfan és Ő úgy véli, hogy a kén túlságosan nagy biztonságot ad a bornak és nem hagyja kiteljesedni, szóval tök felesleges a használata.  

Természetesen nem azt mondom, hogy minden natúr/biodinamikus bor lefolyóba való, hiszen a híres Chateau Palmer vagy a csúcs burgundi Romanée-Conti is biodinamikus szemlélettel műveli a területeit és natúrban is ki lehet fogni alkalomadtán remek borokat. Jómagam is találtam már pár olyan biodinamikus bort, ami beleégett a kóstolómemóriámba és több év elteltével is bevillan a kóstolás élménye. 

Emlékszem, mikor a Mitiszol? rendezvényen Karner Gabi bácsi párja csak annyit mondott az új irányzatot képviselő boraikról, hogy ha bármi difit érzékelnek az nem fog kimenni piacra! Hozzátette, hogy még a minimális hibát sem engedhetik meg maguknak, mivel azzal piacot és fogyasztókat vesztenének, amit lássunk be az ilyen kis pincészet mint amilyen az övüké, nem engedhet meg magának. Nem fér bele az elképzeléseikbe megkérdőjelezhető minőségű bor forgalomba hozatala. Sajnos vagy nem sajnos, kevesen osztják e nézetet és ezzel csak annyi a baj, hogy olyan boros generáció nevelkedik ezeken a borokon, akik az alapvető borhibákat nem ismerik fel. Meg hát a fogyasztó totál naivnak nézése, ha borhibákkal teli nedűért 5-10 ezer Ft-ot elkérnek. Hiszen ennyi pénzért rengetek tisztességes minőségű, sőt kitűnő és komoly fehér/rosé/vörösbort is kaphatna.

Lehet mondani, hogy: "de hát el tudják adni", meg "erre van igény" főként a zord északon és a Benelux államokban, de a magyar borügyéért és a borkultúráért hibás borok készítésével és értékesítésével nem tesznek túl sok jót. S bár utópisztikusnak tűnhet, de reménykedek, hogy a következő pár évben tisztább természethű borok lesznek a piacon és a fogyasztó/értő közönség is efelé fordul. Tény, a klímaváltozásnak köszönhetően és az eljövendő nemzedékek miatt is fontos a fenntartható/bio/biodinamikus gazdálkodás, de úgy vélem nem minden áron. Nem mindegy, hogy milyen borkultúrát hagyunk hátra a jövő generációinak!

A kép alatt pedig a rendezvényen kóstolt és számomra tetsző vagy pozitív értékelésre méltó maroknyi borról fogok mesélni!

Verőfényes áprilisi nap volt, amikor útra keltem a fővárosba avagy a nagybetűs Fellegvárba. Úti célom egy érdekesnek, sőt jobb szó rá az, hogy izgalmasnak ígérkező tokaji kóstoló volt, ami Balassa István boraiból állt.

Való igaz egy kezemen megtudom számolni, hogy hányszor kóstoltam Tőle bort és két bora szerepelt is már a blogon, de itt volt az ideje kicsit jobban elmerülni a borász műveiben.

Számomra Ő egyike azoknak, akik kimondottan terroir szemléletűek. Persze mondhatjátok, hogy hát ez, majdnem minden tokaji borászról elmondható. Részben igazatok is van, de a csavar a sztoriban, hogy Ő a desszertboraiban pontosabban a parcella válogatott szamorodnijaiban is törekszik erre.

Ez meg kiváltképp ritkaságszámba megy, a kép alatt pedig folytatom a borokkal!

A sokat látott és kóstolt borkedvelő gondolataiból kiindulva, ihletet kapva, - amelyet a Heimann és Fiai portfólió zárórészében írtam- részben felhasználva elgondolkoztam, hogy mit is jelent, jelképez számomra Alvaro Palacios és az általa alkotott borok.

Arra jutottam, hogy ha spanyol honból kiugró élményt szeretnék kóstolni, akkor első blikkre mindig a Palacios borok jutnak eszembe, mert Alvaro boraiban meg van az a plussz faktor, ami által ezek a borok számomra a rétegzettséget, az eleganciát és a harmóniát tükrözik.

Ezen felbuzdulva az előszóban meg is osztom veletek két korábbi Alvaro Palacios boraihoz kapcsolódó és egyúttal meghatározó emléket.

Az első még jó fél évvel azelőtt történt, hogy megismertem volna Bohemian-t és Sunshine-t. Történt ugyanis, hogy egy meghirdetett kóstolón zárásként, kis játékosságot belevíve az estébe az utolsó palackot vakon kaptuk. Már illatában és kóstolva is ismerős volt a tétel, de őszintén szólva bizonytalan voltam. Mivel volt időm mielőtt rám került volna a tipp-mixen a sor, elkezdtem agyalni, hogy mit rejthet a zsák, csak úgy kattogtak a fogaskerekek a kobakomban. Sorra zártam ki a tételeket, mígnem félszemmel észre nem vettem a kikandikáló kapszulából 2mm-t és onnan már tudtam, hogy nem csalt a szimatom. Huh, gondoltam, mély levegő, nyugalom, majd rezzenéstelen arcot erőltettem magamra, de belül felkiáltottam, hogy "Heuréka!" .Végül, amikor sorra kerültem, nem csak a pincét és a bort mondtam meg végtelen nyugodt hangszínen, hanem az évjáratot is. A közönség ámult és bámult, a házigazdák és az előadó is meglepődve konstatálta, hogy eltaláltam. Persze, mondhatjátok kedves Olvasóim, hogy nem voltam teljesen szabályszerű és csaltam, de azért szerintem ez nem ilyen egyszerű. A titok nyitja, hogy ne csak a meglévő tapasztalatainkra és tudásunkra támaszkodjunk, hanem árgus szemmel figyelve lássuk a minket körülvevő teret. Amúgy a bizonytalanságom fő oka az a palackforma volt, mivel az általam anno kóstolt La Montesa 2012 még bordóis palackba került piacra, míg a kóstolózsákba bujtatott tétel már burgundis palackot rejtett. Ennek a különbségnek köszönhetően tudtam megmondani az évjáratot, miután kiszúrtam a kapszulát. 

A másik emlékem az Alvaro Finca Dofi elnevezésű borához kapcsolódik, amely a prioriati ültetvényéről készül. Egy fél napos rendezvény második felére sikerült rátérnem a vörösökre, mert remek volt a felhozatal a buborékos és a fehér fronton. Mivel szűkös időkeret állt rendelkezésemre és mondhatni kissé már megfáradtam a második etapra, így kiválasztottam azt a pár vöröset, ami ritkán kerülne a poharamba. Bevallom teljesen másra számítottam, mint ami végül várt a poharamban e bornál. A meglepődésem oka mégpedig az volt, hogy az illat,-és ízbeli gyümölcsösségén kívül, akad benne egyfajta légiesség, ami lássuk be -Burgundiát leszámítva- nem sok borvidék/borász képes reprodukálni a 16000-23000 Ft-os árkategóriában. Persze akadt olyan, aki hiányolta a nagy robusztus, mindent is elsöprő testet, de számomra, így volt tökéletes a maga filigrán stílusával a kóstoló zárótételeként.

A kép alatt pedig rátérek a poszt szereplőire!

Sokakkal ellentétben, egy kezemen meg tudom számolni hányszor jártam a Balatonnál. Ebből pedig kettő a  badacsonyi részen volt. Az első alkalom még bő 20 évvel ezelőtt kölyökkoromban, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve, önállósítottam magamat és felfedezőkörútra mentem. Mondanom sem kell, e húzásomért a felmenőim nem voltak túlságosan elragadtatva. A második pedig már egy sokkal kedvesebb és kellemesebb emlék számomra. Ekkor Bohemian-nel és az ő kis piros csodajárgányával - még bőven a blog indulása előtt - ellátogattunk a Folly Arborétumba és a Csendes Dűlőbe. Most pedig a vonaton ülve és figyelve az embereket kicsit elmerengtem és eszembe jutott, hogy talán nem is baj, ha csak most kezdem el felfedezni az ottani helyeket és látványosságokat, mivel mostanság szép apránként komolyabb metamorfózison megy keresztül a balatoni gasztronómia és a turisztikai lehetőségek száma is végtelen. Az úgymond "rablósoros" gasztronómia vagy a muzsika szóval megtámogatott "Ungarische Spezialitäten"-t hirdető, amúgy nem túl nívós helyek szerencsére egyre inkább kihalóban vannak illetve kevésbé van rá igény a fogyasztói kultúra fejlődésének köszönhetően. Természetesen végérvényesen sosem fog eltűnni és igény mindig lesz rá, de ha a Balatoni régió gasztro forradalma a végéhez közeledik és a minőségi szolgáltatást nyújtó helyek lesznek a többségben, akkor sokkal jobb élménnyel gazdagodhat a jövőben a fogyasztó. 

Ahogy Bohemian szokta mondani "Nincsenek véletlenek!" . A blogon már többször említett ifjú borkedvelő kisasszony rövid múltra visszatekintő, de egészen kanyaróssá való boros karrierje során végül Hegymagason kötött ki. Így, amikor meginvitált a magyar tengerhez nem voltam rest s kapva-kaptam az alkalmon. Az amúgy három naposra tervezett látogatás sajnos több okból kifolyólag lerövidült egy napra, de igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből.

Első gondoltaim között volt a Szászi pincészet, de úgy gondoltam, ha jól tudom beosztani az időmet még van esélyem ellátogatni másokhoz is. Végül az egész napot a Szászi pincészet vinotékájának lugasa által adott árnyék alatt és az étteremben töltöttem.

A első öt tétel viszonylag tempós kóstolása után egy kis szünetet és feltöltődést iktattam be, amelyet az étteremben kiviteleztem. Választásom egy klasszikus jérce cézár salátára esett, ez végül kitűnő döntésnek bizonyult. Míg az ebédemet vártam, az étteremben szóló andalító zene kíséretében csodáltam a kilátást szolgáló szigligeti várat és élveztem a lágy szellőt, amely azon a forró augusztusi napon életmentő volt.

A tovább mögött pedig már a borokkal folytatom!

Már több, mint 2,5 éve annak, hogy Bohemian-nal megéltük a stéges kalandunkat és egyúttal bejelentette útrakelését Sógorék irányába.

Az eltelt idő egyszerre tűnik oly távolinak, de mégis olyan végtelenül közelinek. Furcsa érzés visszagondolni, hogy már ennyi idő eltelt azóta és eme időtartam alatt mind a Mi életünkben, mind az egész világban olyan szintű változások mentek végbe, hogy nem győztük kapkodni a fejünket.

Bohemian idei első röpke hazalátogatásának lezárásaként, búcsúzóul stílusosan egy érettebb Picpoul került elő a kincseskamrámból. Bár egy jóval korábbi kóstolóra szántam eme tételt, de szervezési problémákból kifolyólag elmaradt az esemény.

Mivel nem tudtam, mire számítsak/számítsunk, így csak reménykedhettem, hogy nem lesz csalódásban részünk.

Arról, hogy végül mi fogadott a poharainkban, már a kép alatt mesélek!

Ha már a skandináv mitológia ihlette Freja nick nevét és a két harcias leányzójára alkalomadtán csak valkűrök-ként hivatkozunk, akkor áldásával becses otthona mi más elnevezést kaphatna, mint az északi istenek lakhelyéül szolgáló Asgard-ot.

Egy jeles alkalom kapcsán gyűlt össze márciusban kicsiny kis kóstolócsapatunk, ami nem más volt, mint Freja párjának születésnapja. Ezen ünnep kapcsán, eme úriember szívének oly kedves szőlőfajta került a középpontba, tehát: a syrah.

Amikor közösen kóstolunk és Frejával elakadunk a kóstolási sorrend kialakításában mindig kérünk útmutatást Tőle, mivel Mi már sokszor túlagyaljuk a dolgokat. A legelső közös születésnap beszámolóban, említettem, hogy a két olasz bort fordítva kellett volna kóstolnunk. Akkoriban egy ici-pici infót kihagytam, még pedig azon estén is kikértük Freja párjának véleményét, de hát "Mi a nagy borguruk jobban tudjuk!"- felkiáltással nem hallgattunk rá. S, bár nem szégyen bevallani, ha téved az ember attól még piszok nehéz beismerni. Miután "esdekelve" kértük a bocsánatát és letudtuk a kanosszajárást, ünnepélyesen megfogadtuk és esküt tettünk, ha a jövőben elakadnánk a sorrend kialakításában jobban bevonjuk Őt is a tervezési fázisba és hallgatunk is rá, ha úgy van.  

A kép alatt előbb a fajtával kapcsolatos legkomolyabb kóstolóélményemet idézem fel utána pedig már rátérek a borokra!

A tavalyi nyár végén eltöltöttem egy kellemes napot Hegymagason a Szászi pincészetnél, ezután pedig fokozottan követtem a tevékenységüket, mert igencsak élvezetes és emlékezetes pillanatokban volt részem a lugasuk árnyéka alatt. (Erről is hamarosan fogok mesélni, amint lesz rá lehetőségem)

Nem sokkal később, amikor 3 új tétel jelent meg a porfólióban, megkértem a blogon már oly sokat emlegetett ifjú borkedvelő kisasszonyt, hogy ha úgy adódik, hozza el a számára legkedvesebb újdonságot útitársként a legközelebbi vadnyugat Mekkájába történő hazatérése során.

E borról pedig nem sokkal a kép alatt mesélek!

Bott Frigyes borai, úgy 2010 tájékán kerültek a látóterembe, ugyanis ekkor esett meg, hogy az akkori 3 főt számláló kóstolócsapatommal szemet vetettünk a pince két alap tételére a 2009-es évjáratból. Ez pedig a Grand 3 Cuvée és veres párja a 3 Vörös Cuvée volt. Mivel meglepően kellemes kóstolóélményben lehetett részünk, felírtam a képzeletbeli kis listámra, hogy kövessem a jövőben a borász munkásságát.

Majd eljött a '14-es év és azzal együtt az akkori aktuális helyi bormustra, amelynek a helyszíne nem más volt, mint a vadnyugati labdakergető balerinák stadionja melletti hotel. Mit ne mondjak, elég szép sort sikerült akkor lekóstolni többed magammal. A rendezvény végére, miután jól megtáncoltattuk a minket kísérő hölgyeket (bizony-bizony bármily meglepő, még tánctér is volt) a közönség és a borászok egy része is hazafelé vette az irányt, mi meg az est zárása gyanánt tettünk még egy kört az asztaloknál, megsasolva mi maradt még a terítéken. Ekkor vettük észre, hogy maradt pár bontatlan palack a pultokon, amit hogy-hogy nem ott "felejtett" a borász/pincészet képviselője. Ezek között volt, az aznapi kóstoló egyik igazán különleges élményt nyújtó Bott Vinculum 2011. Különlegessége nem abban merült ki, hogy színtiszta juhfark volt, hanem egészen magas maradékcukorral rendelkezett. Idehaza pedig ilyen bort tudtommal csak a somlói Bogdán birtok készít, azt is csak 4 évvel később fedeztem fel. Kissé álmatag tekintettel, - mert hát ügyebár egy sétálókóstoló fárasztó tud lenni - néztünk jobbra, néztünk balra, tanakodtunk a többiekkel mi legyen, végül magunkhoz ragadtuk ezt a palackot is. E szörnyű és gyalázatos elkövetett gaztettemre, így utólag nem vagyok büszke, de mentségemre két dolog szóljon. Amellett, hogy akkoriban még szemtelenül fiatal voltam, a bűntett elkövetésekor már "jól voltam". Remélhetőleg idővel felmentést is kapok e bűnös vétkemért, de az a tudat nyugtatja a lelkiismeretemet, hogy kicsivel később egy másik alkalomkor jó szolgálatot tett e bor.

Most pedig ismételten ugrunk pár évet egészen a közelmúltig és a kép alatt az elmúlt 1 év alatt kóstolt palackérett vörösborok következnek Bott Frigyes mester "műhelyéből" !

Nem titok, hogy számomra/számunkra egyfajta liebling az Etyeki Kúria pincészet és annak portfóliója, hiszen már többször is írtunk egy-egy tételükről és jó szívvel ajánlottuk őket. Viszont, amikor tavaly november tájékán fülembe jutott, hogy egy irsaival is piacra lépnek féltem, hogy megtörik a varázs e tételnél.

Lássuk be, bár az Irsai populáris a fiatalok körében valójában a borászok körében is egy eléggé lenézett, amolyan cash flow terméket jelent és inkább a piaci szükséglet miatt hozzák ki az egykaptafa fajtaborokat ebből a szőlőfajtából.

Természetesen nincs azzal semmi baj, ha valaki e fajtát kedveli. Persze, kicsit álszent is vagyok hiszen sok-sok évvel ezelőtt alkalomadtán jómagam is fogyasztottam irsait egy bizonyos V. nevezetű termelőtől, amit a multik polcain lehet fellelni és a rossz nyelvek szerint a pincészetére már az ország főgázszerelője rátette a mancsát. De, mellőzve a politikát és a pletykákat és visszatérve a témára, ha az ember egyszer elmerül a borok világában és rákap ama nedűk ízére akkor ez a fajta kissé kiesik a pixisből.

Meglepő lehet, de két napra széthúztam a kóstolást, hogy a bor minden arcát láthassam.

Az, hogy mire jutottam arra kép alatt derül fény, tehát következzék a bor!

Szokták mondani, hogy az élet bizony sokszor nagy tanítómester tud lenni. Esetemben, pedig akkor történt a lecke, amikor a legutoljára debütált karanténkrónikánk megjelenése után nem sokkal "remek" 11 napot tölthettem hivatalosan karanténban, meg az azt megelőző 2 nap is a bezártsággal és távgyógyítás igénybevételével telt el.

Ahogy egy korábbi nyári rendezvényről írt beszámolómban írtam, akkor disztópikus hangulata volt az egész vonatút alatti maszkos mókának és sosem hittem volna, hogy valaha ennél furcsább, bizarrabb élményben lehet még részem. Mindezt azért írom, mert az e fajta telefonos távgyógyítás - nem tudom Ti, hogy vagytok vele kedves Olvasóink - , de engem  kissé az ezoterikus betelefonálós műsorokra emlékeztetett. Persze az is igaz, hogy a TV-be jelenleg hamarabb bekevernek, mint elérné bármelyikünk is az orvosát. De, akár mondhatnám Sunshine bölcs meglátását is, amit a lektorálás során vetett fel és amely így hangzott: "Az is igaz, hogy a sajtóból áradó pánikkeltés gyorsabban elér minket, minthogy bármelyikünk tudna beszélni az orvosával".

Az ennél még keserédesebben szórakoztató - utólag visszatekintve - hogy a jó öreg doktor úr a szokásos, számára szentháromságnak tekinthető gyógyszereket sorolta fel több évtizednyi bagózástól berekedt, monoton hangján. Természetesen a legfontosabb, hogy vonuljak önkéntes karanténba, és váltsam ki a gyógyszereket, Ő pedig leadja a központ felé az adataimat. Igen ám, de mivel az önkéntes karantént és a gyógyszerkiváltást egyszerre megvalósítani lehetetlen, így hű barátom Bohemian volt az aki a segítségemre sietett, hogy közösen áthidaljuk a karantén során jelentkező akadályokat. Felidézve a történteteket és a csapat többi tagjával erről beszélgetve - nem mellékesen a Pécsi Borozó főszerkesztőjének írását olvasva - a 1,5 napig tartó gyengélkedésen túl szerencsésen megúsztam.

Viszont mentálisan sokkalta megterhelőbb volt számomra, mint azt előre sejtettem, de öröm az ürömben, hogy a bezártság alatti időszakban rengeteg időm volt gondolkodni. No persze nem azon, hogy "De miért Én?"/Miért történik ez velem?" és társai, mert igaz nem örültem a szitunak, de nem siránkoztam hiszen annak nincs értelme és a megmaradt energiámat is elvesztegettem volna.

 A mai nap sztárjaira rátérve, pár hónap kihagyás után, újra a Balaton felé vesszük az irányt és a kép alatt két egymástól teljesen eltérő stílusú borról mesélek Nektek.

Már többször előfordult Velünk, hogy az adott borvidékre amúgy nem jellemző vagy egy kevésbé felkapott borvidékről, olyan bort kóstoltunk, ami teljesen új megvilágításba helyezte az adott területet. Ilyen volt például a Bohemian-nel az egyik hazalátogatása során közösen kóstolt és már elmesélt 2018-as Sziegl Olaszrizling. Majd kicsivel később, mikor vendégségben jártam az Oremus Mandolás vertikálist rendező borkedvelő párnál, ismét egy olyan olaszrizlinget találtam, amiről a borvidéket nem tudtam volna beazonosítani, mert annyira íz gazdag és tartalmas volt, mint egy csopaki. Ez, amúgy az ászári Bősze pincészet olaszrizlingje volt az évjáratra nem emlékszem talán 2018 (?). 

Amikor ezt elmeséltem Bohemian-nek, még a tavaly őszi villámlátogatásakor, hirtelen megvilágosodtunk! Milyen izgalmas és egyben szórakoztató lenne számunkra egy vakkóstoló keretében a borkedvelő barátainknak ilyen nedűket megmutatni. Aztán eltelt egy teljes év, mire újra napirendre került a téma és ennek köszönhetően, ha nem volna még elég, újabb rovat a rovatban született!

Ahogy a Teperberg beszámolóban már írtam, Bohemian első őszi rövid hazalátogatásának örömére összeraktam egy "Welcome Home" borlapot. Nem árulok el nagy titkot, a mai nap prezentált bor is szerepelt rajta. Végül akkor nem került megpattintásra, de nem kellett sokáig várni a bontás pillanatára, mert sógorék november végén benyomták a lockdown kapcsolót és újfent hazatért az én kedves barátom!

No rátérve a nap főszereplőjére újra Tokaj és azon belül is újfent Tállya felé vettük az irányt és egy kékfrankost találtunk a gondolatmenetemet pedig már a kép alatt folytatom!

Miután végeztünk a korábbi posztokban mesélt pet-nat sorral és a Freja által prezentált svéd különlegesség elkortyolgatásával, rátértünk a csendes szekcióra.

A sor 3 tokaji furmintból és egy hárslevelűből állt - éles váltás belátom - de az oka, hogy e fajtákra esett a választásom nagyon egyszerű. Ez pedig nem más volt mint, hogy a messzi "zord" északról ellátogatott kis hazánkba Freja édesanyja és az Ő tiszteletére, ha már itt van, akkor a helyi fajtákból szedtem össze egy csokornyit.

E quartett sorból messze kimagaslott a mai poszt sztárja és a kép alatt folytatom a mesélést!

Ha még sosem hallottatok a méthode suédoise-röl avagy a svéd módszerről buborékos fronton, akkor ne aggódjatok nem a Ti készüléketekben van a hiba kedves Olvasóink! Jómagam is 2020-as év első felében szembesültem azzal, hogy ilyen nedű is létezik kicsiny világunkban. Majd telt-múlt az idő, Freja pedig egy zord északi kiruccanása során, fejtágítás gyanánt szerzett egy palackkal és bedobta a közösbe.

Az, hogy a skandináv ital- és borkultúra mennyivel másabb, mint nálunk arról Freja rögtön mesél Nektek, persze amint átadom Neki a szót. Viszont először jöjjön az, hogy nekem mint külső szemlélőnek milyen benyomásaim támadtak, miközben elmerültem a témában.

Figyelembe véve, hogy például a finnek mondhatni minden ivók és szinte "acélból" van a májuk, mégis egészen egyedi kísérletekbe is belevágnak. Az Ainoa Winery amellett, hogy vörösboros technológiával készíti a gyümölcsborait, még kollaborált egy bordeaux-i termelővel is, akinek az alapborát blendelték gyümölcsborral ezáltal pedig egy teljesen új, eddig járatlan útra tévedtek. Bevallom, jómagam is kicsit szkeptikus vagyok és ki tudja, hogy fogom-e valaha is kóstolni, de mindazonáltal érdekesen hangzik nem igaz?

A norvégoknál és a svédeknél a globális felmelegedés megtette a maga hatását és nekivágtak a rezisztens szőlőfajtákból való borkészítésnek. Ezek olyan fajták, amikkel idehaza csak elvétve talál vagy hallott az arra fogékony borissza, mint például cabernet dosa vagy a solaris, de a sort természetesen folytathatnám. A legnevesebb magyar szakember, aki amúgy a rezisztens fajtákkal foglalkozik és a témában a legjártasabb meg még ráadásul készít is bort az nem más, mint Gyukli Krisztián, de róla, majd máskor mesélek bővebben.

Természetesen a svédeknél is vannak gyümölcsborok, rengeteg craft sör, szóval vannak másféle italok is, de amin igazán meglepődtem az a gm sörválasztékuk. Idehaza, akiknek egészségügyi ok miatt le kell mondani a sima mezei sörökről, jó ha 5-6 féle gluténmentes sör közül tud választani, amiből ráadásul nem mindegyik jó. Nekem ebből az egészből amúgy az jön le, hogy egyfelől nagyon kísérletező kedvűek a messzi északi népek, másfelől  pedig - miután Freja megerősítette a gyanúmat - igyekszenek mindenkire gondolni. Teljesen más szemlélettel működnek, mint mi és lássuk be bizonyos dolgokat át lehetne venni tőlük.

Most pedig átadom a szót szerzőtársamnak és kép alatt pedig először jön Freja, majd rátérünk a nap főszereplőjére!